Századok – 1974
Tanulmányok - Spira György: 1848 nagyhete Pesten 323/II
J 848 NAGYHETE PESTEN 345 meg s a pesti értelmiség soraiból egyedül Fényes Elek személyében választ olyan valakit, aki mögött figyelemreméltó ellenzéki politikai múlt áll, de még az ő bevonását sem mulasztja el ellensúlyozni például Eduard Glatznak, a konzervatív Pester Zeitung szerkesztőjének mozgósításával. S végül az ezek után fennmaradó negyvenkilenc helyet, vagyis az új választmány tagságának kétharmadát egytől egyig polgárokkal és városi tisztviselőkkel tölti be. Igaz, nagyrészt liberális pártállású vagy hajlandóságú polgárokkal — s ennyiben ez a testület előnyösen különbözik példának okáért a választottpolgárságtól83 —, csakhogy — egy-két kivételt (így Fröhlich Frigyest vagy Valero J. Antalt) leszámítva — általában olyan liberálisokkal, akik március 15 óta immár a polgárság konzervatív többségének a bizalmát is teljes mértékben elnyerhették. Mert ugyan miért is ne bízhatnának a konzervatív polgárok például — a különben mégoly szabadelvű - Szilágyi Istvánban, akiről tudhatják, hogy már március 15-én, azaz már csírájában szerette volna elfojtani a forradalmi mozgalmat? Vagy miért ne bízhatnának Nádosy Istvánban, aki nem kevésbé szabadelvű férfiú ugyan, de már március 17-én dicsőségesen kiállt a zsidóknak a nemzetőrségbe való felvétele ellen? És miért ne bízhatnának Tóth Gáspárban, akivel a szabadelvűség terén igazán senki sem mérkőzhetik, aki egykor még a véresszájú Petőfi előtt is kész volt megnyitni pénztárcáját, aki azonban mégsem feledte el soha, mivel tartozik polgártársainak, s azon az emlékezetes április 1-én, A királyokhoz intézett vakmerő Petőfi-vers megjelenésének napján mindenki másnál határozottabban követelte a „szeretett király" ellen uszítók megfékezését? S persze, ha a rendfenntartó választmány irányadó elemei az ilyen és hasonló liberális polgárok közül kerülnek is ki, a választmány kebeléből nem hiányoznak a konzerváció közvetlen képviselői sem. Ott van például Landerer Lajos, aki — ha csak egyetlen munkásának elbocsátásával is — már március 15-én megpróbálta lemosni magáról azt a gyalázatot, amely a rebellisek lázító irományainak kényszerű kinyomatásából háramlott rá. Ott van azután Josef Appel, aki a forradalmi választmánnyal már március 18-án elfogadtatta azt az elvet, hogy a nemzetőrségbe jelentkező munkások közül könyörtelenül el kell utasítani — ha már mindet nem lehet — legalább a külföldi honosságúakat. Ott van továbbá a híres-neves Kasselik-család képviseletében ezúttal János, a prókátor, aki a forradalmi törekvések gyűlöletében semmivel sem marad el Ferenc vagy Endre mögött. S ott van végül két sokszorosan kipróbált férfiú, a városnak az egy hete berekesztett országgyűlésről nemrég hazatért két követe, Károlyi István úr, a Trattner—Károlyi-nyomda tulajdonosa és Koller Ferenc tanácsnok úr, akik közül kivált az utóbbinak a ténykedése elé tekinthet határtalan reménykedéssel minden jóravaló polgár, — még ha egyelőre titok is, hogy a most zárult diétán a bécsi rendőrminisztérium által a liberális követek megfigyelésére kirendelt besúgók seregének vezérkari főnöke a nagyhatalmú rendőrminiszter, őexcellenciája Josef von Sedlnitzky gróf kitüntető bizalmából éppen ő volt.84 És — ami az adott körülmények között különösen nagy súllyal esik latba — a meghívandók közül Rottenbiller nem felejti ki a munkáskérdés legjobb 85 Hasonlóképpen ítél róla már Einhorn 83—84. 84 Koller főbesúgói megbízatására ld. Leopold Valentin v. Ferstl udvari tanácsosnak Sedlnitzkyhez intézett előterjesztését, Bécs, 1847. okt. 16., és Sedlnitzky jóváhagyó hátiratát, Bécs, 1847. nov. 4., KLÖM XI (szerk. és bev. Barta István). Bp. 1951. 206 — 207. Koller titkosjelentéseiről uo. 412.
