Századok – 1974

Folyóiratszemle - Ginsburg Shaul: Raymond Lefebvre ifjúsága; életútja 1891-től 1914-ig 1301/V-VI

FOLYÓIKATSZEMLE 1301 S haul Ginsburg: Raymond Lefebvre ifjúsága, életútja 1891-től 1914-ig Lefebvre életútja nemcsak azért érdekes, mert egy mélyen humanista értelmiségi fejlődése természetesen sok tanulságot kínál, hanem azért is, mert az értelmiség egy egész csoportjának metamorfózisára is rávilágít. Hiszen Lefebvre mint jómódú polgári család leszármazottja vallásos nevelésben nőtt fel, s ifjúságának első éveiben a francia politikai szellemi életben a jobboldalon találta meg a helyét. Ez a jobboldal azonban a múlt század 1890-es éveiben sajátos színárnyalatot képviselt: a múltba nézett, a tőkés társadalom viszonyait alkalmasint élesen bírálta, de egyúttal a parlamentáris demokráciát, a polgári demokratikus viszonyokat is. A királyi abszolutizmust szerette volna visszaállítani, de úgy, hogy attól valamiféle módon, familiáris keretek között a rendet, a régi francia nagyságot, esetleg hegemóniát, s egyúttal a belső ellentétek megszűntét várták. Egy ideig a fiatal Lefebvre is e táborhoz csatlakozott ós a „Camelots du roi" akcióiban vett részt. Az ellentmondások azonban csakhamar jelentkeztek. Még a jobboldalhoz tartozott, amikor egyetemistaként, politikai felfogásával szöges ellentétben nem tudott közömbös maradni akkor, amikor éppen a szomszédos Spanyolországban a jobboldal F. Ferrert meggyilkolta — s az európai méretű tiltakozó tüntetésekbe a maga erejével Lefebvre is bekapcsolódott. Ugyanekkor világnézetét más csapások is érték. Még buzgó katolikusként támogatta a keresztényszocialista irányzat szárnybontogatását, s az ekkor kiadott „Sillon" с. lapját, — de az egyház 1910-ben elítélte a lapot ós irányvonalát, ami Lefebvre-t alaposan megzavarta. 1912-ben került az egyetemre, ahol filozófiát, történelmet és földrajzot tanult, rengeteget olvasott, s a kornak megfelelően minkább foglalkoztatta egyrészt a szociális kérdés, másrészt a militarizmus ügye, a béke fenntartása. Mindkét kérdés olyan volt, úgy hatott rá, hogy a jobboldal helyett fokozatosan mindinkább a baloldal felé tájékozódott. Történelmi tanulmányai során a nyugat-európai, elsősorban az angol polgári demokrácia és az Egyesült Államok fejlődósét tanulmányozva módosította eddigi szemléletét. Az autoritativ politikai rendszerek előnyéről vallott felfogását feladta, de a francia parlamentarizmus korruptsága és felszínessége változatlanul az elutasító magatartást erősítette benne. 1911 után világnézete átalakulásában mindinkább a háborús veszély elutasítása játszott domináló szerepet. Mivel ez évben a háborús veszély éppen az észak-afrikai gyarmatosítás, a német-francia ellentétek nyomán mérgesedett el, Lefebvre egy igen fontos ponton került szembe a francia jobboldallal és általában az uralkodó körök és lapok általános felfogásával — bár, mint Ginsburg megjegyzi, megnyilatkozásaiban még jócskán feltűntek a korábbi, ugyancsak nacionalista megfogalmazások. A régi maradványelemek ellenére azonban a jellegzetes mégis az volt, hogy Lefebvre alapjában már éppen a nacionalista közvéleményt bírálta, támadta ós a népek megbékélésének lehetőségét kereste. S nem véletlen, hogy barátjával és egyetemi társával, a francia kommunista párt későbbi legendás vezetőjével, Paul Vaillant-Öouturier-vel együtt ekkor, 1912-ben csatlakoznak először a baloldal akcióihoz, s ebben az évben vesznek először részt a május 1-i tüntetéseken. Lefebvre egyszerre vette fel a kapcsolatot a francia szocialistákkal és a forradalmi szindikalistákkal. Ebben az évben azonban politikai és egyetemi karrierje megtört. (Az utóbbiról anynyit lehet megjegyezni, hogy disszertációját Bolivár mozgalmáról írta, s arról Seignobosnak jó véleménye volt.) Behívták katonai szolgálatra és a kaszárnyaévek következtek, amit 1914 után csak a háború szakított meg. A frontra került, s 1916-ban Verdunnél megsebesült. Ezután következtek Lefebvre életében az igazán viharos forradalmas évek, amikor a szocialista párt baloldalán foglalt állást, megszervezte a volt frontharcosok baloldali tömörülését, a Kommunista Internacionáléhoz való csatlakozásnak lett egyik legismertebb szószólója. Amikor pedig e csatlakozás feltételeinek tisztázása napirendre került — miután 1920-ban ő volt az egyik megszervezője a baloldali szocialistákat tömörítő Clarté lapnak — 1920-ban ő utazott Moszkvába a Kommintern III. kongresszusára. Ezután következett be a szerencsétlenség, amikor visszatértében a tengerbe veszett. Lefebvre életének e második, a forradalmi mozgalmak szervezésében eltelt éveit Ginsburg ebben az írásában már csak jelzi, de nem dolgozza fel. (Le Mouvement Social, 1973. jan.—márc. szám. 83 — 102. I.) J.