Századok – 1974

Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 567/II

570 KRÓNIKA a bemutatott 617 oldal terjedelmű, 3 kötetes forrásanyagkataszter. A munka legnagyobb része a szakemberek önkéntes társadalmi munkája útján valósult meg. A dologi kiadások fedezetét a Művelődésügyi Minisztérium Múzeumi Főosztálya, míg a számítógépes feldolgozás lehetőségét az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium biztosította. A kitöltött adatlapok feldolgozásához legelső sorban a megfelelő kódjegyzékeket kellett elkészíteni. Ezek közül is elsőrendű fontosságú volt a földrajzi, az ún. helységkód-, valamint a szakmai, a mesterség-kódrendszer kialakítása. Az előbbi a céhes iparnak megfelelő történeti szemléletből kiindulva a Ludovicus Nagy, illetve a Lipszky-féle XIX. század eleji helységnévtár, illetve térkép alapján valósult meg. A második, a mestereégkód egyúttal egy igen jelentős „melléktermékkel", az azóta kéziratként külön füzetben sokszorosított háromnyelvű, latin—német—magyar mesterségnév-szótárral gyarapította a kézműves-ipartörténeti kutatások hasznos segédeszközeit. A szótár Nagy Lajos munkája. A kataszter gyakorlati haszna elsősorban abban mutatkozik meg, hogy egy, a földrajzi és a szakmai kódból, valamint a szervezet első előfordulásának évszámából kialakított azonossági szám szerint az egyes céhszervezetek bárhol található forrásanyagát összegyűjtve közli. Figyelemre méltó, hogy a céheknek jóformán csak a puszta létezését jelző kiváltságleveleken kívül az eddig kevéssé ismert tárgyi anyagot és a főleg múzeumokban őrzött olyan írásos dokumentumokat is magában foglalja, amelyek az egyes cóhszervezetek és szakmák belső életébe is betekintést nyújthatnak (mesterkönyvek, szegődtetési könyvek, jegyzőkönyvek, számadáskönyvek, remekrajzok; stb.). A számítógépes rendszer lehetővé teszi a eéhkataszter anyagának folyamatos kiegészítését és kiterjesztését az egész történeti Magyarország területére, ós így, mint a humán területen végrehajtott egyik úttörő számítógépes vállalkozás nemzetközi érdeklődésre is számot tarthat. A céhkataszter létrehozása körül kialakult szakember-gárda a kézműves-ipartörténeti kutatások folyamatos szervezése és megvitatása céljából már három ízben találkozott. A tanácskozásokon a céhkataszter továbbfejlesztésén és kiadatásán túlmenően — amelyekre a Magyar Tudományos Akadémia számítógépes kapacitásának biztosítása és a Művelődésügyi Minisztérium Múzeumi Főosztályának anyagi támogatás ígérete reményt nyújt — egy kézműves ipartörténeti szakbibliográfia összeállításának terve is felmerült, amely részben a céhkataszter kiegészítését is eredményezheti. A kézműves ipartörténet technikatörténeti oldalának erősítése érdekében a céhkataszterrel párhuzamosan és annak szakmai kódrendszeréhez szorosan kapcsolódva elkészült a magyarországi múzeumokban őrzött kézműves ipari szerszám- és műhelyfelszerelési együttesek katasztere is, Domonkos Ottó irányításával. Kiegészítése most van folyamatban. A felmérés célja, hogy segítséget és útmutatást adjon a napjainkban rohamosan eltűnő kézműves mesterségek szerszám-készletének begyűjtéséhez, megmentéséhez. A végig érdeklődéssel kísért beszámolóhoz, amelyet rövid vita követett, Borsa Iván, Stier Miklós és Heckenast Gusztáv szólt hozzá. Az előadás Vörös Károly elnök záró szavaival ért véget. * Az előadássorozat keretében 1974. május 27-én Bácskai Vera főlevóltáros és Nagy Lajos osztályvezető tartott előadást „A helyi piackörzetek kutatása az 1828-as országos összeírás alapján" címmel. Az előadás arról a vizsgálatról számolt be, amelynek célja volt a magyarországi városhálózatnak, a városok típusainak meghatározása (vagy legalább körvonalazása) az egyes települések funkcióinak alapján a XVIII—XIX. században. Kutatásuk első lépéseként a piacközpont-funkciót állították vizsgálatuk középpontjába, abból kiindulva, hogy Magyarország XVIII—XIX. századi viszonyai között a települések nem jogi helyzetük vagy magas népességszámuk alapján minősíthetők városoknak, hanem egy-egy település városiasságát egy meghatározott területen játszott központi szerepe határozta meg, és ez ebben az időben elsősorban a gazdasági szerep, a piacfunkció volt. Feldolgozták az 1828. évi országos összeírásnak a piackörzetek alakulása, illetve a piacközpontok jellegének meghatározásához szükséges adatait Magyarország egész területére vonatkozóan. Ennek alapján meghatározták az egyes központok tiszta piackörzetét, azt a területet, amelynek lakossága csak egy meghatározott központot látogatott vásárlás vagy eladás céljából, és a tágabb körzetét (megosztott körzetét), amelyre több piacközpont gyakorolt vonzást. 1828-ban 274 piacközpont volt az országban, ebből tiszta körzettel rendelkező 138, de ezek túlnyomó többsége