Századok – 1974
Folyóiratszemle - Bonnet Michéle: A lyoni pénzváltók a középkorban (1350–1450) 525/II
FOLYÓIRATSZEMLE KÜLFÖLDI FOLYÓIRATOK Michèle Bonnet: A lyoni pénzváltók a középkorban (1350—1450) Ujabb értékes, adatokban és következtetésekben gazdag feldolgozást kapunk a tanulmányban a középkori üzletemberek egyik legjellegzetesebb típusáról. A lyoni pénzváltók középkorvégi pályafutása érdekes összehasonlítási alap más francia és németalföldi városok (pl. Bruges, Metz, Toulouse, Arras ) XIV —XV. századi pénzgazdálkodását feldolgozó monográfiákhoz (de Roover, Schneider, Wolff, Bigwood). A középkori pénzgazdálkodás elsősorban a távolsági kereskedelemnek köszönheti felvirágzását, központjai természetszerűleg a legnagyobb kereskedővárosok lesznek. Lyonban, a délfranciaországi átmenő kereskedelem egyik legfontosabb állomásán a pénzügyletek intézése hosszú ideig a zsidó és lombard uzsorásoknak a kezén volt. Az előbbiek kedvéért a XIII. században még az eredetileg szombaton tartott vásár napját is megváltoztatták. A XIV. században azonban, a zsidók és lombardok megismétlődő üldöztetéseivel párhuzamosan, egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert a város pénzügyleteinek intézésében a kereskedelemben meggazdagodott városi polgárok. Ebben az időszakban alakul ki és válik jelentőssé a pénzváltó céh, mely a XV. század elején már egyértelműen uralja a lyoni vásárokat. A zsidók VI. Károly 1394-es kitiltó ediktuma után, a lombardok pedig 1406-ban el is tűnnek a városból. A pénzváltó-mesterség űzéséhez igen kedvező feltételeket teremtett a lyoni pénzváltás „szabadságát" engedélyező 1312-es királyi privilégium, mely a máshol igen intenzív királyi felügyelet lazulásához, eltűnéséhez vezetett a XIV. század folyamán. Noha 1352-ben hallunk először a pénzváltó-céhről, az hamarosan a lyoni céhek legjelentősebbjei közé emelkedik: a pénzváltás 1383-tól kezdve negyedik a városi mesterségek hierarchiájában a földbirtokos patriciátus (terriers), a posztósok (drapiers) és a fűszeresek mögött. Ezt a helyét egész a XV. század közepéig megtartja. A pénzváltás és a kölcsönzés mellett egy új funkciónak is megkísérelnek eleget tenni: több városi polgár náluk helyezi letétbe vagyonának egy részét, és ez jelentősen megnöveli forgótőkéjük állományát. Szervezett bankóletről, pénzváltó-bankárokról azonban még nem beszélhetünk, a megújuló pereskedések és a gyakori kielégítetlen követelések a különböző kölcsönügyletek labilis voltáról tanúskodnak. A bankletétek mellett még egy közvetlenebb módon is koncentrálódott a lyoni polgárság vagyona a pénzváltó-szakmában: több vagyonos üzletember személyesen is belépett a pénzváltócéhbe, hogy kereskedelem mellett pénzügyletekkel is gyarapíthassa tőkéjét (a XV. század eleji 26 pénzváltó közül csak kilencet találhatunk, akinek ez a „főfoglalkozása", a többség a posztósok, rőfösök, fűszeresek közül kerül ki). A folyamat kétoldalú: több példát találunk arra is, hogy a pénzváltásban szerzett tőkét kereskedelmi vállalkozásokba fektetik. A kereskedőtőke összefonódását ezzel a „pénztőkével" a középkorban szinte mindenütt fellelhetjük (kivétel pl. Párizs). Lyonban ezt az is elősegítette, hogy a városi szokások eleve lehetővé tették több mesterség egyidejű folytatását. A XIV. század közepén Lyon addigi virágzását egy politikai és természeti csapásokkal, gazdasági problémákkal terhesebb korszak váltotta fel, mely jelentős módosulásokhoz vezetett a város társadalmi szerkezetében. Hogyan változik a pónzváltócéh városon belül elfoglalt helye ós belső struktúrája ebben az időszakban? A fennmaradt jövedelem-összeírások (Livre de Vaillant) és adólisták lehetővé teszik a gazdaság- és társadalomtörténeti folyamat részletesebb kirajzolását. A XIV. század végén a 19 pénzváltó közül 12 a város leggazdagabbjai közé tartozik 1000 aranyforinton felüli vagyonával. A céhen belüli jelentős különbségek (3200 forint a legmagasabb és 400 a legalacsonyabb összeírt vagyon) elsősorban abból adódnak, hogy számos gazdag kereskedő lépett be már a pénzváltó-céhbe. A pénzváltók tőkéjének
