Századok – 1974

Krónika - Tudományos emlékülés az 1848-as magyar forradalom 125. évfordulójának tiszteletére (Gergely András) 553/II

658 KRÓNIKA szabadságharc vereségének folyománya volt, hogy a XIX. század második felében gazdasági fejlődésünknek döntő tényezői közé számított a széles és bővülő exportpiac — az adott esetben a Monarchia piaca —, továbbá a külföldi tőke és egyéb importált termelési tényezők, s ennek következtében külgazdasági kapcsolatainkra a fejlettebb tőkés országokkal szembeni — részben kölcsönös — függőség, s az agrár-ipari munkamegosztás elemeinek domináló szerepe volt a jellemző. Azt sem lehet a bukott forradalom és szabadságharc számlájára írni, hogy modern gazdaságunk szerkezete sokáig a — gazdasági értelemben vett — dualizmus jegyeit viselte magán: a gazdasági növekedés nem volt egyenletes, minden szektort és vidéket egyidejűleg és egyforma intenzitással átható folyamat. A polgári forradalom gazdasági jelentőségét és eredményeit tehát nem az azonnali gyors iparosodáson, a nyugati típusú tőkés fejlődésen kell lemérnünk, hanem azon, hogy sikerült-e, és milyen mértékben sikerült felszámolnunk a gazdasági elmaradottság következményeit, ki tudtunk-e lépni a hagyományos gazdaság keretei között stagnáló országok sorából, s meg tudtunk-e indulni a tőkés gazdasági növekedés útján. A konkrét tényanyag elemzése arra a következtetésre vezet — állapította meg előadása befejező részében Katus László —, hogy a polgári forradalom vívmányai, konkrét menete és eredményei jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a késői feudalizmus korában kialakult gazdasági struktúra és a világpiaci munkamegosztásban elfoglalt helyzetünk által megszabott lehetőségek keretei között a gazdasági növekedésnek viszonylag kedvezőbb, az optimálishoz közelebb álló útja valósult meg nálunk, mint Kelet- és Közép-Kelet-Európa legtöbb országában. 1848, a polgári forradalom valóban fordulópont hazánk gazdasági fejlődésében: elengedhetetlenül szükséges — bár önmagában nem elégséges — feltétele a modern gazdasági növekedés kibontakozásának. A feudális viszonyok felszámolásával, a növekedést gátló jogi ós intézményes keretek eltakarításával, a feudális abszolutizmus megdöntésével, a kapitalizmus számára kedvező politikai berendezkedés létrehozásával, a termelési viszonyok alapvető átalakításával lehetővé tette a tőkés termelőerők fejlődésének meggyorsulását, a gazdasági struktúra modernizálását, az iparosodás feltételeinek kialakulását. Szabad György egyetemi tanár, a történettudományok doktora előadásában elsősorban az 1848-as törvényalkotás elemzése segítségével mutatta be azt a folyamatot, ahogyan végbement a polgári átalakulás megalapozása 1848/49-ben. Előadásában bizonyítani kívánta, hogy 1. az 1848-as törvénykönyv, túl a feudális szisztéma felszámolására irányuló konkrét intézkedésein, elvileg és további jogszabályalkotást inspirálóan is a polgári átalakulás véghezvitelének irányába mutatott; 2. a kompromisszumok eredményeként is belékerült következetlenségek túlnyomó része eleve felcserélésre szánt ideiglenes rendelkezés volt; 3. ennek folytán is a polgári átalakulás megalapozásának vizsgálatában ki kell terjeszkedni az átalakulás vezetői által eleve célzott, illetve a forradalom menetében nem kevéssé a tovább folyó társadalmi és politikai küzdelmek fényénél felismert szükségletek kielégítésének céljából hozott jogszabályokra, illetve a célokat meghatározó döntésekre is. Az 1848-as törvénykönyv XX. századi történetírásunkban kellő figyelemre nem méltatott élőbeszédében van egy, a „népnek jogban és érdekben egyesítésére" utaló fordulat, amely minden mást, az önállóság és a függetlenség biztosításának célkitűzését is megelőzi. Ez is azt a bázisteremtő törekvést demonstrálja, amellyel a forradalmi átalakulás vezetését vállaló reformellenzék nemzeti céljainak is támaszt kívánt teremteni. Elsődleges fontossága van annak, hogy az érdekegyesítés koncepciója becikkelyezést nyert, mégpedig éppen az élőbeszédben, nem is egyszerű deklaratív formában, hanem egyértelmű kötelezettségvállalásként. A megfogalmazás korántsem teszi kizárhatóvá még azt a következtetést sem, hogy a törvénykönyv megalkotásakor csak a „halaszthatatlanul" szükséges intézkedésekre került sor, amelyeket továbbiak kell, hogy kövessenek, s így az előbeszéd is az általában zártként elemzett 1848-as törvénykönyvet nyitottnak mutatja. Az előbeszéd „az összes magyar népnek jogban és érdekben egyesítésé"-ről szól. Az, hogy a „magyar" jelzőt kitette — mintegy a magyar „politikai nemzet" fogalmának előképeként —, összhangban volt az 1848-as törvényeket nemzetiségi vonatkozásban jellemző kétarcúsággal, egyfelől azzal, hogy nem ismerte el az együttélő népek önálló nemzeti közösségeit, másfelől azzal, hogy a nyelvhasználati sérelmektől eltekintve különbségtétel nélküli egyenlőséget hirdetett a személyes jogokban. Hogy „az összes magyar népnek jogban és érdekben egyesítésével" a rendi különbségek felszámolását célozta az 1848-as törvénykönyv — noha e vonatkozásban néhány következetlenséget még megtűrt —, a törvények kifejtése ismételten megerősítette. A nemzetőrségről szóló törvény, amely jellegzetes korai polgári törvényként cenzust alkalmaz, ugyancsak kerülve minden rendi kategorizálásnak még a látszatát is, „honlakosokról", illetve „az ország polgárairól" beszél, majd a nemzetőri eskü szövegében a „polgártárs" fordulatot használja, kodifikálva