Századok – 1974

Tanulmányok - Dolmányos István: Az 1907. évi politikai sztrájk és a koalíciós kormány 370/I

378 DOLMÁNYOS ISTVÁN demokrata párt kedvezményezéséről, ami önmagában is bizonyítja, hogy nem vette túl komolyan a pártvezetőség megbízottainak adott ígéreteit. Andrássy nem kérhetett meghatározott ellenszolgáltatást a jelenvoltaktól, mert ezt a megidézettek csaknem egyöntetűen tagadták. így formális politikai egyezségre sem kerülhetett sor. Csupán Tarczai említette, hogy a belügyminiszter az október 10-i tüntetés békés lefolytatását kérte. Ennek a megjegyzésnek azonban jórészt ellentmond, hogy Andrássy június végén, vagy júliusban még aligha tudhatott az október 10-i tüntetésről, amelyet csak később határoztak el. A nyár végéig a szociáldemokrata propaganda általánosságban tartva szólt ismételten a közeles politikai sztrájkról, de azt napra nem konkretizálta. így tehát valószínűbb, hogy Tarczai Andrássynak egy későbbi, 1907 őszén elhangzott kérésére emlékezett, amit az is alátámasztani látszik, hogy a bizottság előtt említés történt a pártvezetőség és a belügyminiszter újabb, október 10-ét közvetlenül megelőző, harmadik tárgyalásáról. Mindennek ellenére bizonyosra vehető, hogy Andrássy már a második kihallgatáson számottartott a pártvezetőség bizonyos tartózkodására. Sőt aligha kétséges, hogy a komoly reformmal hitegetve, ezt a hangulatot, magatartást ideig-óráig tényleg ki is alakította tárgyalásaival a megjelent szociáldemokraták körében. Ebből a szempontból sem közömbös, hogy a nála járt pártvezetőségi tagok miképpen adták tovább értesüléseiket az egész szociáldemokrata vezetőségnek. A nyilatkozatokból egyértelműen kiderül, hogy a delegációban járt személyek a kihallgatás után kollektíván jelentést tettek a pártvezetőségnek, annak elbírálására bízva további magatartásukat. Groszmann szerint amikor ,,ezeket a kihallgatáson volt p. v. tagok jelentették az ülésen, a p. v. mint sértést vette a dolgot [ti. a kerületek számát D. I.] és harcról beszélt". Az ülésen vita alakult ki, amelyben Groszmann, Kunfi és Farkas István foglaltak el a reformhírek részleteivel szemben harciasan elutasító álláspontot (Lóránt). A jegyzőkönyvekből kivehetőleg azonban konkrét határozat nem született (ellentétben az ott jelen nem volt Lóránt verziójával) és a pártvezetőség többsége a kivárás, a további tájékozódás-tárgyalás hibás álláspontjára helyezkedett." Elsősorban ebben a magatartásban fejeződött ki az a súlyos opportunista jellegű gyakorlat, amelyet az Andrássy ígéreteivel megpuhított pártvezetőség a választójogi harcban folytatott. Ahelyett, hogy az illetékes kormánytájékoztatás után teljes erőből fokozták volna a harcot az igazán általános politikai jogokért, több esetben „kímélték" Andrássyt, attól tartva, hogy ellenkezőképpen cselekedve gyengítenék a kormány reformpárti irányzatát. Strasser, vádjait összefoglalva, a következőket mondta: „A pártvezetőség rossz taktikával veszíti el a háborút." Ebben az 1907 — 1908. évi választójogi harc több szakaszát illetően igaza volt. Nem tudta azonban teljes mértékben feltárni, hogy az ilyen — máskor is előforduló — magatartásért nem egy-11

A pártvezetőséget elsősorban a kormány színvallásának hiánya gátolta meg abban, hogy teljesen határozott alakban szegezze a koalíciónak a plurális jogsikkasztás vádját. A Népszava csak 1908. jan. 15-i számában („Többes szavazatot tervez akormány") adhatott biztos tájékoztatást Andrássy javaslatáról. A pártvezetőség azonban a korábbi hónapokban elmulasztotta, hogy kellő erővel napirenden tartsa pluralitás-gyanúját, amelyet egyébként az előzetes tárgyalások során Andrássyval személyesen közölt.