Századok – 1974

Tanulmányok - Kristó Gyula: Legitimitás és idoneitás (Adalékok Árpád-kori eszmetörténetünkhöz) 585/III

TANULMÁNYOK Kristó Gyula: Legitimitás és idoneitás (Adalékok Árpád-kori eszmetörténetünkhöz) I. A XI. század második felének magyar uralkodói (I. András, I. Béla, valamint mindenekelőtt Salamon, I. Géza és I. László) nagyon érdekes beállítást nyertek korai elbeszélő forrásainkban, különböző legendákban és a XIV. századi krónikakompozícióban. A róluk rajzolt portré érdekessége abban áll, hogy a különböző források egymástól eltérően nyilatkoznak uralkodásuk jogosságának, illetve jogtalanságának kérdéséről. Annak tárgyi alapját pedig, hogy egyáltalán ellentétes véleményeket formálhattak, az alábbi, közismert és nem egyértelműen kommentálható tények szolgáltatták. Egyrészt: Salamont még atyja, I. András életében, 1057-ben megkoronázták, ám 1060-ban, amikor a trón megürült, mégsem Salamon, hanem Béla szerezte meg a trónt. Másrészt: 1074-ben az immár 11 éve országló Salamont Géza félreállította, s a trónt Géza halála után, 1077-ben nem az élő és koronás király, Salamon nyerte el, hanem László. A mindkét eset megválaszolására hivatott kérdéseket már a (közel) kortárs történetírás felvetette: mi jogosít fel uralkodásra? Megfosztható-e trónjától az, akit megkoronáztak? Aligha igényel bővebb bizonyítást, hogy a kérdések természete megengedi: egyazon korban különböző erőtényezők, politikai csoportosulások más és más választ adjanak, ám ez forrásaink csekély száma, természete következtében rendkívül nehezen dokumentálható. Az is könnyen belátható, hogy az egymásra következő korszakokban még nagyobb az esélye a korábbiaktól eltérő feleleteknek. A kérdések megnyitotta szituáció ugyanis általános problematikát tartalmaz, olyant, amely minden királyt és környezetét szükségszerűen érdekelt. Elvi jellegű kérdésfelvetésről van tehát szó, s a válaszok — amelyek offenzíve vagy defenzíve a mindenkori király jogalapjáról vagy ennek hiányából sarjadnak — is elvi szempontok szerint rendeződnek, rendszerekké állnak össze. Á feleletek, amelyeknél a historikum már politikummá vált át, általában — eltekintve kisebb horderejű, színező tényezőktől — kettős alapvetésűek: legitimista (azaz a felkenés, a koronázás, tulajdonképpen a királlyá avatás országlásra feljogosító erejét elismerő) vagy idoneista (vagyis az uralkodás jogát az alkalmasságban, a megfelelésben kereső) koncepció jegyében fogantak. Megjegyzendő: ez utóbbi koncepciót a felnőtt családtag gyakran tehette magáévá fiatal unokaöccsével szemben, míg az előbbi nem ritkán párosulhatott a primogenitúra jogával. Historiográfiánkban Gerics Józsefé az érdem, hogy — némi előzmények után1 — elsőként fejtette ki: a XIV. századi krónikában érvé-1 E. Kiss István: Trónbetöltés ós ducatus az Árpád-korban. Századok, 1927— 1928. 753—764; u6.\ Szent László kanonizáeiós jegyzőkönyvének nyomai. Pap-Emlékkönyv. Debrecen. 1939.164, 166, 169; Kardos Tibor : Középkori kultúra, középkori költészet. A magyar irodalom keletkezése. Á Magyar Történelmi Társulat Könyvei VII. H. é. n. [1941] 105; uS.: Kálti Márk Képes Krónikájáról [Bevezetés], Képes Krónika. Kálti Márk krónikája a magyarok tetteiről. Monumenta Hungarica III. Magyar Helikon, 1959. 20—21. 1*