Századok – 1974
Elméleti és módszertani kérdések - Jerofejev N. A.: L. Namier helye a polgári történetírásban 476/II
L. NAMIER HELYE A TÖRTÉNETÍRÁSBAN 486 Ezenkívül egy „iskolához" tartozás bizonyos nézetazonosságot is feltételez, sok történész azonban, akiket csak azért sorolnak a „namieristákhoz", mert ezt a módszert alkalmazzák, Namier-től nemcsak tematikájukban különböznek, hanem nézeteikben is. így például azok az ókortörténószek, akik a római szenátus és más intézmények „kollektív életrajzát" tanulmányozzák, azt hangoztatják, hogy ők semmit sem köszönhetnek Namier-nek.53 11. Syme, a kiváló angol ókortörténész, aki már 1939-ben megjelent monográfiájában54 alkalmazta a prozopográfikus módszert, arról biztosította L. Stone-t, hogy nem olvasta Namier munkáit.5 5 A Namiert igazán követő „namieristák" csoportja alapvetően az angol parlament történetén dolgozik, amit még Namier életében kezdtek el. Tevékenységének utolsó éveiben, mint már erről szó volt, Namier szorgalmasan dolgozott a parlament történetének a XVIII. század második felére eső időszakán, tervét azonban nem tudta befejezni; ezt tanítványa és közvetlen segítőtársa, J. Brooke végezte el. Az 1964-ben megjelent háromkötetes mü két részből áll: a terjedelmes bevezető (mely az egész első kötetet kitölti) alaposan elemzi az akkori választási rendszert; ezt követi annak a több, mint félszáz képviselőnek az életrajza, akik 1764 és 1790 között ültek a parlamentben. Nemrégen jelent meg ennek a sorozatnak egy másik kötete is, amely az előző, 1715 —1764 közötti időszakkal foglalkozik.56 Ezt követi majd az I. Erzsébet (1558- 1603) korának parlamentjeiről szóló tanulmány. Ebben 2700, túlnyomó többségében eddig ismeretlen képviselő életrajzi adatai kerülnek majd ismertetésre. Összességében ennek a sorozatnak kell Namier eszméjét megvalósítani és az angol parlament fennállásának minden évszázadáról teljes és részletes életrajzi történelmet adni. Ugyanebben a szellemben írják annak a másik sorozatnak a könyveit is, amely „Anglia az amerikai forradalom időszakában" címmel jelent meg. Ennek a sorozatnak az első kötete Namier hasonló című könyve volt, amely körülbelül 40 évvel ezelőtt jelent meg. A következő köteteknek az általa megkezdett elemzést kell folytatniok. Namier volt a sorozat főszerkesztője is. Nem számítva Namier könyvét, eddig csak két kötet jelent meg.5 ' Ezekben a legapróbb részletek bevonásával részletesen vizsgálják a Chatham- és a North-kormány összetételét és tevékenységét, kapcsolatukat a parlamenti csoportokkal és az egyes személyekkel, részletesen leírják az akkori közigazgatási rendszer történetét. Ezeknek a munkáknak a politikai tendenciája alapján szerzőiket a „Namier-iskolához" sorolhatjuk, bár meg kell mondani, hogy ők nem is alkalmazzák a prozopográfikus módszert. Az ehhez az irányzathoz tartozó történészek munkái közül meg kell említeni a Hosszú parlament történetéről írt könyvet, R. Walcott művét Anglia XVIII. század eleji politikai történetéről, J. Owen munkáját az 1742 — 1746 közötti időszakról és a többit, amelyek a parlamentet hosszabb időközökben vizsgálják.58 Mint látjuk, Namier követői kutatási módszerének felhasználásával tovább folytatják az általa felvetett problematika feldolgozását. Amilyen jól halad azonban az angol parlament történetére vonatkozó tények felhalmozása, a namieri iskola tevékenysége, szemlélete és módszere egyre több kételyt vált ki. Minthogy Namier óvatos kutató volt, következtetéseit szándékosan leszűkítette az angol történelem szűk keresztmetszetére, és erre építette fel alaptézisét az angol politikai rendszer stabilitásáról a XVIII. század közepén. Namier tanítványai elvetették mesterük óvatosságát és tézisét kiterjesztették az egész XVIII. századra, sőt az angol történelem többi korszakára is. Végeredményben a namieri koncepció mesterkéltsége, reakciós jellege mind nyilvánvalóbbá vált. Ugyanez történt Namier módszerével is. Numier tanítványai lemondtak arról, hogy kilépjenek az általa szabott szűk keretek közül és a parlament vizsgálatát is úgy folytatják, hogy elszakítják az általános jelenségektől, az országban végbement folyamatoktól és mindenekelőtt az osztályharctól. Munkáikban az angol parlament végül is elvesztette életszerűségét és csak a valóság árnyékává vált. Namier epigonjai így tették még nyilvánvalóbbá módszertanának hiányosságait. (Voproszi Isztorii 1973. 4. sz. 76 — 89. I.) " II. Я. Sculler: Roman Politics 220-150 В. С. L. 1951; Г. R. Broughton: Magistrates of the Roman Republic-Vol. 1-2. New York. 1951. s' R.Syme: The Roman Republic. Oxford, 1939. ib L. Stone: i. m. 52. иL. Namier and J. Brooke: History of Parliament. House of Commons 1754 — 1790. Vol. 1—3. London. 1964; R. Sedgwick: History of Parliament. House of Commons 1715-1754. Vol. 1-2. London. 1970. 57 J. Brooke: Chatham Administration 1766-1768. London, 1956; I. R.Christie: The End of North Ministry 1780-1782. London. 1958. "M.Keller: Long Parliament 1640-1641. A Biographical Study of its Members. Philadelphia. 1954; D. Brunton and D. H. Pennington: Members of the Long Parliament. Cambridge (Mass.), 1954; R. Walcott: English Politics in the Early Eighteenth Century. Oxford. 1956;./. B. Owen: The Rise of the Pelhams. London, 1957; B. Kemp: Kings and Commons 1660-1832. New York. 1957; O. P. Judd: Members of Parliament 1734-1832. New York. 1955; A. S. Foord: His Majesty's Opposition 1714-1834. Oxford. 1964.
