Századok – 1974

Tanulmányok - Kristó Gyula: Legitimitás és idoneitás (Adalékok Árpád-kori eszmetörténetünkhöz) 585/III

LEGITIMITÁS ÉS IDONEITÁS 593 zódban az igazságszerető, az erőszaktól, jogfosztástól idegenkedő, XII. század elején élt alacsonyabb magyar néprétegek közvéleménye látható.4

3 Hartvik szövegében feltűnő, hogy Lászlót királynak nevezi, Salamont pedig nem. Ebből nyilván az következik, hogy a tárgyalt esemény időpontjában, 1083-ban a legendaíró szerint László a király és Salamon nem az. Ez a Hartvik-adat azonban nem feltétlenül vezet ahhoz a konklúzióhoz, hogy a Kálmán-kori krónika idoneista felfogást tett volna magáévá.4

4

Feltehetőleg Hartvik következetes: egy időben csak egyetlen királyt ismer. Ilyen módon, mint ahogyan 1083-ban Lászlót, úgy 1063 — 1074 között Salamont, 1074—1077 között pedig Gézát tekintette uralkodónak. Igen ám, de ez korántsem legitim (legalábbis nem szilárd elvi alapon álló legitim) felfogás. Túl az epizód mint láttuk: egyértelműen nyilatkozó — nomenklatúráján, meg kell vizsgálnunk tartalmát is. A história fő mondanivalója kétségtelenül az, hogy László Salamon nélkül (egészen pontosan: addig, amíg Salamon börtönben sínylődik) nem tudja végrehajtani István szentté avatását. Csóka J. Lajos úgy fogalmazott, hogy Hartvik szerint Salamon bebörtönzése László által erkölcsileg hibás volt.4

5

Az „exigentibus culpis" kifejezés azonban a maga általánosságával mindkét felet hibáztatja. Karitas javaslata, illetve közlése „égből adatott", tehát Salamon szabadságát isten akarja, jóllehet Salamont is terheli bűn Hartvik szerint, hiszen „indulgentia"-ra szorul. Továbbá: Salamon nélkül László nem sokra megy, a szentté avatási aktus lebonyolításához Salamonra (legalábbis Salamon szabadságára) is szükség van. S ha hozzátesszük, hogy István kanonizációja forog kockán, nyilvánvaló: kettejük együttműködése szükséges az éppen Hartvik által első királlyá tett István felemeléséhez. Alig férhet kétség hozzá: a történet lejegyzése nem kizárólag László, hanem nem csekély mértékben Salamon érdekében, javára is történt. Mátyás Flórián vetette fel, hogy mivel az egykorú Bernold 1083-ra szignálja Salamon fogságát és 1084-re kiszabadulását,4

6

kétessé teszi a Karitasepizódban foglaltak megtörténtét.4

7

E vonatkozásban a Pozsonyi Évkönyv szövege („1083. In carcere missus et dominus rex Stephanus et Henricus filius eius et Gerardus episcopus revelantur et Salomon rex fugit") nem látszik egyértelműen interpretálhatónak, mindenesetre egyáltalán nem azt mondja, amit Hartvik. Ha Bernold tudósítása képviseli a történeti igazságot (vagy a Pozsonyi Évkönyv), akkor még nyilvánvalóbb: Salamon kiszabadulását Hartvik tendenciózusan kapcsolta a szentté avatáshoz. Hartvik beállításának hatása a krónika 134. fejezetén látszik („Salamon király kibocsáttatva a börtönből Szent István király és boldogságos Imre hit valló testének felemelésénél néhány napig a király mellett volt . . ."), de eredeti összefüggéséből teljesen kiforgatva. Vitathatlan;

hogy a kanonizációt László végezte, ez Hartvikból is kellőképpen kitűnik. Ám az is világos: Hartvik Salamont szintén megtette a szentté avatás nélkülözhetetlen személyévé — alkalmasint talán fiktive, jogtalanul. 43

Bartoniek Emma: A magyar királyválasztási jog a középkorban. Századok, 1936. 368. 44

Oeries József: Gesta-szerkesztéseink 94. 45

Csóka J. Lajos: i. m. 254. " Albinus Franciscus Gombos: Catalogue fontium históriáé Himgaricae I. Budapestini 1937. 413. "Mátyás Flórián: Chronologiai megállapítások hazánk XI. és XII. századi történeteihez. Értekezések a történelmi tudományok köréből XVIII. köt. 5. sz. Bp. 1899. 18.