Századok – 1974
Elméleti és módszertani kérdések - Narocsnyickij A. L.: A főiskolai historiográfia-oktatásról 699/III
700 A. L. NAROCSXYK'KIJ eszközét jelentik, hanem társadalmunk irányításának elméleti alapját is. ,,A marxi — lenini elmélet további alkotó fejlesztését pártunk nagy fontosságú feladatnak, a kommunizmus építésében a sikerek elengedhetetlen feltételének tekinti. Ebben nagy szerepet kell betölteniük a társadalmi tudományoknak."3 Ezeket a gondolatokat a legteljesebben az SzKP Központi Bizottságának a társsadalomtudományokról szóló 1967-es határozata fejtette ki. Ez a határozat az ezen a területen dolgozó valamennyi szakembert, köztük a történészeket is felszólítja, folytassanak aktív támadó harcot a burzsoá ideológiával, a revizionizmussal, a dogmatizmussal, mindenfajta antimarxista nézettel szemben. A határozat rámutat, hogy a Szovjetunió története, az SzKP története, a nemzetközi kommunista-, munkás- és nemzeti-felszabadító mozgalom története tanulmányozásának terén működő hivatásos szovjetellenesek és antikommunisták leleplezése a szovjet tudósok elsőrendű kötelessége. Felelősségteljes feladatok állnak előttünk a burzsoá nacionalizmus elleni és többek között a maoizmus nagyhatalmi szovjetellenes ideológiája elleni harcban. Érthető, hogy a marxizmus —leninizmus iránt ellenséges nézetek szüntelen bírálata, a szovjet emberek kommunista nevelésében való aktív részvétel közvetlenül összefügg a történeti tudományokkal, beleértve a historiográfiát is. Az SzKP XXIV. kongresszusa különös erővel hangsúlyozta annak a harcnak a nemzetközi jelentőségét, amelyet pártunk a marxizmus —leninizmus tisztaságáért és alkotó fejlesztéséért vív. Ez ugyancsak közvetlenül összefügg a szakembereknek a historiográfia területén folytatott kutatásaival ós oktató tevékenységével. A Központi Bizottságnak az SzKP XXIV. kongresszusára készült beszámolója, amelyet L. I. Brezsnyev, az SzKP Központi Bizottságának főtitkára terjesztett elő, a marxi—lenini elmélet olyan kérdéseit veti fel, amelyek a historiográfia területén működő szakemberek elé is fontos feladatokat tűznek ki. A beszámolóban szó esik arról, hogy feltétlenül meg kell hiúsítani minden olyan próbálkozást, amely arra irányul, hogy a szovjet állam történetének magyarázatában eltávolodjanak az osztályálláspontról, hogy kisebbítsék a szovjet nép szocialista vívmányainak jelentőségét történelmének bármely szakaszában.4 A historiográfia kérdéseire, a szovjet történettudomány történetének kérdéseire alkalmazva ez azt jelenti, hogy az akkori hiányosságok ellenére sem szabad semmibe venni fejlődésének bizonyos szakaszait (a 30-as évektől az 60-es évek elejéig). Alaposabban rá kell mutatni aiTa, hogy a szovjet történettudomány fejlődósének minden szakaszában előrehaladt. Az említett időszakban mutatkozott hiányosságainak bírálata nem csaphat át fokozatos fejlődésének tagadásába. Nem szabad szem elől téveszteni azoknak a dogmatikus elképzeléseknek a tarthatatlanságát sem, amelyek figyelmen kívül hagyják tudományunknak az ezt követő időszakban elért sikereit. A Központi Bizottságnak az SzKP XXIV. kongresszusára készült beszámolója megállapítja: ,,Az elmúlt évek tapasztalatai meggyőzően bizonyították, hogy a személyi kultusz, valamint a szubjektivista hibák következményeinek leküzdése kedvezően hatott az ország általános politikai és mindenekelőtt ideológiai helyzetére. Hűek voltunk és maradunk a marxizmus—leninizmus alapvető elveihez, és elvi kérdésekben soha semmilyen engedményt nem teszünk." Mindezt feltétlenül tekintetbe kell venni a mai burzsoá historiográfia, történetfilozófia és szociológia megközelítése során. Helyes értékelésük és a harcos bírálat megkövetelik, hogy figyelmet fordítsunk a marxizmus leninizmus elméletére, ezen elmélet alkotó fejlesztésére és alkalmazására. A régi formulák ismételgetése ott, ahol azok már idejüket múlták, az új problémák újszerű megközelítésére való képtelenség, hangsúlyozta L. I. Brezsnyev, megnehezíti a különféle modern revizionista kon-3 Az SzKP XXIII. kongresszusa. Kossuth Könyvkiadó, 1966. 89 — 90. 4 Az SzKP XXIV. kongresszusa. Kossuth Könyvkiadó, 1971. 121.
