Századok – 1975

Beszámoló - Kerekes Lajos doktori értekezésének vitája (Pál Lajos) 1104/V–VI

К HEEKES LAJOS DOKTORI ÉRTEKEZÉSÉNEK VITÁJA 1111 köztársaság külpolitikájának alakulását foglalja magában, hanem szükségszerűen az akkori nemzetközi politika kardinális kérdéseit is. Mindezek olyan szövevényes problémákat ölelnek fel, hogy több kérdés megnyugtató tisztázásához az opponensek kritikai észrevételeire volt szükség, amiért Kerekes Lajos köszönetét fejezte ki. Kerekes Lajos ugyanakkor rámutatott arra, hogy az opponensek a történeti jelenségek egy részének megítélésében homlokegyenest ellenkező álláspontot foglaltak el, ami egyúttal szemlélteti az érintett elméleti problémák bonyolultságát. A kritikai észrevételek közül először Berend és Mérei akadémikusoknak a forrásokat és módszertani kérdéseket érintő megjegyzéseire válaszolt. Elmondotta, hogy a párizsi, római, továbbá az ún. „utódállamok" levéltári anyagai egy része még ma sem áll a kutatók rendelkezésére, ill. egy részük zárolt volt az anyaggyűjtés idején. Egyúttal kifejezte azt a meggyőződósét, hogy „. . .a volt Habsburg-birodalom területének 1918—19-es újjárendezéséből származó diplomáciatörténeti, gazdaság- és társadalomtörténeti, nemzetközi jogi, etnográfiai és más összefüggések feldolgozása olyan hatalmas feladat lenne, hogy azt csak az érintett közép-délkelet-európai országok nagyszabású együttműködése alapján lehetne teljesíteni." Kerekes Lajos hangsúlyozta azt, hogy a téma megválasztásánál eleve számolt az előbb említett problémával, s ezért választotta az osztrák köztársaság külpolitikájának vizsgálatát, ami majdan a dunavölgyi újjárendezés általános problémáinak feldolgozásához segítséget nyújthat. A Mérei Gyula által hiányolt historiográfiai összefoglalóval kapcsolatban Kerekes Lajos elmondotta, hogy a témát érintő kortársi és mai feldolgozásokból hiányzik a külpolitikai összefüggések vizsgálata, amely akkor érthető, ha tekintetbe vesszük, hogy a levéltári források csak a közelmúltban szabadultak fel. A forráskritikai észrevételekkel kapcsolatban — miszerint nem elég a II. Internacionálé berni konferenciájának az osztrák üggyel kapcsolatos álláspontját Haupt osztrák követ jelentésein keresztül vizsgálni, a Teleki és Benes tárgyalásait, az 1938-ban kiadott okmánykötetet és az ún. „gödöllői szerződést" Gratz állításai szerint tárgyalni — az elsőre felhozta Julius Braunthalnak az Internacionálé történetéről írt háromkötetes munkáját, amelyben Haupt jelentéseit, miszerint a Bernben összegyűlt szocialista vezérek az Anschlusst szinte egyhangúlag a nemzeti önrendelkezési jogból folyó természetes követelésnek tekintették, egyértelműen hitelesítik az Állandó Bizottság határozatai. A többi kérdéssel kapcsolatban további forrásokat még nem sikerült találnia — mondotta Kerekes Lajos. Mindhárom opponens — különböző összefüggésekben — érintette az ausztromarxizmus kérdését, s azt az igényt fejezték ki — különösen Mérei Gyula —, hogy ezen irányzat elméleti genezisét és magatartásának behatóbb elemzését is el kellett volna végezni. Kerekes Lajos azt hangsúlyozta, hogy egy külpolitikai témát tárgyaló értekezéstől nem lehet megkívánni, hogy behatóbb elemzést nyújtson a tárgyalt időszakban szereplő politikai irányzatokról, ill. csak annyiban helyes ennek az igénynek megfelelni, amennyiben a szóban forgó irányzatok eszmerendszerének bizonyos elemei elválaszthatatlan összefüggésben vannak a tárgyalt külpolitikai kérdésekkel. A Mérei Gyula által felvetett kérdésre, mely a progresszió fogalmát érinti, Kerekes Lajos elmondotta, hogy az opponens szűkebben értelmezte a disszertáció alapján a fogalmat, mint ahogy az a szerző szándékában állott. A szerző a progresszió fogalmába tartozandónak mondotta „. . .mindazokat a forradalmi és demokratikus erőket, amelyek a világháború végén harcba indultak a dualista Monarchia átalakításáért". Ebbe az áramlatba éppúgy beletartoztak a kommunisták, mint az ausztromarxisták, a szociáldemokraták, vagy a demokratikus nemzeti célokért küzdő liberálisok és polgári radikálisok. Kerekes Lajos leszögezte, hogy ezeket az irányzatokat csak bizonyos ideig és bizonyos kérdésekben lehet a „progresszió" gyűjtőfogalom alatt összefoglalni, s kifejezte azt a meggyőződését, hogy disszertációjában is így használta a fogalmat. Mérei Gyulának arra a megjegyzésére, hogy Otto Bauer nem vette figyelembe az Anschluss-kérdés erőltetésénél, hogy az osztrák-német nemzet nem azonos a német nemzettel, Kerekes Lajos azt válaszolta, hogy megítélése szerint az önálló osztrák nemzet egy viszonylag hosszabb történeti fejlődés eredménye, amelyben az 1918-as összeomlás fontos lépcsőfok volt ugyan, de nem jelentette az önálló nemzetté válás befejező aktusát. Rámutatott arra, hogy a felbomlást követő 1 — 2 évben nem volt olyan politikai irányzat Ausztriában, amelyik az önálló osztrák nemzet plattformján állott volna. A politikai irányzatok különféle megoldásokat kerestek, de egyvalamiben közös állásponton voltak, nevezetesen abban, hogy egyik sem akart önálló Ausztriát — hangsúlyozta a szerző.