Századok – 1974
Közlemények - Pritz Pál: A kieli találkozó 646/III
672 PRITZ PÁL Másnap Rátz Jenő Beck vezérkari főnököt kereste fel hivatali helyiségében. A tény már önmagában igen izgalmas, hiszen Beck volt az elégedetlenkedő tisztek vezetője, ő az, aki Hitlernek küldött emlékiratban ad hangot aggodalmainak.143 A találkozás időpontja nem kevésbé érdekes, hiszen Beek másnap, 27-én nyújtja be lemondását Hitlernek.144 Feltételezhetően a lemondás végső oka az, hogy látnia kellett: a magyar államférfiak látogatása nem hozta meg a várt eredményt, Hitler konokul kitart a közeli fegyveres megoldás eszméje mellett. Sajnos a beszélgetést néhány sor rögzíti csupán és tartalmából arra lehet következtetni, hogy maga a tárgyalás sem lehetett hosszantartó. „Eszmecsere lényege: leszámolás Csehszlovákiával elszigetelve maradhat-e vagy sem. Mindkettő véleménye: nem maradhat elszigetelve. Beck: a megbeszélést szívesen venné. Hozzáfűzi: német hadsereg Führer döntésének fentiek dacára aláveti magát, bár a helyzet nem látszik rózsásnak. Honvédelmi miniszter: ismétli, hadműveleti megbeszélésekre a vezérkari főnök hivatott. Találkozás előkészítése meglesz. Legjobb volna, ha olasz vezérkari főnök is bekapcsoltatnék. "14 5 Mennyivel más ez a beszélgetés, mint a megelőzőek vagy a később következők ! Rövidségében is kifejezi a különbséget, Beck eltérő helyzetét. Nincsenek itt a Führer intenciói, nincsen szó arról, hogy Németország le akar számolni. Egyetlen döntő kérdésről van szó: milyen következménye lesz a „leszámolási" szándéknak. Biztosnak vélt felfogásuk szerint: világháború. Ennek ellenére Beck a hadműveleti megbeszéléseket szívesen venné. Feltehetően az ezen kérdésben frissen kialakított német álláspont fegyelmezett képviseletéről van szó. De a következő mondat már személytelenné válik; a Führer döntésének a német hadsereg ós nem a vezérkari főnöke veti alá magát. Mint ahogy tényleg így is történt. Ugyancsak 26-án jutott el a honvédelmi miniszter Hitlerhez is. A feljegyzés itt a legrészletesebb, amit pontosan mutat az, hogy Rátz az általa folytatott 6 beszélgetés közül ötöt mindössze 3,5 oldalon rögzít. És ugyanannyi teret szentel a 6., Hitlerrel folytatott megbeszélésnek is. Elöljáróban a magyar miniszternek abban a „megtiszteltetésben" volt része, hogy a Führer „feltárta" előtte „államférfiúi" gondjait. Félelmét attól, hogy „határozatlanságával" eljátssza Németország tekintélyét. A Führer nem hallgathatta el, hogy tulajdonképpen a cseh fejlemények késztették arra, hogy nyugalmi álláspontjáról kimozduljon. Kényszerítve van arra, hogy a csehekkel leszámoljon. És nem várja be azt, hogy Rátz kifejezze aggodalmát. Nem. Elébe vág annak. „Kellő tárgyilagossággal" elemzi az angol és francia hadi potenciált, megállapítja, hogy a német haderő relatív fölényben van. Sokkal inkább agitatív, mintsem megalapozott érvelésébe azonban, amikor a politika szférájába tér át, reális felismerés vegyül. Azt állítja ugyanis, ha Anglia nem lép közbe, akkor Franciaország sem avatkozik be. (Ebben valóban igaza volt, és ezzel kimondatlanul is Imrédy felfogását bírálta, aki szerint Franciaország, függetlenül mindentől, nem fogja eltűrni, hogy szövetségi becsületén folt essék.) Mindezek alapján határozottan kijelenti, hogy „nem kell beavatkozástól tartani". Ha valaki beavatkozik, akkor az csakis Lengyelország lehet. Háromszor is szóbahozza ezt. Minthogy különféleképpen, de ugyancsak három ízben is kifejezi, hogy nem kéri Magyarország közbelépését, a lengyel beavatkozással való ijesztgetés az eszköz arra, hogy a magyarokat ne hagyja tétlenségükben nyugodni. E feljegyzés is megerősíti azt a megállapítást, hogy Hitler Szlovákiát Magyarországnak szánta. Két megállapítása is egyértelműen erre vall. „Neki (Hitlernek — P.P.) a 2000 kilométernél hosszabb és a német testbe benyúló cseh határ kellemetlen. Sokkal szívesebben venné a kereken 200 kilométer hosszú magyar határt a Kárpátok mentén."14 6 „Neki (Hitlernek — P.P.) kellemesebb volna, ha a magyar Felvidék egy erős Magyarország része volna, mintha a lengyelek terjeszkednének oda ki, pedig ez koránt sincs kizárva, ha Magyarország nem cselekszik. 6 (Hitler) nem lát német érdeket abban, hogy a lengyeleket a magyarok kedvéért kiszorítsa. Úgy véli tehát, hogy a magyaroknak gyors cselekvéssel kellene ezeket a területeket kézbevenni, ha a német leszámolás megkezdődik. Ismétli: ez egyéni nézete, nem akar rábeszélni.14 7 Látjuk, hogy a lengyel beavatkozással való ijesztgetés itt már egyenesen fenyegetéssé fajul. Ugyanakkor e rövid részben is benne van mindaz, amit a párbeszéd egésze kapcsán említettünk és amit Hitler különbözőképpen ismételget. Mindezek mellett érdemes "s Churchill 279. 1. "' Badia 292. 1. 1,5 HM P/33 -1938. 3. 1. "•Uo. 5. 1. "? Uo.
