Századok – 1974
Vita - Hazafiság és internacionalizmus. Vitaülés Vácrátóton (Összeállította Stier Miklós) 220/I
248 HAZAFISÁG ÉS INTERNACIONALIZMUS 260 mánon, Bródy Sándoron át Ady Endréig, Móricz Zsigmondig, József Attiláig, Illyés Gyuláig az egész haladó magyar irodalom. A kurucos-szabadságharcos hagyomány s az innen eredő hazaszeretet, filológiailag kimutathatóan, volt jelen mindig, mint erjesztő erő, ebben az irodalomban. Kár, hogy a Molnár-vitában állást foglaló történészek egy része ezzel a problémával nem nézett szembe. Holott nem helyes véleménye szerint ideológia-történeti kérdésekről írni és az irodalom tanúságtételeit nem venni számba. De nemcsak mint irodalomtörténész kényszerült szembenézni — hangsúlyozta Király — a Molnár-vita kérdéseivel, hanem mint pedagógus is. Mint tanár a fiatalok egy részénél közönyt, a közösségi feladatoktól való húzóckodást kényszerült látni. Egy olyan magatartást, mely minden közösségi fegyelmet, elkötelezettséget úgy tekint, mint a személyiség jogain esett sérelmet. Ezzel az individuumcentrikus gondolkodással egy közösségcentrikus gondolkodást kell — véleménye szerint — a nevelésnek a leghatározottabban szembeállítania. S ennek kialakításában, úgy véli, sok egyéb mellett ha nem is központi, de fontos szerepet játszhat a helyesen, kritikailag tovább vitt osztályszerűen értelmezett szabadságharcos történelmi hagyomány: az innen eredő, a „hazádnak rendületlenül" sugallatát adó hazaszeretet. S Molnár Erik értékelését magáévá téve, ennek a hagyománynak s ennek az érzelemnek nem adott kellő nyomatékot a pedagógia. Rátérve arra a kérdésre, hogy vajon nem helytelen törekvéseket támogat-e esetleg szándéka ellenére is a maga cikkeivel: mindenekelőtt a nacionalizmus kérdéseiről szólt. Hangsúyozta, hogy a nacionalizmustól való elhatárolódás, az ellene való harc, sosem hangerőn, jelzőkön vagy terjedelmen múlik; de gondolatokon. Azon, hogy valaki a nacionalizmus elleni eszmei küzdelem két fő követelményét; a nemzeti érzésnek 1. osztályszeszűen, 2. történelmileg meghatározott jellegét tudja, vallja-e. Ő ezt véleménye szerint következtesen megtette. Megtette nem utolsósorban azért, mert a nacionalizmus elleni küzdelmet az egyik legfontosabb ideológiai feladatnak tartja. Kiváltképp a jelen helyzetben. Történelmileg a minél teljesebb szocialista gazdasági integráció megvalósítása ma az egyik legfontosabb előttünk álló feladat s a köznapi tudatban meglehetősen széles teret elfoglaló nacionalista vakság, elfogultság ezt nem érti meg. A történelem napi parancsát, az emberségben való gondolkodás kívánalmát veszi ez semmibe. De ez ellen a nacionalista szűklátókörűség ellen küzdve két dolgot nyomatékosan figyelembe kell venni szerinte. Az egyik: a jogos nemzeti érzékenység kímélésének lenini elve. Ő maradéktalanul egyetért Várkonyi Ágnes és Pándi Pál gondolatával: túlzott érzelemkultuszt, az érzelmi mérgezettséget — a Jókai-örökséget — (s ezt cikkében meg is írta) az egyik legveszélyesebb nemzeti betegségnek tartja. De az értelem primátusának a hangsúlyozása nem azonos valamiféle vulgáris racionalizmussal, nem jelentheti ez az érzelmek jogának semmibe vételét. József Attila tanúságtételét idézve: „Az elme, ha megért, megbékül, — de nem nyughatik a szív nélkül". A szívnek is megvan a maga igazsága, joga. És ezt tisztelni kell. Mert ellenkező esetben az érzelmek könnyen kikerülnek az ész ellenőrzése alól, s irracionális romboló erőkké válnak. A nacionalizmus ellen küzdve nem lehet figyelmen kívül hagyni tehát az emberek jogos nemzeti érzékenységét, nemzeti büszkeségét, a vonzást a maguk szűkebb közösségéhez. Másrészt arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy nem az a kérdés itt: mi a nagyobb veszély, a nacionalizmus vagy a szupranacionalizmus. Nem e között a kettő között, hanem közösség-centrikus és individuum-centrikus gondolkodásmód között húzódik mindig az elválasztó vonal. Hiszen lényegében a nacionalizmus sem más, mint kitágított önzés. Ellene küzdve a belső morális alapok ellen, az individualista beállítottság ellen kell felvenni tehát mindenekelőtt a harcot. S Király szerint ez volt tanulmányának a vezető gondolata. Az individuum-centrikus életekkel szemben a közösség-centrikus életeket kívánta, idézte. A szupranacionalizmus problémáit is csak azért állította súllyal előtérbe, mert úgy érezte, elhanyagolódott ez ellen a vita, s elsikkadt így nacionalizmus és nemzeti közömbösség
