Századok – 1974
Folyóiratszemle - Bonnet Michéle: A lyoni pénzváltók a középkorban (1350–1450) 525/II
526 FOLYÓIRATSZEMLE összetétele a dinamikus új gazdagság jegyeit mutatja: 49,8%-os forgótőkével meghaladja a városi átlagot (44,2%). A legnagyobb üzleteket lebonyolító kereskedő-pénzváltóknál ez az arány a kétharmadot is meghaladja. Az átlagoshoz közelálló arányú városi ingatlantulajdonukat (házak és szőlőparcellák) a pénzváltók legtöbbször bérbeadják, nem családi célokra használják fel. A városon kívüli befektetések vagyonuknak feltűnően kis részét teszik ki (9,1%). A pénzváltók gazdasági élettel való szoros kapcsolatát mutatja, hogy tekintélyes gazdagságuk ellenére valamennyien az „Empire" nevű kereskedőnegyedben laknak, nem pedig a városi arisztokrácia negyedében, a „Royaume"-ban. Noha a XV. század eleji Lyon már kezdi érezni a burgund háború káros gazdasági következményeit, az összeírások és adólisták a pénzváltók további meggazdagodásáról tanúskodnak. Össztőkéjük az 1388-as 16 798 forintról 19 688 forintra emelkedett (1406); egyiküknek, Humbert Gontiernek a vagyona már 6000 forintra rúg. A leglátványosabb felemelkedést továbbra is a kereskedőtőkével való összefonódás teszi lehetővé — Pierre de Saint-Barthélemy posztós-pénzváltónak néhány év elegendő vagyona meghatszorozásához. A pénzváltók nagyobb része ekkor már egyre inkább egybeolvad a városi arisztokráciával, ezt házassági „politikájuk" és lakóhelyük változása is tükrözi: 1406-ban 17 pénzváltó közül 11 már az előkelő „Royaume" negyedben lakik. A felemelkedés azonban nem vonatkozik mindenkire, a céhen belül fokozódik a differenciálódás. 17-ből most már csak 7-nek van 900 forintot meghaladó vagyona (szemben az 1376-os tizenkettővel és az 1388-as nyolccal), és három pénzváltónak a tőkéje nem éri el a 300 forintot (1376-ban 400 forint volt a legkisebb pénzváltó-vagyon). A pénzváltó-mesterség egészét tekintve azonban egyértelműen megállapíthatjuk, hogy az általános gazdasági hanyatlás ellenére, részben azt kihasználva, a XV. század elején a nemesfém-spekulációk kivételes meggazdagodási lehetőséget nyújtottak. A pénzváltó-szakma vonzását mutatja, hogy ebben az időben számuk a környékről bevándoroltakkal is gyarapodott, az 1420-as években 26 pénzváltót ismerünk Lyonban. A lyoni gazdasági élet fellendülésére, a vásárok tényleges újjáéledésére azonban csak a XV. század második felében kerül sor. A válságos idők és a XV. század második negyedének akadozó kereskedelme a pénzváltók vagyonára is érezhető kihatással volt. Bár 1446-ban még továbbra is a városi polgárság felső rétegéhez tartoznak, vagyonuk a századelejinek 2/3-ára csökkent. A céhen belüli vagyon-megoszlás a további differenciálódás mellett (már csak hat pénzváltónak a tőkéje haladja meg a 900 forintot) fokozatos elszegényedéséről tanúskodik: most már kilenc pénzváltónak van 300 forintnál kevesebbje. Tanulságos a pénzváltó-vagyon megoszlásának összehasonlítása a városi átlaggal: míg az elmúlt század végén a pénzváltók nagymennyiségű forgótőkéjükkel tűntek ki, 1446-ra vagyonuk nagy részét befektették, forgótőkéjük mennyisége nem haladja meg az alacsony városi átlagot (28,6%). Nagy profitszerzés helyett földbirtokok, biztos járadékok szerzésére törekszenek. Feltűnő, hogy városon kívüli birtokaik nemcsak korábbi vagyonmegoszlásukhoz (9%), hanem a XV. század közepi városi arányhoz (17,3%) képest is igen jelentősek: vagyonuk 22,2%-át teszik ki. Városon belüli befektetéseiknek nagy részét most már kizárólag a „Royaume" negyedben elhelyezkedő pompás lakóházaik építésére fordítják. A változást még élesebben mutatja az a tény, hogy a század közepén az addigi pénzváltók legnagyobb része ott is hagyja a szakmát, és ,,terrier"-ré válva beolvad a városi patriciátus gazdasággal közvetlenül már nem foglalkozó rétegébe. Az ismét megélénkülő gazdasági életben új pénzváltók foglalják el a régiek helyét. Az 1460-as összeírás azonban jól mutatja, hogy a céh jelentősége már nem a régi. Míg a század elején a legnagyobb adófizetők a pénzváltók közül kerültek ki, most egyre inkább háttérbe szorulnak a posztónagykereskedők mögött. A mesterség jövedelmezőségét tükrözi az is, hogy a gazdag kereskedők vagyonukat csak a kereskedelemben használják fel, nem iratkoznak már be a pénzváltócéhbe, mint a század elején. A pénzváltók vezető szerepét a lyoni pénzügyletekben fokozatosan a lényegesen nagyobb tőkével és szervezettséggel fellépő itáliai bankárok, különösen a Mediciek helyi képviselői veszik át. Érdekes paradoxon, hogy a lyoni pénzváltók háttérbe szorulása éppen akkor következik be, amikor városuk megindul az európai jelentőségű börzévé válás útján. A XV—XVI. századi bonyolultabb pénzügyletek terén az archaikus technikához kötődő pénzváltóknak azonban nincs már helyük. Más városokban már jóval előbb bekövetkezett visszaszorulásuk Lyonban is szükségszerű. (Revue Historique, 1973. ápr.—jún. szám, 325— 353. I.) K. G.
