Századok – 1974
Tanulmányok - Kristó Gyula: Legitimitás és idoneitás (Adalékok Árpád-kori eszmetörténetünkhöz) 585/III
690 KRISTÓ GYULA Hartviknak Lászlóval szembeni fenntartásait a Mereurius-eset tendenciózus leírása is mutatja; a király indokolatlanul mozdítja el a szent tetemet híven őrző Mercurius szerzetest, akinek az Űr angyala szolgáltat igazságot (27. fej.). Megállapítható, hogy Hartvik nem következetes: a legitim felfogásnak megfelelően fontos személyként kezeli Salamont, de a királyi címet László uralkodása idején megtagadja tőle. Kétségtelen: Hartvik — noha elveivel ellentétben — nyilván valami más, a legitimitáson kívül álló tényező hatására tekinti királynak Lászlót. Hartvik egy másik helyen is szól Lászlóról: „László király, aki [a szentté avatáskor] az államot irányította, aki általános jámbor erkölcseiért nevezetesnek, ragyogó erényeiért jelesnek és az isteni tisztelet és szolgálat iránt tökéletesen odaadónak tartatott, a vigasztaló szentlélek sugallatára összegyűjtötte a püspököket . . ., három napi böjtöt rendelt" (24. fej.). Ha korábban volt is aggályunk, most eloszlik: Hartvik Lászlót tényleg királynak tartotta; ezt mutatják jelzői és a szentlélek sugallatának megadása is László számára. Hartvik tehát Lászlót (s nyilván Gézát is) két szemlélet, két, egymást keresztező felfogás szellemében vizsgálja, az egyik szerint aligha király valójában, a másik szerint feltétlenül az. Az egyik elv bizonyosan a legitimitás, a másik feltehetően a keresztény idoneitás. Ez utóbbi kifejezés nem fedi ugyan pontosan a fogalmat, de jobb híján használjuk, azt értjük rajta, hogy az uralkodás kritériuma a keresztény vallás uralkodói gyámolítása. A krónikakompozíció 69. fejezete világosan tanúskodik arról, hogy (korai) íróink ismerték a keresztény idoneitás fogalmát. István trónutódlásának tárgyalása kapcsán jegyzi meg a krónikás: „senki nem látszott [István] rokonai (consanguinei) közül alkalmasnak (ydoneus) arra, hogy halála után keresztény hitben tartsa meg az országot." A krónika idoneus-interpretációja tehát mindenképpen kizárja az uralkodásból Vazult, aki István közeli consanguineusa, s aki I. Andrással kezdődő Árpád-házi királyaink őse is egyszersmind. Feltehetően korai időben érvényesülnie kellett tehát egy olyan szemléletnek, amely az országlás kritériumát a keresztény hit megőrzésében, gyámolításában jelölte meg, azaz az idoneitást mint keresztény idoneitást értelmezte.48 Nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy Kálmán korában Salamon és a hercegek alakját aligha csak a legitimitás és a keresztény idoneitás szempontjából értékelhették. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a primogeniture, megvalósítására való törekvés a gyakorlatban már I. Istvántól (sőt, Géza fejedelemtől) kezdve érvényesül. Az Álmossal szemben erre bazírozó Kálmán korában az elsőszülöttségi elv alkalmazása kedvező színbe vonhatta Andrást, s ez kisugározhatott Salamonra is. László (és főleg Géza) Kálmánkori megítélésében szerepet játszhatott a rokoni kapcsolat is: az előbbi Kálmánnak nagybátyja, az utóbbi pedig apja volt. Gerics József mutatott rá arra, hogy Kálmán korában hatott a gregoriánus írók Salamont elmarasztaló felfogása.49 Merev átvételt azonban aligha szabad feltételeznünk. Egyrészt: 48 Ld. Kristó Gyula: I. István és családja Árpád-kori történetírásunkban. Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta Historica, tomus XL. Szeged. 1972. 57. — Megjegyzendő: már István ós Kálmán kora is ismerte az idoneitás másfajta — testi, fizikai alkalmasság — értelmezését, amint ezt Vazul, illetve Álmos és Béla megvakításának példája igazolja. 49 Gerics József : Gesta-szerkesztéseink 96 — 99.
