Századok – 1974

Krónika - Tudományos ülésszak a Történettudományi Intézet fennállásának 25. évfordulóján (Pál Lajos) 1313/V-VI

KRÓNIKA 1329 sáriak alakulására a történetírásban. Az előadó javasolta annak a nézetnek az elfogadását, — egy neves szovjet historiográfus álláspontját —, amely szerint: a historiográfia kifejezést csak akkor használjuk, ha egy bizonyos témához, problémához kapcsolódó történeti irodalom áttekintéséről van szó. Az első fő formát pedig nevezzük következetesen a történettudomány történetének. Az előadás következő része a polgári történetírásnak a historiográfia tárgyáról és módszeréről kialakított felfogását vizsgálta. Ismertetve Fueter meghatározását munkájának tárgyáról, azt a mai historiográfia szemszögéből kissé szűknek, redukáltnak találta. A tárgy ésszerű korlátozásán már túlmegy, abban a tekintetben, hogy a történelmi teóriát, a történetfelfogás történetét következetesen elválasztja a történetírás történetétől. Ilyen módon a történettudomány történetének organikus tényezője kívül kerül a vizsgálat körén, és a historiográfiai elemzés egyik legfontosabb láncszeme hiányzik. S. P. Gooch, valamint az újabb szerzők közül Herbert Butterfield nézeteit elemezve, az előadó úgy találta, hogy a tárgy felfogásában mindkettőnél kevés hely jut a szemléleti, teoretikus elemeknek. Közbevetőleg szükséges megjegyezni, hogy ennek a megállapításnak még látszólag sem mond ellent az utóbbi két évtizedben a történetelméleti irodalom megélénkülése a polgári tudományban. Az idevágó kezdeményezések ugyanis nem historiográfusok, néha még nem is történészek, hanem inkább szociológusok és filozófusok részéről indulnak ki és ennek megfelelően, nem a történettudomány teoretikus elemeinek szerves történetét nyújtják, hanem saját társadalmi szükségleteiket tükröző új ós új koncepciókat fejtenek ki, — ha ennek során nem egyszer szükségszerűen vissza-vissza is nyúlnak a régi teóriákhoz. Természetesen hangsúlyozni szükséges, hogy a polgári historiográfiában nem a teoretikus elemek teljes kikapcsolásáról van szó, inkább a historiográfia tárgya belső arányainak lassú eltolódásáról a teória történetéről a történetírás gyakorlati problematikájának történetére, egy olyan tendenciáról, amely megfelel a mai polgári történetírás azon törekvésének, hogy elkerülje az elvi problematika szféráját, és inkább a vizsgált terület extenzív bővítésén munkálkodjék. Itt utalt az előadó arra a nagy ellentmondásra, amely a mai polgári történetírás metodológiai fejlettsége és történetelméleti színvonala között fennáll. A történelem a történeti kritika nélkül nem válhat igazi tudománnyá, de ez csak elengedhetetlen és nem elégséges feltétele ennek a folyamatnak. Az igazi történettudományi problémák — a historiográfiában különösen — voltaképpen csak a forrásanyag filológiai kritikája, feldolgozása után kezdődnek, amikor a kutató hozzáfog annak a társadalomtörténeti és eszmetörténeti folyamatnak a reprodukálásához, amelynek, bonyolult áttételeken történő eredményeképpen egy történetírói mű, egy történeti koncepció létrejön. Az előadás következő része a marxista historiográfia fejlődésével foglalkozott. A szovjet historiográfiai irodalom megállapítja, hogy kezdetben a Szovjetunióban a történetírás történetét a társadalmi-politikai gondolkodás egyik válfajának történeteként kezelték. Később ez a stúdium önállósodott, egyre szélesebb területet fogott át, nem egyszer túlment a történetírás vizsgálatán a történeti tudat művészi kifejezéseinek irányában is. A marxista historiográfiában a tárgy leginkább logikus és szabatos definiálását L. V. Cserepnyin professzor nyújtotta. Felfogása szerint a historigráfia tárgya 1. a történettudományi ismeretek felhalmozódásának folyamata, 2. a történeti források elemzése, módszertanának és technikájának fejlődése, 3. a történetkutatás problematikájának, tematikájának a változása, 4. azoknak az elméleteknek fejlődése és változása, amelyek kiindulópontul szolgáltak a történelmi folyamat vizsgálatához. Ehhez a szerző két megjegyzését is szükséges megemlíteni: egyrészt emlékeztet arra, hogy bizonyos időszakok uralkodó történetelméletei szorosan összefüggnek a korszak jellemző filozófiai és politikai nézeteivel és e nézetek képviselőinek osztályideológiája határozta meg őket, másrészt arra, hogy a történetszemlélet alakulása elszakíthatatlan kapcsolatban van az osztályharcokkal és politikai küzdelmekkel. A meghatározással kapcsolatban az előadó szükségesnek tartotta azt hangsúlyozni, hogy a történetírás története számtalan példát ismer arra, hogy a történetírás fejlődésének nagy lendületet, különösen nagy társadalmi mozgalmak idején, merész gondolataik révén, éppen nem a hivatásos történészek adtak, hanem a tudósok céhén kívül álló politikusok, publicisták, így pl. Oroszországban a dekabristák, a forradalmi demokraták, a narodnyikok és a bolsevik forradalmárok, nálunk pl. Vasvári, Jászi, Szabó Ervin, Révai József. Az ő gondolataik szerves részét alkotják a történetfelfogás fejlődésének, forradalmi átalakításának. 1 9*