Századok – 1974
Közlemények - Pritz Pál: A kieli találkozó 646/III
A KIÉLI TALÁLKOZÓ t>671 Honvédelmi miniszter: Pariani-val Milánó-ban történt eszmecserét megemlíti. Feltétel a három ország együttműködése. Nagyvonalú eszmecsere."13 9 Az akta Keitel és Rátz augusztus 25-i, az Adlon szállóban történt beszélgetésével folytatódik. Szembeötlő, hogy ezek szerint sem 23-án, sem 24-én érdemleges tárgyalása a honvédelmi miniszternek nem volt. Pedig ezen a két napon bőségesen lett volna idő katonai természetű kérdések megbeszélésére. Elmaradásuk oka nyilvánvalóan Horthy elutasító magatartása, valamint a bledi egyezmény hírének hatása volt. E negatív jelenség azonban ismételten arra irányítja a figyelmet, hogy a két államfő első megbeszélésére 22-én kellett, hogy sor kerüljön, így teremtvén lehetőséget arra, hogy 23-án és 24-én már érdemben és részleteiben lehessen a katonai együttműködés módozatairól beszélni. 23-a és 24-e ezzel szemben azzal telt el, hogy a németek igyekeztek tisztába jönni azzal, hogy tulajdonképpen mi is történt Bledben. „Keitel: Führer elhatározott szándéka, hogy Csehszlovákiával leszámol. Időpontot ma nem tudni, nem akarják erőszakolni, de bármikor előadódhat egy atrocitás a csehek részéről, mely a Führer cselekvését kiváltja. Ezt a Führer közölte Keitel-lel. Ők, a németek, nem óhajtanak bennünket, magyarokat erőszakolni, de ez esetben adódik az alkalom, hogy elveszített területeinkből valamit visszaszerezzünk. A továbbiakban Keitel a lengyel aspirációkat taglalja. Teschen-t és környékét biztosan visszacsatolni óhajtják, de ki tudja, hogy nem-e más területeket is. Magyar részről tehát az utóbbi megelőzése szükségesnek látszik, gyorsan kell tehát adott esetben cselekedni. Ugyanerre törekednek ők, a németek is, hogy a cseh-kérdést rövid idő alatt elintézzék. Ha mi magyarok, szükségesnek látjuk, szívesen értekeznek katonai részletek tekintetében is, de szorítani nem akarnak."1 *0 (Kiemelések — P. P.) Szinte megrögzötten hangsúlyozza Keitel, hogy nem akarják a magyarok részvételét erőszakolni. Bár a szöveg szó szerint csak arra utal, hogy „csupán" a csehek elleni megindulás bármikor (értsd: a közeljövőben) bekövetkezhető voltára hívta fel a Führer tábornoka figyelmét, nem kétséges, hogy Keitel részletes instrukciókat kapott követendő magatartása egészét illetően. Akár Hitler és Rátz 26-i összejövetelére utalunk elöljáróban, az erőszakmentesség hangsúlyozására mindenhol felfigyelhetünk. Ellenben az első bekezdés olvasása feltétlenül azt sugallja, hogy Keitel látogatásának határozott — a Hitler — Imrédy párbeszédnél messzebbmenő — célja volt. Hitlerék ismerték a magyar tisztikar nagy részének (akikhez maga a honvédelmi miniszter is tartozott) a „hivatalos" nómetbarátságon jóval túlmenő szimpátiáit. Keitel tartja magát a (természetesen korántsem abszolút értelmű) magyar elutasítás után kialakított német állásponthoz, mégis ügyesen abba az irányba kísérli meg Rátzot befolyásolni, hogy az a pozitívabb magyar hozzáállás kialakítását mozdítsa elő. És mindez úgy következzék be, hogy abban nyoma se legyen valamiféle német pressziónak. Ezért míg Hitler és Ribbentrop csupán arról beszélnek, hogy a támadás időpontja a „cseh provokációtól" függ, addig Keitel arra helyezi a hangsúlyt, hogy az „bármikor előadódhat". A revízióval való kecsegtetés természetcsen itt is felbukkan. Elgondolkozni nem ezen, sokkal inkább a „valamit" kitételen érdemes. Nehezen képzelhető el, hogy ez azonos lenne a Szlovákiára tett — ismeretes — német Ígérettel. Annál sokkal kevesebbet sejtet. Persze feltehetően jól megfontolt céllal. Kapcsolódjanak be a magyarok az akcióba, mert ha sokat haboznak és későn kapcsolódnak be, akkor Szlovákia helyett tényleg csak „valamit" kapnak vissza. A lengyel részvétel felemlítése is ugyanezen céllal történik. Nem mentes ez az elmélkedés a hagyományosan baráti lengyel—magyar kapcsolatok megrontására való törekvéstől sem. És mint látni fogjuk, ezen gondolat is Hitlertől származik. Válaszképpen Rátz őszintén sajnálkozik azon, hogy a tervezett vezérkari megbeszélések nem valósulhattak meg. Minthogy nyelvét megköti a követendő magyar állásfoglalás, csak a németekkel való együttműködésre vonatkozó elvi készségét hangoztatja. A részletekbe azért sem bocsátkozhat, mert azt nem ismeri, az a vezérkari főnökének a dolga. Ellenben nagy kedvvel adja elő erre vonatkozóan korábbi — vezérkari főnöki — posztján kidolgozott elképzelését. Keitel pedig helyesel és arra utal, hogy délről — a megfelelő vasútvonalak hiánya miatt — nem tudnak kellő hatékonysággal támadni. Ebben — mint korábban jeleztük14 1 — kifejeződésre jut az, hogy a németeknek katonapolitikai okokból is fontos volt a magyar részvétel. A Wehrmacht vezetője azzal zárja a beszélgetést, hogy a részleteket Brauchitsch vezérezredessel kellene tisztázni.142 "•HM P/33—1938. 1. 1. Uo. 2. 1. 1,1 Ld. 94. sz. lábjegyzet. "'HM P/33 —1938. 2-3. 1.
