Századok – 1974
Elméleti és módszertani kérdések - Narocsnyickij A. L.: A főiskolai historiográfia-oktatásról 699/III
A FŐISKOLAI HISTORIOGRÁFIA-OKTATÁSRÓL 70!) cepciók bírálatát.5 Egyre bővül а/, a terület, amelyen alkotóan alkalmazzák a marxi— lenini elméletet a jelenkori világ fejlődési folyamatának elemzésében. A marxizmus — leninizmus elméleti potenciája kimeríthetetlen. Erre emlékeztetni kell azokat az ellenfeleinket, akik továbbra is a marxizmus—leninizmus elavulását bizonyítják, arra számítva, hogy elméleti alapja leszűkül és elveszíti jelentőségót, ahogyan ez például a dogmákon alapidő és a társadalmi fejlődés új jelenségeinek megértésére képtelen elméletekkel történt. A marxizmus —leninizmus alkotó, gazdagodó és fejlődő elmélet, a történelmi folyamat elemzésére való alkalmazásának lehetőségei határtalanok. Mint L. I. Brezsnyev mondotta, ,,a marxizmus — leninizmus ereje abban áll, hogy alapja a forradalmi materialista dialektika, amely mindenkor megköveteli a konkrét helyzet konkrét elemzését. A szoros, állandó kapcsolat a gyakorlattal, a reális élettel, a valóságnak szigorúan tudományos megközelítése, a marxizmus-leninizmus élő lelkét alkotják. És ebben van örök ifjúságának titka."6 A kommunista párt a marxi —lenini elmélet alkotó alkalmazását és továbbfejlesztését tűzi ki célul a szovjet történészek elé. Az SzKP Központi Bizottságának a társadalomtudományok fejlesztéséről szóló határozata hangsúlyozta a szakemberek eszmei szilárdságának, elméleti felkészültségének a jelentőségét. Arról van szó, hogy mélyrehatóan ismerniük kell a marxizmus-leninizmusnak a burzsoá filozófiával, szociológiával, politikai gazdaságtannal, a burzsoá történeti koncepciókkal vívott harca történetét. Akkor a mi ifjú történészeink nem fogadják majd új „felfedezésként" a neokontianizmusnak, a pragmatizmus, a neopozitivizmus és más burzsoá filozófiai áramlatoknak az eszmei poggyászából merített elavult, csupán külsőleg modernizált, a tudomány és az élet által régen megcáfolt koncepciókat. Ebben az értelemben rendkívül nagy a historiográfia jelentősége. Megbízható tájékozódási eszközt nyújt a történésznek — a diáknak, az aspiránsnak, a tanárnak és a kutatónak — a történettudományban, ós annak egész fejlődése folyamán jelentkezett irányzatok, iskolák és áramlatok értékeléséhez. A historiográfia, mint a tudományos kutatások egyik iránya és mint tudományos diszciplína, viszonylag fiatal ága hazánkban a történeti tudománynak ós új tantárgy a felsőoktatási intzéményekben. Természetesen korábban is, mindjárt 1917 után már készültek és meg is jelentek nálunk historiográfiai tárgyú munkák. Elegendő, ha M. V. Nyecskina korai műveire emlékeztetünk.7 Egyes tudósok, akik régebben a buzsoázia nézeteit juttatták kifejezésre, a szovjet rendszer viszonyai közepette érdekes historiográfiai műveket alkottak. Ilyen például N. I. Karejev háromkötetes munkája, „A francia forradalom történetírói" (Leningrád, 1924—1925), ilyenek V. P. Buzeszkul művei. Később szovjet tudósok historiográfiai fejezeteket publikáltak nagyszabású monográfiákban, doktori és kandidátusi disszertációkban. Önálló művek is megjelentek, például M. A. Alpatov monográfiája a XIX. századi francia történetírók politikai eszméiről.8 Tankönyvek, összefoglaló művek is napvilágot láttak, mint pl. N. L. Rubinstejn „Orosz historiográfiá"-ja (Moszkva, 1941). Kiadták E. I. Notovics és más szerzők értékes cikkeit a fasiszta történelemhamisítók el-5 Uo. 121 — 122. 6 L. I.Brezsnyev: A lenini úton. Válogatott beszédek, cikkek. Kossuth Könyvkiadó, 1971. 288-289. 7 M. V. Nyecskina cikkét G. Eversz történeti nézeteiről lásd a Russzkaja isztorivseszkaja lityeratura v klasszovom oszvescsenyii (Az orosz történeti irodalom osztálymegvilágításban) c. gyűjteményben (szerkesztette M. N. Pokrovszkij). I. köt. Moszkva 1927. Lásd még M. V. Nyecskina akadémikus műveinek bibliográfiáját a Problemi isztorii obscsesztvennovo dvizsenyija i isztoriografii (A társadalmi mozgalom ós a történetírás történetének problémái) c. kötetben: Moszkva 1971. 26—46. SM.A. Alpatov: Polityicseszkije igyei francuzszkoj burzsuaznoj isztoriografii XIX. v. (А XIX. századi francia polgári történetírás politikai eszméi). Moszkva 1949.
