Századok – 1974

Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 567/II

KRÓNIKA 571 kisebb-nagyobb megosztott körzettel is rendelkezett. Tehát az 1828-ban Magyarországon létező 43 szabad királyi város, 8 püspöki (érseki) város, valamint 692 mezőváros (oppidum), azaz 743 vásártartási joggal rendelkező település csupán 30%-ának volt valamilyen nagyságú és minőségű piackörzete (jelentősebb forgalma), a tiszta piackörzettel rendelkező települések aránya pedig a vásároshelyek között mindössze 18,8 százalók volt. A 138 piacközpont tiszta körzetébe az ország csaknem 10.000 településének alig valamivel több mint a fele tartozott, a többi település azonban (41 kivételével) szerepelt egy vagy több tiszta körzettel rendelkező piacközponthoz tartozó megosztott körzetben. A piacközpont-funkció meghatározása céljából (a rendelkezésre álló olyan forrásanyagnak az alapján, amely az egész országra és a piacközponti funkciók minősítésére, s nemcsak az egyes települések — városok belső életére, hanem a körzetére is egységesen felhasználható, értékesíthető) 62 szempontot állapítottak meg, amelyek közül 21 magát a piacközpontot, 27 a tiszta körzetet, 14 a tágabb (megosztott) körzetet jellemzi, s ebből 12 a népességszámra, 2 a települések számára, 16 a kézművesekre és a kézműiparra, 4—4 a kereskedőkre, illetve a zsidókra, 23 a földterületre, illetve annak megoszlására, egy pedig a városi funkciókra vonatkozik. A szempontok megállapításánál egyrészt mennyiségi, másrészt minőségi jellemzőket vettek figyelembe, és adataikat e szempontok szerint csoportosítva számítógép segítségével dolgozták fel, a faktoranalízis módszerét alkalmazva. Az előadók ismertették a faktoranalízis előkészítése során készült korrelációs matrix adatait, és felhívták a figyelmet arra, hogy az összehangolt és tervszerű helytörténeti kutatásoknak müyen feladatai és lehetőségei vannak az e vizsgálat szempontjából is igen lényeges kereskedelemtörténeti kutatások és a társadalmi struktúra kutatása terén. A vidéki csoportok hírei A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei csoport tisztújító ülését 1974. április 26-án Miskolcon rendezte. Román János titkár beszámolt a csoport elmúlt 3 évi munkájáról. A megyei Pártbizottság képviselője a beszámoló vitájában felszólalva hangsúlyozta a Pártbizottság elismerését az eddigi eredményes munkáért, s egyben további támogatásáról biztosította a csoportot. A Társulat Elnöksége nevében felszólaló Benda Kálmán alelnök egyrészt az Elnökség üdvözletét tolmácsolta, másrészt kiemelte a csoport által végzett helytörténeti kutatások jelentőségét. A beszámoló megvitatása után a csoport vezetősége lemondott, s a tagok megválasztották az új tisztikarba Tok Miklóst (elnök), Deák Gábort (ügyvezető elnök) és Dobrosy Istvánt (titkár). * A Pécsi Akadémiai Bizottság, Társulatunk Déldunántúli Csoportja és a TIT Történelmi Szakosztálya 1974. április 25-én a „Válogatott dokumentumok a baranyai— pécsi munkásmozgalom történetéhez" I, —III. kötetéről ankétot rendezett. A vitát K. Balog János, a Tolna megyei Levéltár igazgatója vezette; felszólaltak: Babies András, Baranya Margit, Fancsovits György, Gundl Ferenc, Kopasz Gábor, Szili Ferenc, Szita László, Ruzsás Lajos, T. Mérey Klára. A felszólalók egyetértettek abban, hogy hasznos helytörténeti munkát bocsátottak útjára a szerzők és szerkesztők, amely értékes segédeszköz lehet pedagógusok, történészek és a történelem iránt érdeklődők számára. A vitában különös hangsúlyt kapott annak a kérdésnek vizsgálata: mennyiben tér el a déldunántúli munkásmozgalom az országostól, s ezeket az eltérő vonásokat mennyiben tükrözik a közölt dokumentumok. így szó esett a Baranya megyei munkásság összetételéről s annak változásáról; a bányászok, valamint a szakmunkások szerepéről a szocialista mozgalom elterjedésében. A munkásmozgalom terjedésének módja más volt a Dunántúlon, mint az Alföldön. A Dunántúlon a városokból nem a szakmunkások, hanem a kisipari munkások (kőművesek), értelmiségiek (tanítók) juttatták el a mozgalom eszméit, gondolatait falura. Az Alföldön viszont a szocialista agrármozgalmak gondolatait agrármunkások ismertették meg a kisebb központi jelleggel bíró települések kevés számú ipari munkásaival. Vita alakult ki a SzDP és a paraszti mozgalmak kapcsolatának intenzitásáról is, s ezzel kapcsolatban megállapították a felszólalók, hogy a déldunántúli agrármozgalmat nem szerencsés összehasonlítani az alföldi mozgalommal, hiszen egyrészt lényegesen eltérőek voltak a birtokviszonyok, a tudati tényezők, másrészt az alföldi mozgalom — ellentétben a déldunántúli mozgalommal — jobban függetleníteni tudta magát az SzDP befolyásától.