Századok – 1974
Történeti irodalom - Berend T. Iván–Ránki György: A magyar gazdaság száz éve (Ism. T. Mérey Klára) 486/II
TÖRTÉNETI IRODALOM BEKEND T. IVÁN-BÁNKI GYÖRGY A MAGYAR GAZDASÁG SZÁZ ÉVE (Budapest, Közgazdasági és Jogi Kiadó. 1972. 329 1.) Nagy ós igen időszerű feladatra vállalkozott a történeti irodalmunkban már számos kitűnő feldolgozásáról ismert szerzőpár, amikor gazdaságtörténetünk utolsó száz esztendejét egy kötetben összefoglalta. Törekvésük — ahogy ezt az előszóban elmondották, — az volt, hogy az eddig elért tudományos eredményeket a széles olvasóközönséghez eljuttassák, — tehát nemcsak a történészek, hanem az érdeklődők szóles rétegének is szánták munkájukat, — tanulságul és okulásul. A könyv beosztása arra mutat, hogy a szerzők tudatosan törekedtek arra, hogy a mához szóljanak, hogy a tervező közgazdászoknak, a búvárkodó szociológusoknak, a gazdaságföldrajz művelőinek és más, gazdasági kérdések iránt érdeklődő szakembereknek történeti eligazítást adjanak. A könyv három nagy fejezetre oszlik, s mindegyik fejezet egy-egy különálló korszaka történelmünknek. Az első a modern tőkés gazdaság kialakulását mutatja be, az ipari forradalom korát, amelynek időhatárát 1848 és 1914 között határozták meg a szerzők. A második fejezet „A gazdaság új létfeltételei és a fejlődés megtorpanása" címmel az 1919 — 1944 közötti időszak gazdaságtörténetét tárgyalja. A harmadik már a közvetlen tegnapunkat mutatja be: a gazdaság szocialista átalakítását és a második világháború utáni iparosítást. Mindhárom fejezet belső felépítése hasonló, mert a termelőerők és termelési viszonyok vizsgálatának /ogikusan keresztülvitt, sok táblázattal dokumentált eredményei tanulságos összehasonlításokra adnak lehetőséget. Összehasonlításra részint időben, — amikor gazdasági életünk különböző korszakainak eredményeit vetik egybe, — részint térben, amikor az ugyanabban az időben Európa országaiban kialakult helyzettel egybevetve határozzák meg hazánk fejlődésének rangsorát. A munka egészét röviden áttekintve: a bevezetés tömören összefoglalja a magyarországi gazdasági élet fejlődését, sajátosságait a honfoglalástól az 1848 — 49. évi polgári forradalomig, majd ismerteti az azt követő időszak gazdasági intézkedéseit, néhány szóval vázolva a politikai légkört is, amelyben ezek születtek. Az osztrák—magyar kiegyezés után kialakult ún. nagybirodalmi integrációs helyzet ismertetése során vázolja a zárt gazdaság előnyeit ós hátrányait, gazdaságtörténeti oldalról mutatva be igen tömören és lényegre törően azokat a belső ellentmondásokat, amelyeknek politikai vetületei olyan jellegzetes színnel és humorral jelennek meg Mikszáth Kálmán politikai karcolataiban. A bevezetést követően az első fejezet először a tőkés átalakulás alapjait tekinti át. A „demográfiai forradalom", amely Európa-szerte a kapitalizmus kifejlődését kísérte, Magyarországon is lejátszódott. Ugyanakkor a népesség műveltségi szintje is emelkedett a hazánkban is bevezetett kötelező ingyenes népoktatás (1868. 38. tc.) nyomán, bár az analfabétizmust nem sikerült még teljesen felszámolni. Ugyanerre az időszakra esik a modern hitelrendszer, a bankrendszer kiépülése. Kialakulásának gyorsaságát és méreteit kitűnően érzékelteti a hitelügy fejlődését bemutató 2. táblázat, amely 1848 és 1913 között a hitelintézetek számának, a saját tőkének, a takarékbetét-, a váltótárca- és a jelzáloghitel-állománynak számbeli növekedésén keresztül érzékelteti azt a rohamos tempót, amellyel a magyarországi hitelszervezet kialakult. A kapitalista árutermelés fejlődésének egyik legfontosabb feltétele a közlekedési hálózat kiépülése. A vasutak fejlődését szemléltető táblázat megmutatja, hogy lényegében a magyarországi vasutak 1913-ig kiépültek. Az ország vasútsűrűsége közép- és keleteurópai mértékkel mérve különlegesen fejlett volt. Hasonlóképp fejlődött a hajózás is. A szerzők több oldalról bizonyítják, hogy a modern infrastruktúra a dualizmus évtizedeiben hazánkban kiépült és a termelés fellendülésének meghatározó tényezőjévé vált.
