Századok – 1974

Folyóiratszemle - Stearns Peter N.: A sztrájkmozgalmak fejlődésének mérése 1294/V-VI

1294 FOLYÓIRATSZEMLE A tőkeszerzésnek e kétféle módja a román politikai és gazdasági körökben igen élénk vitára adott alkalmat. Az egyik elgondolás a köztudatban is „nyitott kapuk" (portile deschise), a másik „magunk erejéből" néven vált ismeretessé, elsősorban a korabeli sajtó útján. Bár a szerző a címben csak az egyikről tesz említést, az elemzést éppen a másik politikai koncepcióval kezdi. Ez nyitott kapukat hirdetett a külföldi tőke előtt. Hirdetői többnyire az ellenzéki pártok képviselői voltak, és azok, akik közvetlenül is érdekeltek voltak a külföldi tőkebefektetésekben. A gazdasági érdeken kívül ennek az elvnek politikai célja is volt: az uralmon levő Liberális Párt megbuktatása. Az ellenzéki pártok sem voltak egységesek, elsősorban a koncepció értelmezésében. A Parasztpárt az idegen tőke szabad beáramlása mellett foglalt állást, de számolt annak veszélyeivel is. A Nemzeti Párt álláspontja már nem volt annyira rugalmas; fenntartás nélkül támogatta a külföldi tőke szabad beáramlását az országba. A fenti két párt 1926-ban egyesült. Az egyesült párt álláspontja a következőképpen módosult ebben a kérdésben: a román gazdasági életben olyan helyzetet kell teremteni, hogy azonos feltételek mellett lehessen befektetni mind a belföldi, mind a külföldi tőkét-A külföldi tőke szabad beáramlását szorgalmazták még a következő pártok: a Néppárt, a Nicolae Jorga vezette Nemzeti-Demokrata Párt, továbbá néhány polgári közgazdász is, mint például Virgil Madgearu, aki a külföldi tőkét a román gazdaság megmentőjének tartotta. A másik elgondolás, a „magunk erejéből" koncepció, amely a tőke hiányát az ország belső erőforrásainak jobb kihasználásával akarta megszüntetni, a szerző véleménye szerint árnyaltabb megfogalmazásra vár. A szerző szerint ez a formula kétféle értelmezést kapott mind aktualitása idején, mind a felszabadulás utáni román történetírásban. Az egyik értelmezésben a tőkefelhalmozást az országnak saját erejéből kell megoldania, az idegen tőke teljes kizárásával, a másik szerint kompromisszum útján. Ez utóbbi azt jelentette, hogy a belső tőkefelhalmozás elősegítése mellett nem kell teljes mértékben visszautasítani a külföldi tőkét sem, csupán korlátok közé kell szorítani. A liberális pártiak többsége ezt a formulát az utóbbi módon értelmezte. Elsősorban úgy, hogy a román gazdasági élet fejlesztésében ós irányításában a román burzsoázia kapja meg a vezető szerepet. Ez a gazdaságpolitikában megnyilvánuló burzsoá nacionalizmus nem zárta ki a külföldi tőkével való együttműködést sem, de csak oly mértékben, hogy az ne okozza a politikai függetlenség elvesztését. A cikk végén a szerző megállapítja, hogy a két gazdaságpolitikai koncepció, a „magunk erejéből" és a „nyitott kapuk" elve nem állt annyira távol egymástól, amint az a polgári vagy a mai román történetírásban kifejezésre jutott. A másik lényeges következtetése: a „magunk erejéből" koncepció nem fejezett ki össznemzeti érdekeket, ahogyan azt hirdetői terjesztették, csupán a Nemzeti-Liberális Párt köré csoportosult nagyburzsoázia érdekét. (Studii, revistä de Istorie 1973. 2. szám. 319—338. I.) B. E. Peter N. Stearns: A sztrájkmozgalmak fejlődésének mérése Az amerikai történész már a cikk kezdetén hangsúlyozza: furcsa ellentmondás, hogy a munkásmozgalom történetéből a sztrájkmozgalmat nem tanulmányozzák elég alaposan a történészek. Megjegyzi, hogy ő következtetéseit a nyugat-európai térségben, francia, belga, angol és német példák alapján, elsősorban az 1914 előtti két évtized történeti eseményei alapján vonta le. Tanulmányában azonban időben sokkal nagyobb korszakot ölel fel, visszanyúl és tipizálja а XIX. sz. első felének különböző sztrájkmozgalmait, hangsúlyozván a korai sztrájkmozgalmaknál az egyik lényeges ismertető jegyet — a helyi jelleget, amikor az osztály-hovatartozás nem mindig játszik lényeges szerepet, jóllehet természetesen többnyire a szegények akcióiról volt szó — ami a gazdagok, a tehetősek ellen irányult. Stearns utal az átmeneti alakzatokra is, így figyelmeztet arra, hogy néhány nagyobb városban már ekkor feltűnnek modern mozgalmak is, mint például Berlinben ós Marseilleben. Stearns felvázolja a modern mozgalmak főbb kritériumait, amit elsősorban abban át, hogy a résztvevők nem régi jogaikat kérik számon, hanem újakat követelnek, másfelől