Századok – 1974
Tanulmányok - Szabó Miklós: Új vonások a századfordulói magyar konzervatív politikai gondolkodásban 3/I
A SZÁZADFORDULÓI KONZERVATIVIZMUS С .Г VONÁSAI 23 lom alapegysége legyen, mint az önző egyén. Olyan alapegység természetesen, mely természetes hordozója a testvériség, a szolidaritás keresztényies alapeszméjének, melyet, mint láttuk, a szabadság eszméjével a konzervatív front szembeszegezett. Kiválasztásához, az egykori rendiségre visszasandító romantizáló allúziókon túl támogatást ad a konzervatív indíttatású modern francia szociológia társadalomképe. Ennek felfogása szerint az ember a társadalom életében, s így nem utolsósorban a gazdaságban, tehát magában a gazdasági versenyben is, nem mint egyén vesz részt, hanem mint valamely társadalmi csoport tagja, mely csoport tagjait a társadalmi összetartozás szoros kötelékei fűznek egybe. A versenyben is társadalmi csoportok érdekei ütköznek, nem egyszerűen egyéneké, melyek érdekei (még az egymással konkurráló tőkés nagyiparosoké, a szabadverseny tipikus hordozóié is) lényegében azonosak. Ezekre a természetes csoportokra, szociológiailag homogén testületekre kell felépíteni a szabadversennyel szembeforduló konzervatív politikát.56 Ezeket a csoportokat gazdasági érdekeik alapján meg „kell szervezni" a politikai mozgalmak szervezési módszereivel pressure groupokká, melyek egységesen képviselik a csoport érdekeit a konkurrencia-harcban. Az organizáció, a szervezett egységes fellépés semmivé teszi az „erősek" fölényét. Az eddig „gyengének" bizonyult rétegek gazdasági érdekképviseleti organizációkba szervezve konkurrenciaképessé válnak a versenyben. A szervezés válik a konzervatív reformpolitika központi jelszavává. A „magyar társadalom megszervezése" az újtípusú konzervatív mozgalom legelterjedtebb, legtöbbet használt s leghosszabb élettartamú politikai kategóriája, mely az ellenforradalmi korszak politikai irodalmának is egyik leggyakrabban használt terminus technikusa marad. A terminust kettős értelemben használták. A szűkebb értelem a fentebb vázolt: valamely társadalmi réteget vagy annál kisebb érdekcsoportot érdekképviseleti szervezetbe tömöríteni. Elsősorban a földbirtokos rétegeket, ezzel növelve súlyukat a versenyben; másodsorban a parasztságot és a kisiparosságot, ezáltal a szervezést kezdeményező és lebonyolító földbirtokos réteg szilárd, patriarchális színekkel is bíró politikai ellenőrzése alá helyezve őket s óriási mértékben növelve, mint mozgósítható politikai tartalék a nagybirtokos irányítók politikai súlyát az ipari buzsoáziával szemben. A parasztsággal szemben tehát az érdekképviseleteket szervező konzervatív politika célja hármas: először leszerelni és kikapcsolni a parasztságot, mint a nagybirtokkal szembenálló osztályharcos ellenfelet, másodszor annak osztályharcos törekvéseit az ipari burzsoázia ellen fordítani, harmadszor ez utóbbi harc élére állva megsokszorozni a földbirtokos front saját politikai súlyát. A parasztság és kispolgárság megszervezésének ideológiai igazolását szolgálta a polgári társadalom tőkésre és proletárra polarizálódását megszüntető „harmadik erő" koncepció. A tradicionális és kispolgári rétegeket egységes érdekképviseleti fronttá kell szervezni, hogy mind a gazdasági konkurrenciaharcban, mind a politikai életben harcképes, egyenrangú erőként lépjenek fel a polgári társadalom két szembenálló nagy szervezett tényezőjével szemben. Ez, az illető rétegek szorosanvett érdekein túl, az egész társadalom javát szolgálja azáltal, hogy a tőkés rendszer önzésének, romboló tendenciáinak konzervatív ellensúlyt képez, másrészt kiegyenlíti a felbomláshoz, végső soron a szocialista forradalomhoz vezető 66 „A kathedra, az állam szocializmusa, melyek ezidőben támadtak Németországban ugyanabból a forrásból fakadtak, melyből nálunk a nemesség, a földbirtokosság is óhajtásait, igényeit merítette: a társadalomban az egyén mellett a külön csoportok, a szövetségek, a testületek létjogoslutságának, sőt szükségességének hitéből." Concha Győző: A gentry. I. Budapesti Szemle, 1910 (142. köt.).
