Századok – 1974
Folyóiratszemle - McClelland Charles E.: A berlini történészek és a német politika 768/III
768 FOLYÓIRATSZEMLE 768 Charles E. McClelland : A berlini történészek és a német politika A szerző megállapítása szerint a XX. század elejére a német történészek — az egész német akadémikus világhoz hasonlóan — bizonytalanul konzervatív ós határozottan a hivatalos államvezetéssel azonosuló csoporttá váltak. Többségük ugyan szavakban a pártatlanság, elfogulatlanság hívének, Ranke követőjének vallotta magát, szemben a pártosságot hirdető Treitsehkevel, a valóságban azonban azt a tradíciót kívánták folytatni, hogy a történész ne csak krónikása, de csinálója is legyen az eseményeknek. Mi okozta ezt? Már eleve kísértést jelentett, hogy a főváros politikai atmoszférájában éltek, az egyetem szinte földrajzilag is Berlin közepe volt. A minisztériumok sok kérdésben hozzájuk fordultak — már csak propagandacélokból is. Állásuk függött a Porosz Oktatásügyi Minisztérium — személy szerint Althoff — jóváhagyásától, ott pedig a Hohenzollernek iránti hűség számított a legfőbb érdemnek. A hűség keretébe több párt is belefért, de a baloldal természetesen nem. A professzori kinevezéseknél Althoff igyekezett feltételeket szabni, így például 1895-ben Delbrück kinevezése révén így próbálta befolyása alá vonni a Preussische Jahrbüchert. A vezető berlini történészeket sorravéve Gustav Schmollerről elmondja a szerző, hogy bár délnémet származású volt, fiatal korától fogva csodálta Poroszországot. A társadalmi kérdések iránti érdeklődése ugyan bonyolította magatartását, de miután II. Vilmos elhatározta a munkásosztály „megnyerését". — ez biztosította Schmoller karrierjét. Ennek betetőzése volt az 1908-ban kapott nemesség. Hans Delbrück már eleve erősen érdekelt volt a politikában mint a Preussische Jahrbücher szerkesztője. Eredeti elme volt, aki parlamenti karrierrel is próbálkozott, tudományos ambíciója pedig az volt, hogy a hadtörténelmet szűk, speciális tudományágból elismert, tekintélyes és népszerű műfajjá tegye. Max Lenz sokáig volt Delbrück barátja. Nála kevésbé nyíltan politizált, sok kollégájához hasonlóan bevallottan nem mert letérni a történészi objektivitásról, de munkássága tudat alatt „politicizált". Tudományosan próbálta igazolni a Weltpolitik-ot, mint Luther-szakértő pedig védeni igyekezett a porosz protestantizmust a katolikusok, zsidók, liberálisok és szocialisták „fenyegetésével" szemben. Része volt Bismarck nemzeti hőssé avatásában. Dietrich Schäfer rendkívüli esetnek számított Németországban: professzor, aki egy nyomorral küszködő munkáscsaládból származott. Józan, humortalan, pedáns kispolgári tanármentalitását élete végéig megőrizte. Mint Bréma szülötte Németország kereskedelmigyarmati missziójának hívője volt. A Hansát a gyarmatosítás, a Német Lovagrendet pedig a Drang nach Osten ősének tette meg. A német imperializmus legmegrögzöttebb ós legkritikátlanabb hívei közé sorolható, 1914 után így került szembe a hadicélok kérdésében Delbrück-kel. Valamennyien — a porosz bürokrata kaszt tradícióinak szellemében — felelősséget éreztek az állammal szemben, bizonyos fokig az angol-mintájú parlamenti ellenzék szerepét is betöltve, annak alternatívájaként. Erre predesztinálta őket társadalmi presztízsük, a német történészek hagyományai, s nem utolsósorban II. Vilmos kiszámíthatatlan magatartása. Az első nagy közéleti téma, ami a berlini történészek körében is élénk figyelmet keltett, a német flotta ügye volt. Itt a következő megfontolások eredményezték a Verein für Sozialpolitik tagjainak ós a hagyományos reakciósoknak a találkozását: a flottaépítós a munkásság számára prosperitást hoz, egyúttal kiutat jelent a forradalmi szervezkedésből, az új tengerésztiszti osztály pedig ellensúlyozni fogja a porosz tisztikart. Idővel azonban kettészakadt a professzori támogatók kezdetben egyszólamú köre: Delbrück nyíltan aggódott, hogy a flottaprogram elrontja az Angliához fűződő viszonyt, míg a másik szárny (Schäfer) ebben látta a jövő kulcsát A történészeknek a flottát és a gyarmatosítást népszerűsítő írásaiban a következő érvek domináltak: a népfölösleg elhelyezése, a hosszútávú gazdasági előnyök (mert rövid távon ez feltétlenül hiányzott), a civilizációs misszió, a művelt osztályok fölösleges tagjainak elhelyezése. E megnyilatkozásokban a flotta mellett a gyarmatok csak másodlagos szerepet játszottak. A flottától azt is várták, hogy megvédi Németország jogos érdekeit, így tehát a bókét szolgálja. Érveikről McClelland megjegyzi, hogy szabványszerűek és intellektuálisan gyengék.
