Századok – 1975
Beszámoló - Orbán Sándor doktori disszertációjának vitája (Vida István) 1094/V–VI
OB BÁN SÁNDOR DOKTORI DISSZERTÁCIÓJÁNAK VITÁJA 1099 lásáról, mert ez utóbbi pontos megállapítása nélkül nem lehetséges a munkásság és a parasztság anyagi helyzetét összehasonlítani. Romány Pál, opponens társaihoz hasonlóan, felszólalásának elején Orbán Sándor vállalkozásának újszerűségét emelte ki, mind a témaválasztás, mind a megközelítés és az értékelés tekintetében. Berend T. Ivántól és Balogh Sándortól eltérően azonban kritikai észrevételei felsorolásának nagyobb teret szentelt. Kifogásolta, hogy Orbán Sándor a felszabadulás utáni majd két évtized agrártörténetének kutatásában — a statisztikai adatok felhasználása mellett — döntően a Párttörténeti Intézet archívumának anyagaira támaszkodik. Véleménye szerint ezen belül is leszűkíti forrásbázisát azzal, hogy főleg az MDP KV mezőgazdasági osztályának a Politikai Bizottság számára készült, vagy eseti ügyekben született feljegyzéseit, elemzéseit használta, s nem nézte meg, hogy adott kérdésekben a politikai apparátus más területein — a Pártközpont szervezési terv-, pénzügy- Ш. későbbi nevén államgazdasági osztályán — milyen állásfoglalások fogalmazódtak meg, mert a hasonló ügyek megítélése sem volt azonos. Sok esetben érdemes lett volna felkutatni, hogy az állam- és pártapparátus középső és alsó szintjein milyen vélemények alakultak ki, hisz közismert, hogy az 50-es évek elején a jelentések alaposan kozmetikázták a valóságot, s egyszerűen elhallgatták a bajokat. Nem túl szerecsés, hogy a szerző a mezőgazdasági osztály feljegyzéseire és határozat-tervezeteire hivatkozik olyan esetekben is, amikor adott kérdéskörben a publikált kormány- vagy miniszteri rendeletek pontosabb eligazítást tartalmaztak. A belső viták, nézeteltérések feltárása nem mellőzhető, de a folyamatok egészére mégis a meghozott döntések és azok jogi formulázásai, a különböző jogszabályok és intézkedések hatnak. Az sem világos, hogy Orbán Sándor miért nem hivatkozik a legmagasabb pártfórum, a kongresszus témába vágó határozataira, s miért csak az irattári tervezetekre. Romány Pál — Berend T. Ivánhoz hasonlóan — abbeli meggyőződésének adott hangot, hogy a monográfia tudományos értékét növelte volna, ha vizsgálatait szélesebb alapokra helyezve, olyan tényezők elemzésére is kitért volna, amelyek jelen voltak és közvetlenül is hatottak a szocialista agrárátalakulásra. Elsősorban azt tette szóvá, hogy Orbán Sándor nem tanulmányozta eléggé az állami gazdaságok szerepét,, pedig azoknak a mindenkori agrárpolitika, nemcsak termelési, hanem üzemeltetési és szervezési kérdésekben is, példaadó szerepet szánt. A tagosítások nagy részére, amelyeknek káros voltát a szerző jól mutatja ki, közvetlenül az állami gazdaságok nagyüzemi területeinek kialakítása érdekében került sor, mert a parasztok által felajánlott földeket másként nem lehetett művelés alá vonni. Az állami mezőgazdassgi nagyüzemek és a termelőszövetkezetek között egyes földterületek vagy majorságok igénybevétele miatt nézeteltérések keletkeztek. Az állami gazdaságok, a parasztság szemében a nagyüzemi gazdálkodás iskolapéldái voltak. Az 50-es évek elején, amikor különböző okoknál fogva veszteségesen gazdálkodtak, negatív hatást gyakoroltak a parasztság szövetkezési törekvéseire, de a 60-as évekre, amikor az állami támogatás következtében gazdaságilag rendbejöttek, már a jó példát reprezentálták. A mezőgazdaság szocialista átszervezésében közreműködött az erdőgazdaság is (pl. szerfás istállók építésében), s kár, hogy a szerző ezt is említés nélkül hagyta. A fentiek mellett az opponens számos részen két előző opponens véleményével találkozó kritikai megjegyzést tett. Szerinte ki kellett volna a szerzőnek térnie arra, hogy 1945 tavaszán milyen társadalmi-politikai körülmények tették lehetővé a földreform gyors végrehajtását, s hogyan oldották meg a volt földbirtokosok kiszorítását. Szerző elhanyagolta a polgári földreform-tervek bírálatát. Felrótta, hogy a disszertációból nem lehet megfelelő képet kapni arról, hogy a kulákság korlátozása valójában milyen méreteket öltött. Vitatta Orbán Sándor azon megállapításának helyességét, hogy a kollektivizálás időszakaiban a mezőgazdaság nem kapott megfelelő állami támogatást. Szerinte a szerzőnek jobban figyelembe kellett volna vennie, hogy az adott időszakokban az ország gazdasági lehetőségei mire adtak módot. Az 50-es évek elején nagyobb hitelnyújtással sem lehetett volna több gépet beszerezni, mert gépekben abszolút hiány volt. A gazdaságok kevéssé élhettek sajátos lehetőségeikkel. Ebben az időszakban fordult elő — mondotta —, hogy a kötelező vetésterv teljesítésére — sárban — lóhátról vetettek. Mindez aztán — más, a szerző által említett tényezőkkel együtt — az alacsony termésátlag állandósulásához és a csekély-jövedelem állandósulásához vezetett. Nem osztotta teljesen Orbán Sándornak a mezőgazdasági életszínvonalat bíráló megjegyzéseit sem. Az átszervezés befejezése után — hangsúlyozta — még mindig jelentős volt a kisüzemi, a háztáji termelés, így a mezőgazdasági felvásárlási árak általános emelése, az adott esetben a szövetkezeteknek kisebb, a magántermelőknek nagyobb bevételt jelentett volna. Nem véletlen, hogy később is főleg azoknak a termékeknek (a kenyér-22 Százaíob 1975/5-6.
