Századok – 1974
Elméleti és módszertani kérdések - Jerofejev N. A.: L. Namier helye a polgári történetírásban 476/II
L. NAMIER HELYE A TÖRTÉNETÍRÁSBAN 481 zavarta az állampolgárok személyes szabadságának és az önkormányzatnak a fejlődését.32 Más jellegű volt a nemzeti konszolidáció Németországban, ahol a „nyelvi elv" dominált. A német expanzió hívei minden olyan területet német földnek nyilvánítottak, amelynek lakosai németül beszéltek és olyan hatalmas területek Németországhoz csatolását követelték, amelyekhez sem erkölcsi, sem történelmi joguk nem volt. Namier arra a következtetésre jutott, hogy Németországban a nemzeti kérdés fejlődésének logikus eredménye volt a hitlerizmus, amely programjának középpontjába a „nyelvi nacionalizmust" állította. Namier pedig abból indult ki, hogy a nemzet létrejöttének fő feltétele nem a nyelv, hanem a területi közösség.3 3 Ennek a koncepciónak a gyengesége nyilvánvaló. Valójában a területi elv nem mond ellent a nyelvinek, hanem kiegészíti azt. A közép- és a délkelet-európai népek történelmi sorsának eltérése egyáltalán nem a politikusok szubjektív kívánságaitól és az egyes nemzetfelfogásoktól függött, hanem bonyolult okoktól és mindenekelőtt az osztályerők csoportosulásától. Namier munkáiból azonban éppen az osztályelemzés hiányzik. Ugyanennek a témának a felhasználásával értékelte Namier az 1848. évi forradalmat, amelynek külön munkát szentelt. Ezt az évet fordulópontnak tartotta az európai történelemben, mivel — szerinte — ebben az időben dőlt el, hogy Közép- ós Délkelet-Európában a nemzeti fejlődést milyen úton kell megoldani: „területi" vagy „nyelvi" úton. Ettől a választástól függött a kontinens sorsa. Az 1848-ban győzelemre jutott „nyelvi nacionalizmus", írta Namier, elpusztította a demokráciát és megállította az autonóm-és szabadságmozgalmat. Ennek vétkét a hatalomra került „értelmiségiekre" hárította, akiken Namier a polgári liberálisokat értette. Mivel a liberálisok nem biztosítottak egyenlő jogokat a különböző népeknek, pusztulásra ítélték a forradalmat és ennek eredménye volt, hogy Európa sorsát több évtizedig a Porosz-Német és a Habsburg-monarchia szabta meg.34 Namier itt ismét mellőzte az osztályokat. Míg a polgári liberálisok forradalom alatti magatartását illető kritikájának van reális alapja, ezt nem lehet elmondani az értelmiségiek és a liberálisok azonosításáról. A harmadik téma, amelyben Namier-nek vannak bizonyos érdemei: a második világháború diplomáciai előtörténete. Ennek két könyvet szentelt „Diplomáciai preludium" és „Európa hanyatlása" címmel.3 5 A „Diplomáciai preludium" című művében a szerző azt írja, hogy „az ismét világuralmat igénylő" hitleri Németország agresszív politikája sokáig megtorlatlan maradt és egy bizonyos időben is csak azért ért el sikert, mert Európa „gyenge és elszigetelt volt. „Különböző időpontokban Németországot minden különösebb nehézség nélkül meg lehetett volna állítani." S hogy ez nem történt meg, a szerző „az európai államvezetés kudarcának" nevezi, ami egyúttal „az európai erkölcs kudarca" is volt, mivel Hitler sikerrel játszott az európai politikusok kapzsiságával és rövidlátásával.36 Namier hangsúlyozza, hogy a háború megelőzésének egyetlen reális esélye volt, mégpedig Anglia és Franciaország együttműködése a Szovjetunióval. Az oroszok — írja Namier — „nem akartak háborút, ekkor rendszerük megszilárdítása volt a céljuk politikai, hadi és gazdasági vonatkozásban". Miért nem sikerült hát ennek az együttműködésnek a megteremtése? A szerző ezért az angol és francia politikusokra hárítja a felelősséget. Franciaország a defetisták hatalmában volt. Ami az angolokat illeti — folytatja — egyáltalán nem volt alaptalan az oroszoknak az a gyanúja, hogy „háború esetén nekik kell viselni a fő terhet".3 7 Meg kell jegyeznünk, hogy mindez a „hidegháború" tetőfokán íródott. Az angol politika ilyen megítélése természetesen nem felelt meg a hivatalos politikai irányvonal néhány védelmezőjének. Egyikük azzal vádolta Namiert, hogy „túlságosan kedvezően értékeli Oroszország cselekedeteit és motívumait" és „rosszul ítéli meg" a nyugati hatalmak politikáját.3 8 Ugyanakkor azt is észre kell venni, hogy Namier-nek a „megbékéltetési" politikát illető kritikája minden élessége ellenére sem volt következetes. így például e politika forrásainak elemzésekor ezt a legkülönbözőbb motívumok ötvözetének tartotta, s szerinte ebben „a fejetlenség, a béketörekvés, a látszólagos hiszékenység, az önigazolásra és az önbecsülés visszaszerzésére irányuló kísérletek" játszottak szerepet, de mindezen motívumok felett dominált „az az izgatás, amely mindazok ellen irányult, akik elemezni 32 L. Namier: Vanished Supremacies, 17 — 51, 72. " Uo. 216. " L. Namier : 1848: Revolution of the Intellectuals. London. 1917. "L. B. Namier: Diplomatic Prelude 1936 — 1939. London. 1918; Ugyanő: Europe in Decay. A Study in Disintegration 1936-1910. London. 1950. 88L. B. Namier: Diplomatic Prelude, IX. "Uo. XV. " C. S. Sims: L. B. Namier. Megjel.: Some Modern Historians of Britain. New York. 1951, 356. 11 Századok 1971/2.
