Századok – 1974

Folyóiratszemle - Anfimov A. M.: Parasztmozgalmak Oroszországban a XIX. század második felében 539/II

FOLYÓI RATSZEMLE 551 barátsága jellegzetes. Ugyanebbe a témakörbe kívánkozik, hogy Vaillant mindig, később a parlamentben is elszántan küzdött mindenféle militarizmus, militarista erőfeszítések ellen, s Jaurès oldalán felkarolta az állandó hadseregek lebontásának gondolatát, amit a milieiákkal kívántak helyettesíteni — részben éppen a Kommün hagyományaira támaszkodva. Howorth megjegyzi, hogy a Kommün emlékeit az évfordulókon felidézve Vaillant is természetszerűen a történeti helyzet változásait átérezve, aktív politikusként más-más vonatkozásokról szólt. Amikor a monarchista elemek törtek előre, akkor Vaillant a köztársasági hagyományokat elevenítette fel, a II. Internacionálé 1893. és 1896. évi nemzetközi kongresszusán az internacionalista tradíciókról szólt, a millerandista válság napjaiban pedig a forradalmi elszántságot méltatta. Howorth két érdekes dokumentumot mellékel cikkéhez. Ezek jól tükrözik Vaillant történetszemléletét, véleményét a korábbi francia szocialista előfutárokról, s magának a blanquista csoportosulásnak történetéről. (International Review of Social History, 1872. 1 — 2. szám. 408—420. I.) J. A. M. Anfimov: Parasztmozgalmak Oroszországban a XIX. század második felében Az oroszországi forradalmi mozgalom történetének proletár szakasza előtt elsősorban a parasztmozgalmak irányultak a fennálló társadalmi rendszer ellen. A probléma jelentőségét az is mutatja, hogy a szovjet történettudomány fejlődésének mindegyik szakaszában intenzíven foglalkozott a paraszti osztályharc történetével. Jelenleg már befejezés előtt áll egy monumentális, 10 kötetes forráspublikáció kiadása, amely a XVIII. század végétől a XX. század elejéig terjedően kb. 11 ezer dokumentumot tartalmaz a parasztmegmozdulásokra vonatkozóan. A kérdés legismertebb szovjet kutatói szerint (N. M. Druzsinyin, N. N. Lescsenko, B. G. Litvak és a cikk írója) a XVI—XVIII. század nagy parasztháborúi esetében nem, de az azt követő időszak paraszti osztályharcának kutatásánál a statisztikai módszer is alkalmazható, mivel ekkor a paraszti ellenállás legkülönbözőbb formái igen nagy számban érvényesültek. Anfimov cikke az említett forráspublikáció megjelent kötetei ós az azok felhasználásával készült monográfiák alapján az 1861 utáni parasztmozgalom dinamizmusát rajzolja meg és utal az oroszországi osztályharcban betöltött szerepére. Előzőleg azonban rövid áttekintést nyújt az 1796 —1866 közötti időszak mozgalmairól. Két 30 éves periódust különít el, amelyek összevetése alapján a paraszti osztályharc élesedósének tendenciáját állapítja meg. 1796 — 1826 között 990, 1826 — 1866 között 1799 parasztmegmozdulásra került sor, amelyeknek döntő többségében földesúri parasztok vettek részt a súlyos és szabályozatlan jobbágyi függés elleni tiltakozásul. A cikkíró szerint figyelemre méltó, hogy a földesúri parasztok nem követelték földjeik növelését, mert az a terhek súlyosbodását vonta maga után, míg az állami parasztok és a cári család jobbágyai földterületük bővítéséért folyamodtak. Megjegyzi továbbá, hogy korábban sok kutató túlzottan radikálisnak értékelte a parasztmozgalmat, mint amely a földesúri földtulajdon megszüntetését tűzte zászlajára. B. G. Litvákkal egyetértve a szerző azt hangsúlyozza, hogy a paraszti osztályharc a korábban lehasított paraszti földek visszaadásáért és a további lehasítások megakadályozásáért folyt, 1869-ben kulminált, így védekező jellege ellenére, a megmozdulások nagy száma miatt az 1861 előtti forradalmi mozgalom fontos részét képezte. A jobbágyi függés ellen tiltakozó parasztmegmozdulások számának dinamikus emelkedése nagyban hozzájárult az 1861-es reform megszületéséhez, de a parasztmozgalom gyengesége (szétszórtság, ösztönösség, a „jó cár"-illúzió) a reform utáni feudális maradványokra is magyarázatot ad. 1861 a parasztmozgalom történetében is fordulópontot jelentett. Az 1860-ban már lanyhuló mozgalom új lendületet kapott. A parasztok teljes szabadság helyett átmeneti jogállapotot, ingyen föld helyett megváltásos jobbágyfelszabadítást kaptak. Bár sokan nem hitték, hogy a kihirdetett rendelet az igazi (1861 végén II. Sándor egy újabb ukázban hívta fel a parasztokat a rendelet végrehajtására), mégis az év első felében 1370 megmozdulásra került sor, amelyek közül 718 esetben a katonaság fellépése vált szükségessé. 1867—1860 között a parasztmozgalmak 12 százalékát, 1861—62-ben csaknem a felét a hadsereg verte le, ami a radikálizálódás egyértelmű bizonyítéka. Az 1861 — 1900