Századok – 1974

Folyóiratszemle - Stearns Peter N.: A sztrájkmozgalmak fejlődésének mérése 1294/V-VI

FOLYÓIRATSZEMLE 1295 szervezett mozgalmak, nem helyi jellegűek és osztályalapon indulnak el. Ráadásul a sztrájkok nem egyszerűen a nyomor következményei, hanem sokszor prosperitás idején is kirobbanhatnak. Stearns hangsúlyozza, hogy a sztrájkok természetesen sokszor kifejezetten politikai jelleget öltenek, vagy tiltakozás, vagy követelés formájában. Ezeket azonban ő külön nem vizsgálja, s hozzáteszi, hogy az 1914-es évet megelőzően tulajdonképpen a 3—4 megjelölt országban ritkán lehettek tanúi politikai sztrájknak. Németországban heves politikai agitáció folyt, nagygyűléseket és tiltakozó megmozdulásokat szerveztek — de nem politikai sztrájkokat. Franciaországban 1911-ben hirdettek meg politikai sztrájkot — de ez nem járt sikerrel. A végső szót e kérdésekben azonban Stearns nem óhajtja kimondani, márcsak azért sem, mert további vizsgálódást lát szükségesnek annak elemzésére, hogy a gazdasági sztrájkok szervezésénél mekkora volt a politikai elem súlya, s például milyen összefüggés volt a sztrájkok intenzitása és a politikai választási harcok között. Ehelyütt utal olyan összefüggésekre, hogy a vizsgálódások bebizonyították, hogy Dél-Franciaország egyes részein például a bányászok akkor kezdtek a szocialistákra szavazni, amikor rájöttek, hogy a sztrájkokkal nem érnek el sem érdemleges, sem tartós sikereket. De a politikai motívum összefüggése nem pusztán ilyen egyenesvonalú. Hangsúlyozza a szerző, hogy noha Németországban és Belgiumban volt befolyásosabb a politikai párt, mint a szakszervezet — ugyanakkor mégis e két országban volt kevesebb politikailag befolyásolt sztrájk, szemben Angliával és Franciaországgal. (Mindez megint az 1900—1914-es időszakra vonatkozik.) Ugyanekkor viszont Oroszországban és a déli országokban a politikai sztrájkok nagyobb szerepet játszottak, és a gazdasági követeléseket sokkal kevésbé világosan körvonalazták. A kérdés összetett voltára utal viszont, hogy a nyugat-európai országokban napjainkban azt lehet tapasztalni, hogy sokkal több a politikai színezetet öltő sztrájk, ugyanakkor, amikor a politikai párt tagsága általában visszaesett. Stearns tanulmányában egyfelől aláhúzza, hogy a történészek alapjában milyen kevés figyelmet szenteltek a sztrájkmozgalmak feldolgozásának, másfelől rövid tájékoztatót ad azokról a munkákról, amelyek a kérdés módszertani ismereteit jól összefoglalják, illetőleg a problémákat megvilágítják, avagy egy-egy országról, esetleg egy nagyobb sztrájkmozgalomról elmélyültebb leírást adnak. Az egyik ilyen nagy kérdés, hogy a sztrájkok mennyire szervezettek, illetőleg spontánok. Sokszor ezt a kérdést igen nehéz megválaszolni, olykor még a kifejezetten nagy sztrájkmozgalmaknál is jelentékeny a spontán elem, mint az 1910. évi francia vasutas-, az 1905. évi német bányász- ós az 1911. évi angol szállítási sztrájk idején. Mindehhez Stearns hozzáteszi, hogy ugyanakkor elsősorban Németországban és Angliában, ahol a szakszervezeteknek a munkásságra nagy befolyásuk volt, mindent megtettek azért, hogy a sztrájkok irányítását kézben tartsák. Megintcsak igen fontos kérdés, hogy milyen módon lehet összehasonlító módszereket alkalmazni a sztrájkoknál. Stearns megállapítja, hogy lehet mérni a sztrájk nagyságát, a sztrájk időtartamát, a sztrájk sikeres voltát, sőt össze lehet vetni a követelések természetét is. Persze minderre eltérő forrásanyag áll rendelkezésre. Nemzetközi síkon a francia anyag a leggazdagabb, már hiányosabb a német, s még kevésbé teljes az angol. A sztrájkok felmérésénél azonban nem szabad pusztán a statisztikai anyagra támaszkodni, noha az egyéb megfigyelések és ismeretek kvantifikációja igen nehéz. Hosszabban foglalkozik a tanulmány a szervezettség, illetve a sztrájkok kiterjedtségének összefüggésével. Stearns hangsúlyozza, hogy minél nagyobb a sztrájk kiterjedtsége, annál valószínűbb, hogy az adott sztrájknál a spontán vonások rovására a szervezett elemek dominálnak. Mindez annál fontosabb, mert 1899 — 1914 között a franciaországi sztrájkok 74%-a, a belgák 86%-a egy üzemen belül zajlott le, vagyis a sztrájkok lehatárolt volta igen szembetűnő. Hasonlóan fontos eleme a sztrájknak, hogy mennyiben zárul „kibéküléssel". Tudvalevő, hogy a századforduló idején már mindenütt nagyobb szerephez jutottak az ipari békéltető bíróságok, amelyeknek éppen e kiegyezést kellett előmozdítaniuk. A békéltető bíróságok gyakorlati eredményeit illetően Stearns felidézi az adatokat, hogy Franciaországban például 1904 előtt a sztrájkok 25%-a végződött békéltetéssel, ezt követően azonban az arány 2%-ra esett vissza. Hasonló tendenciát lehetett észlelni Németországban is. A valóságban a munkások és a munkáltatók egyaránt nagy szövetségekben egyesültek, s gyakran ezeknek közvetlen tárgyalásai nyomán születtek meg az új kollektív szerződések. Angliában a munkások szintén többségükben fellázadtak a tárgyalások békéltetési formája ellen. A sztrájkokat nem ritkán erőszakos akciók kísérték. Stearns ehelyütt jelzi azt, hogy a hivatalos statisztikák azonban ezt nem mutatják ki, éppen ezért ezeknek kvantifikáló összegezése megintcsak nehéz, fáradságos feladat, amit a rendőrségi jelentések, illetőleg a 17 Századok 1974/5-6