Századok – 1974

Krónika - Tudományos emlékülés az 1848-as magyar forradalom 125. évfordulójának tiszteletére (Gergely András) 553/II

KRÓNIKA 557 reform útján ment-e végbe, s attól is, hogy rendelkeztek-e állami önállósággal vagy sem, az elmaradottság, a tőkés fejlődésnek nyugat-európaitól eltérő nehézkesebb útja közös nyomorúsága, közös történelmi öröksége Kelet- ós Közép-Kelet-Európa országainak. Ez a tény is arra figyelmeztet, hogy tőkés fejlődésünk megvalósult útjának gyökereit nem anynyira a polgári átalakulás ós a forradalom konkrét körülményeiben és lefolyásában kell keresnünk, hanem mélyen a feudalizmus évszázadaiban. A közép-kelet-európai késői feudalizmus a XVIII—XIX. század fordulójáig rendkívül ellenállónak mutatkozott a kapitalizmus csíráinak kialakulásával és növekedésével szemben. Nálunk a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet első jelenségei — Nyugat-Európával szemben 2 — 300 éves, a Monarchia másik felével szemben 50 —100 éves késéssel — csak a XVIII. század utolsó harmadában mutatkoztak. S ez az átalakulási folyamat nem volt elég tartós, intenzív ós szélessodrású ahhoz, hogy a XIX. század közepére — vagyis a forradalom idejére — akár minimális mértékben is létrehozta volna a gazdasági növekedés, az átfogó iparosodás valamennyi szükséges tényezőjét. A forradalmat megelőző évtizedek sajátos kettős arculatot mutatnak: egyrészt tagadhatatlanok a változások és a dinamizmus a gazdaság minden szektorában, de ezek a jelenségek nagyon szerények voltak a fejlett országok megfelelő fejlődési szakaszához képest. Az egykorú adatokból kihámozható mennyiségi mutatók a növekedés igen alacsony indulási szintjót jelzik a nyugat- és közép-európai országokhoz képeet, s e mutatók mögött a késői feudalizmus évszázadaiban kialakult minőségi jellegű különbségek, a fejlődés évszázadokkal előbb elvált és elkanyarordott útjai húzódnak meg. A vázolt sajátos fejlődós következtében Kelet-Európa országaiban Nyugat-Európától eltérő módon vetődött fel a polgári átalakulás problematikája, mások voltak az átalakulást sürgető, kikényszerítő és a feudális abszolutizmust megdöntő társadalmi erők, s mások voltak a polgári forradalom eredményei és következményei is. Mivel a gazdasági átmenetnek csak jóval rövidebb ós szerényebb eredményeket produkáló szakasza zajlott le a polgári forradalmak, illetve a polgári reformok előtt, mint Nyugaton, ennek következtében Kelet- és Közép-Kelet-Európában a XIX. század folyamán változatos formák között végbement nagyszabású politikai és szociális átalakulás csak potenciálisan és távolabbi perspektívában nyitotta meg a tőkés fejlődés és iparosodás útját. A feudális termelési viszonyok, jogi és politikai intézmények felszámolását nem követte azonnali gyors és szélessodrású növekedés, vagy robbanásszerű ipari forradalom egyik országban sem. Az átalakulás idején a termelési tényezők egyike sem állott a modern gazdasági növekedés megindításához megkívánt minimális fejlettségi szinten. A kelet-európai országok tehát nem indulhattak el a modern gazdasági növekedésnek ugyanazon az útján, mint nyugat- és közép-európai elődeik. Gazdasági növekedésük sajátos belső és külső feltótelei ós alacsony indulási szintje már eleve meghatározták annak modelljét, s megszabták a polgári átalakulás lehetőségkeretének határait. A gazdasági fejlődés vonatkozásában ez azt jelenti, hogy annak útját és lehetséges kereteit egyrészt a késői feudalizmus évszázadai során kialakult elmaradott gazdasági szerkezet és alacsony fejlettségi szint, másrészt a tőkés világgazdaság piaci munkamegosztásán belül elfoglalt helyzetük, s az abból származó kedvező és kedvezőtlen esélyek együttese határozta meg. Hogy így a megszabott lehetőségek határai között a fejlődés optimálisabb vagy kedvezőtlenebb változata valósult-e meg, vagy egyáltalán sor kerülhetett-e a gazdasági növekedésre ós iparosodásra, az már elsősorban a polgári átalakulás módjaitól és eredményeitől, a forradalom társadalmi és politikai harcainak kimenetelétől, s nem kis mórtékben annak időzítettségétől függött. Az európai gazdasági növekedés és iparosodás a XIX. század folyamán lényegében véve egységes és összefüggő folyamat volt. Sikerült-e ebbe a folyamatba bekapcsolódni, s ha igen, mikor, mely körülmények között, mennyire tudjuk átvenni, befogadni egy, a miénktől különböző és jóval fejlettebb gazdasági-társadalmi struktúrában kialakult gazdasági rendszer elemeit és követelményeit, mennyire vagyunk képesek a mi elmaradott struktúránkat e követelményekhez igazítani? Ebben rejlik a polgári átalakulás alapkérdése a gazdasági fejlődés vonatkozásában. A modern gazdasági növekedés igényei és az elmaradott gazdasági struktúránk közötti szakadék szükségszerűen megszabta a polgári forradalmat követő évtizedek gazdasági fejlődésének tartalmát, konkrét útját ós lépéseit, függetlenül a forradalom és a szabadságharc kimenetelétől. Nem az utóbbitól függött tehát, hanem gazdasági szükségszerűség volt — az elmaradottság következményeit nem lehetett megkerülni — az a tény, hogy a forradalom után nem következett azonnali gyors iparosodás, hanem 1850 és 1890 között egy olyan szakasz iktatódott be gazdasági fejlődésünkbe, amelynek lényege az iparosodás és a rendszeres növekedés előfeltételeinek kialakulása, a tőkés gazdaság alapjainak lerakása volt, s amelyben a hangsúly a mezőgazdaság modernizálásán, a korszerű szállítási és szolgáltatási hálózat, hitelrendszer és kereskedelmi szervezet felépítésén volt. Ugyancsak az elmaradottságból következő gazdasági szükségszerűség és nem a