Századok – 1975

Beszámoló - Orbán Sándor doktori disszertációjának vitája (Vida István) 1094/V–VI

1100 OB BÁN SÁNDOR DOKTORI DISSZERTÁCIÓJÁNAK VITÁJA 1100 gabonának, kukoricának) az árát emelték, amelyeknek forgalomba kerülő döntő többségét a szocialista nagyüzemekben termelték. Az állati termékek jövedelmezőségét a nagyüzemi felár bevezetésével növelte az árpolitika. Romány Pál a szerző felfogásától eltérően, nagyobb jelentőséget tulajdonított az ún. 3004-es kormányrendelet sorozatnak. Kijelentette hogy az évenként megújított rendelet eredményesen szolgálta a termelőszövetkezeti nagyüzemek fejlesztését, hozzájárult a javadalmazási rendszer megváltoztatásához, a jobb szakember ellátáshoz, a földjáradék kifizetésének biztosításához, és a jó hazai módszerek elterjesztéséhez, Szóvátette azt is, mivel könyvben kiadott munkáról van szó, hogy Orbán Sándor számos fogalmat nem magyaráz meg kellően. így nem világítja meg, hogy mi volt a különbség a termelőszövetkezetek különböző típusai között, vagy mit kell érteni a búzaföld-adón. Nem tárja fel eléggé az ún. „kettős feladat" lényegét sem, pedig ez fontos hangsúlyt kapott az átszervezési kampányban. A kétlakiság fogalma sem eléggé tisztázott a disszertációban. A felsorolt kritikai észrevételek — Romány Pál véleménye szerint — a munka tudományos eredményeit és erényeit nem kisebbítik. Orbán Sándor munkájának eredményei közül maga is azt emelte ki, hogy az meggyőzően bizonyítja: Magyarországon a felszabadulást követő két évtizedben valójában két agrárforradalom zajlott le, amelyek az egész paraszti világot átformálták; rámutat arra, hogy az ország gazdasági elmaradottsága társadalmi-politikai elmaradottságával függött össze, s kimutatja: a mezőgazdaság szocialista átszervezése nyomán nyílt lehetőség az ipar nagyobbarányú fejlesztésére, a népgazdaság sokoldalú kiépítésére, és csak a kollektivizálás oldhatta meg az agrárkérdést és vele a politikai és társadalmi fejlődés egy egész sor nagy kérdését is. Erénye a munkának a szilárd elvi és politikai elkötelezettség, a politikai szempontból fontos problémák, elsősorban a munkás-paraszt szövetség sorsának gondos figyelemmel kisérése. Orbán Sándor az opponenseknek adott válaszában először az értekezés keletkezésének körülményeiről, a témaválasztás szubjektív hátteréről s a feldolgozás során maga elé tűzött tudományos célokról szólott. Elmondotta, hogy őt valójában az a kérdés izgatta: „vajon miként alakul egy alapjában rég letűnt formáció alapvető osztályának »utóélete« a demokratikus és a szocialista átalakulások során?" Az már eddig is ismert volt, hogy a feudális maradványokkal terhelt polgári fejlődós nem teljesen bomlasztotta fel a parasztságot Magyarországon, és a tőkés társadalom sem integrálta olyan mértékben, mint a nyugat-európai országokban. Sőt, a felbomlás folyamata a két háború között erősen stagnált vagy inkább visszaesett, s a felbomlás mikéntjét sem a szüntelen differenciálódás nyomán előálló birtok- és üzemi koncentráció, illetve az alsó rétegek teljes proletarizálódása jellemezte, mint másutt. A parasztság felbomlásának felgyorsulása az 1945-ös földreform, s az azt követő népi demokratikus agrárfejlődés során sem következett be azonnal, s továbbra is csak nagyon lassú folyamatként érvényesült. A felszabadulás utáni társadalmi-politikai változások hatására a parasztság struktúrájában új jelenségek keletkeztek, s a régi folyamatok más formában jelentkeztek. A differenciálódás helyett nivellálódás, a koncentráció helyett a gazdaságok elaprózódása ment végbe, a patriarchális parasztgazdaságok száma nem csökken, hanem növekedett, a paraszti világ izoláltsága nem oldódott. A parasztság felbomlása eléggé egyoldalúan, a gazdaságok elaprózódásában s az agrártúlnépesedós erősen korlátozott csökkenésében valósult meg. De amit az évszázados polgári fejlődés és a népi demokratikus átalakulás radikalizmusa sem tudott megoldani, azt a szocialista építés alig több mint egy évtizede véghez vitte: ha nem is fejezte be, de előrelendítette a parasztság egyfajta felbomlását, a gazdaságok és a termelőeszközök koncentrációját, s munkát adott azok számára, akiket a mezőgazdaság már nem tudott többé foglalkoztatni. A fáziseltolódás, a megkésettség ugyanakkor a megoldás korábbiaktól eltérő új módját is eredményezte. A parsztság nem egy antagonisztikus osztályell en tétektől szabdalt társadalomba tagozódott be — mondotta Orbán Sándor —, s nem az agrárszegénység számbeli növekedése következett be, hanem éppen az ellenkezője, a mezőgazdaságból elvándorló paraszti rétegek az iparban s a szocialista népgazdaság más szektoraiban biztos megélhetést találtak, s a maradottak pedig a termelőszövetkezeti közös gazdaságok tagjaikónt váltak más dolgozó rétegekkel egyenrangúvá. A mezőgazdaság szocialista átszervezésével a parasztság felbomlása teljes egészében nem fejeződött be; nemcsak abban az értelemben, hogy teljesen megszabadult volna mindattól, amit a torz polgárosodás következtében magával hurcol, hanem abban az értelemben sem, hogy egységessé vált volna. Orbán Sándor örömmel fogadta, hogy monográfiájának előbbiekben összegezett lényeges mondanivalója és egyéb tudományos eredményei opponenseinek egyetértésével