Századok – 1974
Közlemények - Pritz Pál: A kieli találkozó 646/III
66C PRITZ PÁL Ekkor azonban Kánya — aki jól tudja, hogy a nemzetközi sajtó a ,,ludas" abban, hogy a bledi egyezmények effajta megvilágításba kerültek, — mintegy ezt ellensúlyozandó, kiemeli a magyar sajtó jövőbeni magatartásának fontosságát, s ez Ribbentropnál is egyetértésre talál: „Egyetértés volt a birodalmi külügyminiszter és Kánya úr között a tekintetben, hogy sok függ attól is, hogyan fogja az elkövetkező hetekben a magyar sajtó tárgyalni a bledi közleményt."11 7 A feljegyzés utolsó bekezdésében foglaltak arról tanúskodnak, hogy Kánya — a németeket kiengesztelendő — súlyos engedmény megtételét is szükségesnek tartja: „Arra vonatkozóan, hogy Magyarország katonailag mikorra készül fel egy német— cseh konfliktus esetén beavatkozásra, Kánya úr a legutóbbi napokban tudvalevően 1 — 2 éves időszükségletről beszélt, annyi kell ahhoz, hogy a magyar véderőt megfelelően felfejlesszék. A mai beszélgetés során Kánya úr ezt a megállapítást oda módosította, hogy katonailag a magyaroknál ennél mégiscsak jobb a helyzet. F. évi október l-re felszerelés dolgában annyira lesznek, hogy részt tudnak venni."11 8 Nem az okozza itt a talányt, hogy az 1 — 2 éves felkészülési időt hogyan szállíthatta le Kánya alig több mint egy hónapra. Hiszen a 2 nappal korábbi megbeszéléseken magyar részről elhangzottak — mint esett szó róla — már alapot teremtettek Weizsäkkernek arra, hogy csupán a konfliktus kitörése utáni 14 napos várakozási időről beszéljen. A két álláspont között — bármily furcsán is hangzik — véleményünk szerint nem az adja a lényegbevágó különbséget, hogy Kánya most csupán alig több mint egy hónapos felkészülési időről beszél. Az alapállás az volt, hogy Magyarország ebben a tisztázatlan helyzetben nem mert bekapcsolódni a háborúba. Vezetői ehhez kerestek érveket. Ezek között az egyik a katonai felkészületlenség volt. Minthogy valójában azonban olyan helyzetet szerettek volna teremteni, melyben szinte kockázat nélkül téphették volna fel a határsorompókat, a katonai felkészültség silány mértékének csupán másodlagos jelentősége volt. Sokkal lényegesebb viszont a jugoszláv magatartás, amely viszont szinte indikátora az angol állásfoglalásnak. A politikai kérdésnek volt itt kardinális szerepe, és ezért igen lényeges a két hetes várakozási idő kikötése. Kánya magatartásában a nagy fordulat éppen az, hogy a 2 hetes várakozási idő jelentette biztonságot teremtő lehetőségről mond le. E súlyos engedmény okát másban nem, csak abban lehet fellelni, hogy a felindult német magatartás láttán fenyegető veszélynek érezhették a német támogatás elvesztését. Nemcsak arról van itt szó azonban, hogy a revízióért való reszkető aggódás késztette Kányát arra, hogy (a talán egyidejű részvételt jelentő) időpontra módosítsa a magyar állásfoglalást. A Jugoszláviával és Romániával kapcsolatos német politika általában és egyáltalán ezen országok mind erőteljesebb orientálódása a tengelyhatalmak felé egyre nyilvánvalóbbá tette, hogy Németország délkeleteurópai politikájában Magyarország nemhogy kulcsszerepet nem játszhat, de hovatovább talán Jugoszlávia és Románia fontosabb szövetségesekké válnak. A német nagyhatalom jóindulatát ezért is vissza kellett nyerni. Feltűnő, hogy Kánya közlésével a feljegyzés véget ér. Semmit sem tudunk meg a birodalmi külügyminiszter reagálásáról. A közlés a kívánt hatást feltételezhetően nem érte el. Még az a — tartózkodó fogadtatást szokásos módon kifejező — mondat is hiányzik, hogy a külügyminiszter a közlést állásfoglalás nélkül tudomásul vette. Azt sem zárhatjuk ki teljesen, hogy itt — ha nem is a külügyminiszter által hangoztatott egyéni nézetről — de a magyar felfogást esetleg csupán Kánya által képviseltető taktikáról van szó. Hiszen (az iratok tanúsága szerint) a magyar delegáció többi tagja részéről ilyenféle felfogás nem merült fel. A 26-i, csütörtöki napon sor került a két államfő másodszori találkozójára is. Horthy emlékirataiban erről a következő olvasható: „A délután folyamán sorra került második négyszemközti megbeszélésem Hitlerrel. Azonban ez sem oldotta fel, hanem még inkább fokozta az első alkalommal közöttünk keletkezett feszültséget. 6 ugyanis tapintatlan hangon kifogást emelt az ellen, hogy én Brauchitsch vezértábornagy előtt szóbahoztam és megbeszéltem vele a Csehszlovákia ellen tervezett katonai akciót és azzal szemben elfoglalt elutasító álláspontomat. Szemrehányását igen nyomatékosan visszautasítottam és tudomására adtam, hogy szokásom szerint magam választom meg, hogy kivel ós miről beszéljek. Válaszában, — nyilván azért, hogy a dolgot enyhítse — kijelentette, hogy a tábornokoknak nincs mit hozzászólniok, mert minden elhatározás kizárólag őreá tartozik. Nem titkoltam el előtte Uo. Uo.
