Századok – 1974
Közlemények - R. Várkonyi Ágnes: Szeremlei Sámuel és a mezővárosok történetének historiográfiája 915/IV
922 Pv. VÁRKONYI ÁGNES kórság, mely az üres bókszavakat megköveteli, belől van az emberi szívben s mélyen gyökeredzik hiú és elferdült gondolkozásmódunkban. A középkori hűbéri és hierarchiai viszonyok szülték és tették általánossá a címeket, melyek máig is ott divatoznak legjobban, hol ama viszonyok még mindig fennállnak vagy nyomaikat még elenyésztetni nem lehetett. Ez a rang- és címkórság újabb időben sehol sem fejlődött ki erősebben, mint Ausztriában, ebben a roskatag és avasintézményű államban, melyben az uralkodói korlátlanság és a papi hierarchia ősidők óta folyvást hűséges kinyomatát és támaszát találta. De Magyarország sem maradt hátra. Mert bár alkotmányunk 1848-ban demokratikus alapon átalakíttatott, s bár a lelkes honfiak nagyszerű elszántsággal vetették életöket a mérlegbe a demokratikus alkotmányért, mindazonáltal, mintha csak a középkori rothadt viszonyokat akarnók továbbra is fenntartani, vagy mintha a bennünket csaknem agyonnyomó polgári és hierarchiai abszolutizmusnak és sötétségnek kívánnánk kezére dolgozni, annyi érzeti sincs bennünk a polgári egyenlőségnek és testvériségnek, hogy a pöffeszkedő címekről lemondani tudnánk."21 Aki így ír, azt nem csupán demokratikus értékrendszer s tudatosan vállalt elkötelezettség, hanem széles körű történetismeret, s mi több, határozott történetszemlélet jellemez. Önéletírásában arról vall, hogy leginkább a történelem érdekelte. Életreszóló gyermekkori élménye 1848/49, a pártok és a népmozgalmak, a politikai események s főleg a nagy személyiségek. Érdekes, hogy a kisdiák olyasmire figyel, amire társai közül kevesen. Engem már korábban is nagyon érdekelt, hogy egy történelmi jelentőségű országos eseménynek milyen hatása van tíz, tizenkétéveS gyermekekre. Thaly Kálmán nemzedéke ugyanis gyermekként élte át 1848/49-et. A visszaemlékezések, leírások, levelek többnyire a fapuskákkal, fakardokkal lelkesen csatázó fiúkról Szólnak. Szeremlei viszont észrevette, hogy a házukban megfordulók milyen különbözőképpen vélekedtek a forradalomról, a szabadságharc céljairól és vezetőiről. Tudni akarom, hogy mi az igazság — ezzel kezd szinte még diákfővel 1848 tanulmányozásához. Ez Sarkall történeti kutatásra akkoriban olyan neves történészeket is mint például Szalay László, Horváth Mihály. Ám a kiegyezés felé tartó Magyarországon könnyebb vállalni, mint teljesíteni az efféle történészi szándékot. Nem arról van szó, hogy az 1860-as években milyen nehézségekkel járt 1848—49 eredeti forrásanyagához jutni. Az igazi erőpróba másban rejlett: a szabadságharcról ebben az időben művek tömege jelent meg, az emlékezések, vélemények mind mást és mást írtak. Állásfoglalások sokaságában kellett eligazodni, s mi több, a valósághoz rajtuk át, vagy ellenükre eljutni. Hiszen a politikai Szándék, az osztályérdek, vagy csupán az önigazolás éppen a valóságot kezdte eltemetni. Szeremleinek két első művével, a szabadságharc történetét tárgyaló munkákkal itt nincs szándékunk behatóan foglalkozni. Nyilvánvaló, hogy az ifjú ember, a kezdő historikus első munkáját jellemző erények és hiányok ötvöződnek benne. Kossuth szerepéről nem tudott kiegyensúlyozott véleményt kialakítani. Művét az emigrációban élő Irinyi becsületes, tudós munkának ismerte el. Nagy érdeme, hogy világosan felismeri és meg is írja a jobbágyság osztályharcának jelentőségét. Leszögezi, hogy a jobbágyság fölszabadulása akkor is bekövetkezett volna, ha a nemesség ellenáll és nem foglalják törvénybe. A nép körében élő Kossuth-kultuszt is a szabadságharc szociális indítékaiból és vívmányaiból vezeti le.22 A mezőváros történetét író Szeremlei elkötelezettségére is jellemző: már most a hallgatásra ítéltek, a kisemmizettek nevében szól. „Tudom én, érdemes magyar közönség, 21 Uo. 911. 22 Szeremlei Sámuel : Magyarország krónikája 1848—49-ben. I—II. köt. Pest 1867. U6. : A Honvédelmi Bizottmány keletkezése s a forradalom kitörése 1848-ban. Pest. 1867. Vö. Önéletírása i. h.; Szeremlei Sámuel: Vallás-erkölcsi és társadalmi élet 1848 óta Magyarországon. Bp. 1874. 18—19.
