Századok – 1974
Elméleti és módszertani kérdések - Jerofejev N. A.: L. Namier helye a polgári történetírásban 476/II
482 N. A. JEROFEJEV próbálták az érzelmi premisszáknak és a kétes érveknek ezt a halmazát".3 9 Ebben a felsorolásban mindent egy kupacban kevert össze. Egy alapos elemzés azonban szükségszerűen feltárná, hogy valójában milyen társadalmi csoportok „törekedtek békére" és melyek szenvedtek „a látszólagos hiszékenységtől". Namier „Diplomáciai preludium" c. munkája jól dokumentált: felhasznált minden addig ismert forrásanyagot és azokat az értesüléseket is, amelyeket a Londonban élő emigráns politikusokkal, pl. E. Benessel folytatott beszélgetésekből szerzett. Könyvének második részében Namier néhány vázlatot és politikai portrét közölt, és ennek a résznek az „Etűdök és emberek" címet adta. Később az „Európa hanyatlása" című könyvében folytatta ezt az arcképcsarnokot. Mint láttuk, Namier konkrét történelmi kérdésekkel foglalkozó művei elég érdekesek, legfontosabb öröksége azonban az az általa javasolt és kidolgozott kutatási módszer, amelyet a történetírásban „namierizmusnak" neveztek el. Ennek az a lényege, hogy a múlt tényeinek és folyamatainak vizsgálatakor a résztvevők életrajzát tanulmányozza. Namier nem áll egyedül az életrajzok felhasználásában: ez az egyik legrégebbi történeti műfaj. Angliában már régen elterjedt, s még most is több száz különböző életrajz jelenik meg évente. A Namier által javasolt módszer és hozzáállása az életrajzhoz azonban gyökeresen különbözik a polgári irodalomban általában alkalmazottaktól. Namier mindenekelőtt nyíltan hangsúlyozta érdeklődését a különböző korok egyszerű embere, az átlag képviselője iránt, ellentétben a hagyományos életrajzoktól, amelyek olyan embereket ábrázolnak, akik valamilyen vonatkozásban jelentős szerepet játszottak — vagyis nem egyszerű embereket. Igaz, az „egyszerű" kiválóságok alatt Namier sem az utca átlagemberét értette és még kevésbé az egyszerű munkást: fő kutatási tárgyul ő az arisztokrácia és a burzsoázia érdekeit szolgáló kiváltságos intézmény, az angol parlament képviselőit javasolja. Programját még 1928-ban megfogalmazta, amikor felajánlotta, hogy a képviselők életrajza formájában megírja az angoi parlament történetót. Ezt figyelembe kell venni, amikor Namier munkáiban olyan kitételeket olvasunk, hogy a történelmet nem a hősök csinálják, hanem „a kis emberek, akik jóval kisebb tetteket hajtottak végre, s ugyanakkor jóval nagyobbakat, mint azt maguk gondolták".40 Namier elvetette azt a gondolatot, hogy a néptömegek döntő szerepet játszanak a történelemben. Namier módszerének másik, nem kevésbé fontos ismertető jegye, hogy nem egy múltbeli személyiség tanulmányozását tűzte céljául, hanem egy egész csoportét. A hagyományos polgári életrajzíró a kutatás tárgyául választott személyiségben nem valamiféle „mikrokozmoszt" lát és, talán a ráirányított túlzott figyelemkoncentrálás eredményeként, végül is az események fő mozgatóerejévé, mintegy a történelmi folyamat „demiurgoszává" teszi azt. Namier pedig csak úgy vizsgálja a múlt minden alakját, mint bizonyos társadalmi intézmény részét. Ennek az intézménynek az igazi jellegét, Namier véleménye szerint, csak akkor lehet megérteni, ha azoknak az embereknek az összességét vizsgáljuk, akikből ez az intézmény összetevődik. A hagyományos életrajzi műfajtól eltérően Namier nem az egyéni, hanem a kollektív életrajzok tanulmányozását ajánlotta. Végül a namieri szemlélet harmadik és utolsó sajátossága, hogy a vizsgált csoport minden tagja esetében ugyanazokat a kérdéseket tette fel: életrajzi adatok; származás; szociális helyzet; képzettség; környezet, amelyben felnőtt és megfordult; jövedelmi források; foglalkozás és tevékenység; családi, személyes és üzleti kapcsolatok; magatartás különböző szituációkban, például a parlamentben stb. Mindent összevéve ezeknek az adatoknak kell bemutatni nemcsak az adott ember jellemét, hanem annak a csoportnak vagy intézménynek a jellegét is, amelynek része. Namier lebecsülte az alapvető társadalmi kapcsolatokat és igen nagy teret szentelt a személyes kapcsolatoknak. Egészében azonban Namier életrajzszemlélete lényegesen különbözik a hagyományos szemlélettől. Természetesen az az út, amelyet Namier ajánlott és amelyen maga is haladt, elég sok nehézséggel jár. A múlt nagy alakjának életrajzát felidézni szándékozó szerző feladata viszonylag egyszerű: általában bőséges forrásanyag áll rendelkezésére. Bármely terület kiemelkedő alakja a legtöbb esetben rengeteg anyagot hagy maga után és a kutató munkája abban áll, hogy kiválassza és tanulmányozza a dokumentumokat. A fő nehézséget gyakran nem annyira az adatok kutatása jelenti, mint inkább kiválasztásuk. Egészen más a helyzet az olyan emberek esetében, akik nem tartoznak a „kiemelkedőek" közé. Igaz, számos országban, így Angliában is, sok emberről gyűlt össze anyag, különösen az elmúlt évszázadban. Ezek az anyagok azonban rendkívül töredékesek, szétszórtak és számos esetben nagyon szegényesek. A történésznek jelentős erőfeszítést kell tenni összegyűjtésükre. Nagy leleményességgel és igazi kutatói érzékkel kell rendelkeznie ahhoz, hogy alig észre-L. JB. Namier : Diplomatie Prelude, XI. 10 L. Namier: England in the Age of American Revolution, 147-148.
