Századok – 1974

Krónika - Tudományos ülésszak a Történettudományi Intézet fennállásának 25. évfordulóján (Pál Lajos) 1313/V-VI

KRÓNIKA 1331 A statisztikai adatok tanúsága szerint Magyarországon 1880 és 1910 között a munkások száma 400 ezerről 1 millióra növekedett, s több, mint a fele dolgozott gyárakban. Hasonló volt a fejlődés a lengyel területeken is az adott időszakban. Ez a számszerű növekedés igen tagolt munkásosztályt hozott létre, amelyben a szakképzett munkás nagy súllyal esett latba, kezdett kialakulni egy, a városban lakó, ott született örökletes proletárréteg, erősödő szervezettséggel és határozott politikai öntudattal, ugyanakkor a munkások többségének falusi eredete és nagyobb részben tanulatlan segédmunkásként való alkalmazása még elég hosszú időn át konzerválta az átmeneti, a falutól, mezőgazdaságtól teljességgel még el nem szakadt munkástípust, — mutatott rá Ránki György. Ez a kérdés nem választható el attól, hogy a közlekedés forradalmasítása megelőzte az ipar forradalmasítását, technikai átalakítását. A vasútépítésnél és egyéb közmunkáknál sok olyan embert alkalmaztak, akik még hosszú időn át megőrizték „kettős arculatukat". Ezek a sajátosságok a kialakulóban levő munkásosztály anyagi körülményeit is jelentősen befolyásolták. A közép-kelet-európai mezőgazdasági-paraszti országokra érvényes sajátosság, — hangsúlyozta Ránki György —, hogy az ipari munkássá válás csak az ipari dolgozók egy részének — tönkrement önálló iparosoknak, céhlegényeknek stb. — jelentett társadalmi, anyagi süllyedést, az agrárproletárok, falusi nincstelenek számára, tekintettel arra, hogy az ipari munkabérek magasabbak voltak, mint a mezőgazdaságiak, általában emelkedést biztosított. Ez részben összefüggött azzal is, hogy a falusi munkaerőpiacon nagyobb volt a kínálat, mint a városokban. Azok a munkások, akik a városba költözve végleg ipari munkásokká váltak, jórészt a munkanélküliségtől is megszabadultak, mert a kapitalizmus fejlődésének dinamikus korszakában nagy volt a munkaerőkereslet. A munkásosztály kialakulásának másik fejlődési vonaláról szólva, az előadó rámutatott, hogy Romániában, Szerbiában és Bulgáriában, ahol az agrárfejlődés a kisparaszti gazdaságokra épült, s ezért nem alakult ki nagy számú mezőgazdasági proletár réteg, — az első világháborúig ipari proletariátus kialakulásáról érdemlegesen nem beszélhetünk. Az iparban foglalkoztatottak jó része a nyári nagy mezőgazdasági munkák idején otthon, falujában tevékenykedett. Ezeken a területeken az elmaradott munkaviszonyok, az alacsony munkabérek olyan kedvezőtlen helyzetet teremtettek, hogy az ipar nem is gyakorolt kellő vonzerőt a falusi munkaerőfelesleg számára. A munkásosztály fejlődésének tendenciái a két világháború között lényegesen módosultak. Az egyesített Lengyelország és a soknemzetiségű jellegét elvesztő Magyarország strukturális nehézségekkel küzdött, a munkásosztály számbeli fejlődése lelassult, s a fejlődés a korábban lemaradt balkáni országokban vált dinamikusabbá. Ugyanakkor Magyarországon és Lengyelországban megmaradt, s lassan növekedett egy stabil munkásréteg, tovább erősödött a proletariátus örökletes rétege. Romániában az új állam kialakulása következtében a munkásosztály számszerűen megtöbbszöröződött, s benne a szakképzett munkások aránya 46%-ra nőtt, azonban a szervezetlen, szakképzetlen, félig még paraszti életmódot folytató munkások aránya továbbra is magas maradt. Jugoszlávia új határai között néhány fejlett ipari centrummal rendelkezett, főleg a szlovén iparvidéken és Zágráb körül. Az ipari munkásosztály létszáma a két világháború között mintegy 200 ezer fővel gyarapodott, de ezt nagy mértékben ellensúlyozza az összlakosság 4 milliós növekedése. Az előadó rámutatott, hogy a balkáni országok munkásosztálya egyrészt kétlaki munkásokból tevődött össze, vagy ha végleg a városba is költöztek, még első generációs munkások lévén, sok paraszti szokást őriztek meg. Joggal merülhet fel a kérdés, hogyan válhatott ez a számszerűleg még viszonylag jelentéktelen munkásosztály a második világháborúban, s azt követően a társadalom vezető politikai erejévé. Az egyik okot, — hangsúlyozta az előadó —, a más osztályokkal szemben jelentkező politikai erőtöbbletet a Kommunista Párt létezése és tevékenysége jelentette, amely dinamizmusával és aktivitásával megsokszorozta a fiatal munkásosztály erejét. A másik ok pedig az volt — mint ezt Marx a hegeli jogbölcseletről írott munkájában egy helyütt kifejtette — „hogy egy rend par excellence a felszabadítás rendje legyen, ahhoz egy másik rendnek, megfordítva, a leigázás nyílt, látható rendjének kell lennie" — fejezte be előadását Ránki György. A kétnapos tudományos ülésszak befejező referátumát Orbán Sándor, a történet-