Századok – 1975
Beszámoló - Kerekes Lajos doktori értekezésének vitája (Pál Lajos) 1104/V–VI
К HEEKES LAJOS DOKTORI ÉRTEKEZÉSÉNEK VITÁJA 1109 sorban az 1968-ban Bécsben megrendezett konferencia eredményeire hivatkozott — nem teszik teljesen megalapozottá a szerző fent idézett megállapításait. Az opponens annak a véleményének adott hangot, hogy a disszertáció többi fejezeteit is az jellemzi, hogy a szerző nem mindig vállalkozik interpretációra. A továbbiakban kifogásolta azt, hogy a szerző nem állította szembe a különböző Anschluss-terveket, mert — mint hivatkozott rá — „jól ismert. . ., hogy a szociáldemokrata Anschluss-tervekkel egyidőben, az 1918 és 1922 közötti években nagyon is ellentétes fogantatású és hátterű, kora-fasiszta Anschluss-tervek és törekvések is megfogalmazást nyertek és a politikai gyakorlat részévé váltak". Mint példára mutatott rá a Deutsche Nationalsozialistische Arbeiterpartei, osztrák kora-náci párt tevékenységére, melynek vezetői közül Walter Riehl már ebben az időszakban a hitleri koncepció jegyében állította előtérbe az Anschluss-terveit. Az opponens ezzel kapcsolatban hangsúlyozta azt, hogy a két szembenálló Anschluss-koncepció egyidejű megjelenése szükségessé teszi a társadalmi és osztályháttér, az ideológiai és politikai összefüggések alapos elemzését. Az elemzés elmaradásának okát abban látta, hogy nem került sor az osztrák külpolitika belső társadalmi megalapozásának vizsgálatára. A gazdasági helyzet tárgyalásával kapcsolatban utalt arra, hogy az átmeneti állapotok leírása helyett jobb lett volna a gazdasági helyzet mélyebb feltárására, s ezen keresztül a gazdaság és külpolitika összefüggésének megalapozására törekedni. A felsorolt elemzések elmaradása miatt a szerző könyvét az ún. tiszta diplomáciatörténetek közé sorolta az opponens, azzal kiegészítve, hogy ebben a műfajban azt alaposnak, széleskörűen dokumentáltnak alapvetőnek tartja. Berend T. Iván ilyen megközelítésben csak egy kiegészítő megjegyzést tett, nevezetesen, hogy az angol, amerikai, francia forrásokat kevéssé vonja be témájának tárgyalásába, jóllehet azok sok esetben fontosak lehetnek. Az opponens a disszertációt összességében jónak, alapvetőnek tartotta és elfogadásra javasolta. Tokody Gyula kandidátus opponensi véleménye bevezetőjében a korszak rendkívüli fontosságáról szólt. Kiemelte, hogy az első világháború után született új államok új hatalmi konbinációkat eredményeztek, s ezáltal új formában vetődtek fel nemcsak a nemzetiségi kérdések, hanem e térség gazdasági, társadalmi és politikai problémái is. Még ennél is fontosabbnak jelölte meg, hogy ebben a viszonylag rövid periódusban merült fel a világforradalom potenciális lehetősége éppen Németország, a Monarchia politikai rendszerének felszámolása és a török birodalom összeomlása következtében. Ilyen külpolitikai helyzetben az osztrák köztársaság számára is több, egymástól eléggé eltérő út nyílt meg kül- és belpolitikai téren egyaránt — emelte ki Tokody Gyula. A Bajor és Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása jelezte az egyik követendő utat, de az osztrák szociáldemokrácia nem volt képes megújulásra, ezért ez a lehetőség kiaknázatlan maradt, mint „... az a másik külpolitikai lehetőség is, amelyet a történelem — tulajdonképpen már 1917 őszétől — megvalósításra felkínált, ti. a Szovjet-Oroszországgal való aktív együttműködés és egy, az antant túlsúlyát ellensúlyozni kívánó hatalmi csoportosulás létrehozása" — hangsúlyozta az opponens. Németországban az 1918. november 9-én győzelemre jutott forradalom után a külpolitika elvi irányítása Hugo Haase személyében a centristák, a független szocialisták kezébe került. Az opponens rámutatott arra, hogy az a semleges álláspont, amelyet kialakítottak nem segítette új hatalmi kombináció létrejöttét, nem csökkentette Németországnak, az antant hatalmakkal szembeni kiszolgáltatottságát, Szovjet-Oroszországgal szemben pedig az intervenció hallgatólagos tudomásulvételét jelentette. В lehetőségek kihasználatlansága miatt Ausztria és egész Közép-Európa számára csupán az Anschluss, a dunai konföderáció valamilyen formája, végül az egymástól elzárkózó, egymással szembenálló országokra bomlás lehetősége maradt nyitva. Az opponens rámutatott arra, hogy Kerekes Lajos disszertációja nem tér ki az általa említett két lehetőségre, feltehetően azért, mert az osztrák külpolitika sem számolt ezekkel, mint reális lehetőségekkel, „...talán nem annyira a Szovjet-Oroszországgal szembeni gyűlölet, hanem inkább a proletárforradalom sikerébe vetett hit gyengesége miatt." Ausztria tulajdonképpen egyetlen megoldásnak az Anschlusst választotta, de ez egyben az önálló külpolitikáról való lemondást is jelentette. Tokody Gyula aláhúzta, hogy ez „...mindenekelőtt a német nacionalizmus újbóli megerősödése miatt váltott ki a nagyhatalmakban és a szomszéd népekben gyanakvást és ellenkezést".
