Századok – 1974
Tanulmányok - Spira György: 1848 nagyhete Pesten 323/II
346 SPIEA GYÖRGY helybeli szakértőit sem, s így az új választmánynak — Szilágyin, a gombkötők és Appelen, a német szíjjártók főcéhmesterén kívül — tagjaivá lesznek olyan kitűnőségek is, mint Anton Schrammel, a vargák, Farkas Mihály, az asztalosok, Czettner Károly, a kádárok, Friedrich Rupp, a könyvkötők és Szvoboda János, az órások fő-, valamint Anton Stoffer, a mészárosok alcéhmestere, akikről azután igazán bizonyosra vehető, hogy — bármennyire eltérő nézeteket vallanak is esetleg arról, miként kellene szabályozni például a Habsburg-ház és Magyarország jövőbeli kapcsolatait — a céhek védelmében mindahányan vállvetve fognak síkra szállni. A rendfenntartó választmány képében tehát olyan hatalmi szerv jön létre 18-án, amelytől a polgárság a maga céljainak egyértelmű és hatékony szolgálatát várhatja. A polgárság azonban — a jelek szerint — még ennek a fegyvernek a birtokában sem érzi magát elég erősnek ahhoz, hogy a támadásba lendült céhlegények visszaverése érdekében máris nyílt ellentámadással próbálkozzék. S ezért az 1848-i pesti nagyhét következő napja nem a szembenálló felek test test elleni összecsapásának, hanem csupán a céhlegények arcvonalát mintegy belülről szétzilálni hivatott elterelő hadmozdulatoknak a napjává lesz. Nagyszerda : a céhlegények arcvonalának szétzilálódása 19-én először is újból munkához lát Glembay Károly, ő az előző napot — úgy látszik azzal töltötte, hogy személyes kapcsolatot teremtett néhány olyan céhlegénnyel, aki nem tartozik tanítványai közé, s most megbeszélést tart ezzel a — szám szerint huszonegy pesti és két budai legénnyel, valamint négy válogatott tanítványával. A megbeszélés részvevői, jóllehet személyükben mindössze nyolc iparágat képviselnek (tizenketten szabók, öten asztalosok, hárman lakatosok, ketten kovácsok, ketten kerékjártók s ezenkívül egy kőműves, egy ács és egy kádár van közöttük), tevékenységüket azzal kezdik, hogy együttesüket Glembay indítványára az egész „budapesti iparos ifjúság" választmányává kiáltják ki, s azután ez egész budapesti iparos ifjúság nevében nyomtatott röplapon tudatják a nyilvánossággal, hogy sem többet, sem kevesebbet nem akarnak, mint amit Glembay tanítványai követeltek 16-i petíciójukban. Meg is ismétlik hát ezeket a követeléseket, külön hangsúlyozva, hogy keresztülvitelükre egyedül békés eszközöket szándékoznak felhasználni, mert — úgymond — „minden az iparos ifjúság körében történhető lázzangást közügyünkre veszedelmesnek hiszünk", s leszögezik: Ellenséget e hazában nem ismerünk, mi sem vagyunk ellenségei mestereinknek, sőt, míg fen állanak, a céheket elismerjük s azok érdekeink méltánylása mellett tett jogos rendelkezéseiknek engedelmeskedünk; mestereinket pedig ezennel hozzánk csatlakozásra felhívjuk, hogy józan tanácsokat használva, az ő s mi közös beleegyezésünkkel alakuljanak át ügyeink. Végül pedig (nem véve észre az önellentmondást, amelybe esnek) azokhoz a nemlétező (vagy eszerint mégis létező?) legényekhez fordulnak, akik nem tartoznak a budapesti iparos ifjúság általuk képviselt egészéhez: „Kérjük önöket, csoportozásra ne hagyják el többé műhelyeiket; legyenek munkájok mellett nyugodtan." „A csoportozat szükség nélkül csak ügyünknek árthat."8 5 85 Mindezekre ld. „a budapesti iparos ifjúság" kiáltványát, Pest, 1848. ápr. 19., közli Az iparos ifjúság. Hl 1848. ápr. 21., 32. sz. 500 — 601. h. és Mérei : Munkásmozgalmak 72 — 74.
