Századok – 1974
Közlemények - Pritz Pál: A kieli találkozó 646/III
A KIÉLI TALÁLKOZÓ t>669 a kisantanttal mint egésszel állapodott meg. És ekképpen az egyezmény — és annak is a németek számára legérzékenyebb pontja: az erőszakról való lemondás — Csehszlovákiára is vonatkozik.13 0 Kányának látnia kellett, hogy a minden szava mögött ármányt gyanító németekkel úgy sem tudja megértetni ennek a pompás diplomáciai konstrukciónak a finom árnyalatait. Nevezetesen, hogy tényleg — mint volt már szó róla — a kisantanttal mint egésszel kötöttek egyezményt a fegyverkezési egyenjogúság elismerésére és az erőszakról való lemondásra vonatkozóan. De ezt az egyezményt sikerült a kisebbségi kérdés erőteljes hangsúlyozásával ideiglenes jellegűvé tenni, amelynek véglegesétése már kétoldalú tárgyalások, illetve egyezmények révén történt volna meg. Ennek a kisantant államok részéről való elismertetése jelentette a kisantant felrobbantását. Minthogy azonban ekkor már a magyar külpolitika számára a kisantant felrobbantása nem cél, hanem eszköz volt Csehszlovákia elszigetelése, pontosabban egy ellene irányuló magyar támadás esetén a jugoszláv ós román semlegesség elérésére, ezért kellett Magyarországnak Csehszlovákiától sokkal messzebbmenő kisebbségi nyilatkozat leadását követelnie. Ez lényegében azt a célt szolgálta, hogy az egyezmény Csehszlovákia vonatkozásában ne emelkedjék érvényre. Akármennyire előrehaladott volt azonban addigra a kisantant bomlása és bármennyire a bledi egyezmény tulajdonképpen e szövetségi rendszer utolsó megnyilatkozása, deklarálni, ország világ elé tárni ezt nem lehetett. így aztán még Jugoszláviával és Romániával sem került sor a kétoldalú egyezmények megkötésére. És ekóppen a bledi egyezmény soha sem vált tényleges, végleges, jogérvényes szerződéssé, illetve szerződésekké. Most tehát Kánya végképp felhagy azzai a törekvésével, hogy mindezt Ribbentroppal megértesse, elfogadtassa és az egyszerűbb, de ugyanakkor a Bledben történteket meghamisító megoldást választva arról beszél, hogy Csehszlovákiára egyáltalán nem vonatkozik az egyezmény. Lényegében ez az egész kisantanttal kapcsolatos magyar diplomáciai remeklés sutba dobása. Persze az egész dologhoz az is hozzátartozik, hogy ekkor Biedre már nincs szüksége a magyar vezetésnek, mert korántsem attól kell tartania, hogy a németek belekényszerítik egy Csehszlovákia ellenes, velük egyidejű akcióba, hanem sokkal inkább a revíziós törekvések német támogatásának elvesztésétől kell félnie. Kányának azt is jól kellett tudnia, hogy a németek a kisantanttal való megegyezés mögött angol iniciativát is gyanítanak, illetve tapasztalják, hogy az egyezményt London komoly megelégedettséggel könyvelte el. Ezt szeretné cáfolni a következőkkel: „Amint éppen most értesül róla, a londoni magyar követet a Foreign Office-ba hívták, ahol szemrehányásokat tettek neki a magyar kormány magatartása miatt. Értésére adták, tekintsenek el attól, hogy Csehszlovákiától ilyen messzebbmenő biztosítékokat követeljenek."131 A külügyminiszter azonban erre sem reflektál. Kánya, már csak hogy mondjon valamit, saját maga ismétlésébe bocsátkozik: „Ami a bledi egyezmény kezelését illeti, Magyarország igazi beállítottsága a sajtó magatartásából fog kiviláglani."132 Semmi válasz. A feljegyzés ezután így folytatódik: „Imrédy miniszterelnök ma azt mondta nekem, hogy felfogása szerint Franciaország német támadás esetén Csehszlovákia segítségére fog sietni, mivel Franciaországot erre becsülete kötelezi."13 3 A szöveg megformálása arra vall, hogy Ribbentrop nem együtt, hanem különkülön tárgyalt a magyar vezetőkkel. Fárasztó, unalmas dolog lehetett Ribbentropnak ezeket az aggályokat már többedszer hallgatni. Nem is reagált rá. így Imrédy hirtelen fordulattal a kisebbségi kérdésre tereli a „beszélgetést". 1.0 Igen jellemzően mutatták meg az újságokban megjelent cikkek, maguk a cikkcímek a bledi egyezménnye kapcsolatos alapállások különbözőségét. A német sajtó csak arról beszélt, hogy elismerték Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát. Az erőszakról való kölcsönös lemondásról tudni sem akart, egy szót sem irt róla. Az angolszász orgánumok ellenben főképpen éppen az erőszakról való kölcsönös lemondásról cikkeztek. A magyar újságok tartalma és hangneme az idő függvényében változott. A 24-i lapok Bleddel foglalkozó írásai háttérbe szorították a németországi látogatásról rendelkezésre álló híranyagot. A hangnem forró és lelkendező volt. Természetesen elsősorban a fegyverkezési egyenjogúság elismerését ünnepelték, de megfelelő módon tálalták az erőszakról való lemondás tényét is. Aztán Imrédy és Kánya berlini sajtókonferenciája után egyre inkább az egyezmény feltételes, ideiglenes jellegére helyezték a hangsúlyt, mindinkább a kisebbségi kérdés megoldatlanságára és annak konzekvenciáira hívták fel a figyelmet. 1.1 WILHELMSTRASSE 138. sz. E kötet 291. lapjának 1. sz. lábjegyzete szerint a DIMK II. 300. sz. iratáról van szó. Ebben a számjeltáviratban ellenben szó sincs arról, amit Kánya állít. Nyilvánvaló azonban, hogy ezen dokumentum lehetett az, amely Kánya közlésének alapját képezte, csupán a külügyminiszer a remélt hatás érdekében azt kiszínezte. WILHELMSTRASSE 138. sz. 1,1 Uo.
