Századok – 1974

Krónika - A Magyar Történelmi Társulat hírei - 1307/V-VI

1308 KRÓNIKA a viszonyok történeti kialakulásának, a mozgásban érvényesülő tendenciáknak megbízható ismeretét. Ebben az összefüggésben utalt arra a szempontra is, hogy a tudományostechnikai forradalom időszakában e folyamat társadalmi vonatkozásai sorában nagy hangsúllyal vetődik fel az emberi tényező szerepe, amelyet megítélni, kellően éles történelmi háttér nélkül, nem lehetséges. Szarka József a továbbiakban kiemelte, hogy a tanulók tudásában, műveltségében igen lényeges a fejlődés, a haladás fogalmának megértése. Ezért el keil érnünk, hogy a fiatalok világosan lássák az adott korban a haladás kritériumait, az alternatívákat s azt, hogy a haladás melletti kiállás mindig küzdelemmel jár, de történelmi távlatokban mégis a fejlődós a történelmi mozgás fő iránya. A nevelés, a tágabb értelemben vett személyiségformálás szempontjából hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a tanulók megértsék, miszerint a kultúra, az anyagi és szellemi értékek a nemzedékek hosszú sorának együttes vívmányai; ebben az értelemben adósai vagyunk az előttünk járóknak, s az a feladatunk, hogy hasonlóképpen adósságra kötelezzük az utánunk következő generációkat. Szarka József megítélése szerint a folyamatosság ezen érzékeltetése a történelmi tudat lényeges eleme, s a történelemtanítás egyik fontos feladata. Ezzel kapcsolatban utalt a néptömegek szerepére, amely mintha kissé háttérbe szorult volna az oktatási dokumentumokban. Ezért különösen helyeslésre méltónak nevezte azokat a kezdeményezéseket, kiadványokat, amelyek arra törekedtek, hogy plasztikusan bemutassák, hogyan éltek, hogyan gondolkodtak a nagy néptömegek, az egyszerű emberek. Befejezésül az előadó a történelem és a jelen közötti kapcsolat gondolatkörét elemezte. Hangsúlyozta, hogy a neveléstudomány azt szeretné, ha még szorosabb kapcsolat alakulna ki e vonatkozásban, s ennek érdekében még összetettebben, gazdagabban kell ábrázolni a történelmi folyamatot, hogy a tanuló műveltségének szerves részévé váljék a történelmi folyamat ismerete, a történelmi látásmód és gondolkodásmód. Székely György akadémiai 1. tag, a Történelmi Társulat alelnöke, „Történelemtudomány és tankönyvírás" című előadásának bevezetésében azt vizsgálta, hogy mit nyújtott a történelemtudomány a tankönyvírás számára, illetőleg a tankönyvek írói mennyire vették figyelembe a történettudomány álláspontját, véleményét. Székely György hangsúlyozta, hogy a két megközelítési lehetőséget nem lehet szétválasztani, de rámutatott arra, hogy e szemléletnek és a munka résztvevőinek találkozása nem tekinthető elég rendszeresnek. Az előadó ebből nem a szaktudomány elzárkózására következtetett, hanem arra, hogy ez a munka nincs eléggé megszervezve, s így csak ritkán adódik alkalom arra, hogy a tudomány különböző képviselői s a pedagógia művelői, alkalmazói széleskörű tapasztalatcserében összevessék szempontjaikat. Az előadó a reformtankönyveket elemezve kiemelte, hogy azok „a legrendszerezettebben alkalmazhatták a marxista történettudomány korszerű igényeit". Örvendetesnek nevezte, hogy e tankönyvek a legújabb tudományos eredményeket is felhasználták, sőt az újabb kiadások is figyelembe vették az újabb megállapításokat, hangsúlyváltozásokat. „Beszélhetünk tehát a tudományos eredmények bizonyos mennyiségi fölhalmozódásának a folyamatáról és ezeknek a mindenkori tankönyvekben való alkalmazásáról." A tankönyvírás szempontjából a hatvanas évek jelentették a legkedvezőbb feltételeket, hiszen a történettudomány általános fejlődése, s „az akkorra már elért szemléleti fejlődés, a szubjektivizmusok kiküszöbölésének a lehetősége" alapot teremtett a tudományos szempontból is időtálló tankönyv elkészítésére. A reformtankönyvek dicsérő méltatásakor az előadó visszatekintve a marxista szemléletű tankönyvírás kezdeteire, nyomatékosan azon nézetének adott hangot, hogy a szemléleti problémák mellett nem szabad megfeledkezni a történeti kutatások és a tankönyvek nagy eredményeiről, hiszen e tankönyvekben már megtalálhatjuk „azokat a nagyon fontos társadalomtörténeti szempontokat, amelyek azóta is egyik gerincét alkotják a tankönyvirodalomnak". Székely György előadásának következő részében általánosabb kérdéseket vizsgálva kiemelte, hogy a történettudomány és a tankönyvírás kölcsönhatása bizonyos általános szabályokban tükröződik. E kérdéskör részletes kifejtésekor utalt a felmerült problémákra, így elsőként arra a vitára, amely akörül forgott, hogy maguk a kutatók írják-e meg korszakuk történetét, vagy helyesehb-e, ha egy gyakorló pedagógus a tudomány eredményeinek ismeretében, a pedagógiai szempontok jobb alkalmazásával készítse el a tankönyvet — a kutatók esetleg mint társszerzők dolgozzanak. Hasonlóképpen sok problémát okozott a magyar és egyetemes történelem bemutatásával kapcsolatos helyes arányok kidolgozása is. Az anyag- és terjedelemigényes problémákat csak az a felismerés tudta kellően megoldani, hogy a tankönyvet más műfajú munkák kiegészítik, amelybe mindazt a tényanyagot, leírást el lehet helyezni, amit a tankönyvíróknak a szövegből ki kellett hagyniok. E kiegészítő kézikönyvek — szöveggyűjtemények — a tankönyvekkel együtt szerves egységet alkotva segítik elő az oktatás folyamatát.