Századok – 1974

Folyóiratszemle - Saizu Joan: Adalékok a „magunk erejéből” (prin noi inşine) politikai koncepcióhoz az 1922–1928-as években 1293/V-VI

FOLYÓIRATSZEMLE 1293 Carol Gölner : Néhány adalék az erdélyi manufaktúrák kialakulásához, az 1760—1780-as években A fenti rövid cikkben a szerző, a felszabadulás utáni román történetírásban fellelhető pontatlan és nem kellően differenciált megállapítások kiegészítésére vállalkozik. A második világháborúban a bécsi Haus-, Hof und Staatsarchiv-ból elveszett az Államtanács, az 1760-ban felállított Staatsrat levéltári anyaga. Ez az anyag nagyon értékes forrásokat tartalmazott a XVIII. századi Erdély gazdasági életére vonatkozóan, amelyeket a román történetírásban eddig még nem használtak fel. A szerző véleménye szerint ez is oka lehet annak, hogy a Románia története című munka harmadik kötetében (a 410—411. oldalon) olyan megállapításokat találunk, hogy a,, Császári udvarnak és Erdély kiváltságos rétegeinek közös érdekei voltak". Ezután következik egy alapjában véve helytálló, de frázisként ható tétel, hogy az osztrákok „egy sor olyan intézkedést hoztak, amelyek gátolták az erdélyi manufaktúrák kialakulását". Ez utóbbi meglehetősen leegyszerűsített tételt úgy kívánja kiegészíteni, hogy egy sor adalékot közöl arról, hogy az Államtanács milyen álláspontra helyezkedett az erdélyi manufaktúrákkal kapcsolatban. Ehhez az általa lemásolt és eddig kiadatlan dokumentumokat használja fel, továbbá K. Müller munkáját (Siebenbürgische Wirtschaftspolitik unter Maria Theresia, in: Buchreihe der Südosteuropäischen Historischen Kommission, Bd. 9, München 1962). Az Államtanács — miután megállapította, hogy Szilézia porosz kézre kerülésével a termelés nem tudta kielégíteni a belső szükségleteket — új manufaktúrák létesítésére tett javaslatot. Mária Terézia felszólította továbbá az erdélyi udvari kancelláriát és az erdélyi kormányzót: tegyenek javaslatot azokra az erdélyi iparágakra, amelyeket fejleszteni érdemes, és támogassák a manufaktúrák létesítését. Ez a felhívás általában nem talált kellő megértésre sem a kormányzónál, sem az erdélyi nemesség körében. Az Államtanács sem tudta ezt a javaslatot egyhangúan elfogadni. Áz erdélyi manufaktúra-ipar kialakulása és fejlesztése azt a veszélyt rejtette magában, néhány bécsi manufaktúra-tulajdonos szempontjából, hogy egyrészt konkurrenciát fog előidézni, másrészt az örökös tartományok iparának az erdélyi piac egyre szűkebbé válik. A szerző néhány idézettel azt is jelzi, hogy milyen vitákat szült az Államtanácsban az erdélyi textilipar fejlesztésének kérdése. A tanácsban e kérdés kapcsán két irányzat alakult ki. Az egyik irányzat, amelyet Egyd de Borié képviselt, az erdélyi textilipar fejlesztése mellett szavazott. Ezt elsősorban arra a veszélyre való hivatkozással tette, hogy kellő támogatás hiányában az erdélyi kézművesek jelentős része Havasalföldre és Moldvába fog emigrálni. A másik irányzat hívei, köztük Binder tanácsos azért ellenezték az iparfejlesztést, mert szerintük ez jelentős károkat okozna az osztrák iparnak. E néhány adalék fő mondanivalója az, hogy a bécsi udvar merkantilista politikája Erdéllyel kapcsolatban mennyire ellentmondásos volt a XVIII. század második felében. (Studii, revista de historié 1973, 2. szám. 349—352. I.) B. E. Joan Saizu: Adalékok a „magunk erejéből" (prin noi înçine) politikai koncepcióhoz az 1922—1928-as években A tanulmány azokat a román polgári elgondolásokat elemzi, amelyek az első világháború utáni Románia gazdasági életére jellemző tőkehiány megszüntetését kívánták megoldani. Ä kérdés vizsgálata során kitér a tőkehiány okaira is, amelyeket a következőkben látja: a) a gazdasági fejlődés korlátozott volt, b) a nemzeti jövedelem jelentős részét védelmi célokra használták, tehát nem az anyagi javak termelésére, c) az értéktöbblet jelentős részét szintén inproduktiv célokra használták, d) létezett egy parazita réteg, amely a feudális maradványok szülötte, e) a külföldi tőke erősen behatolt a gazdaság néhány ágazatába. A román gazdasági élet fejlődését akadályozó tőkehiány megszüntetését a korabeli politikai és gazdasági körök kétféle módon képzelték el. Az egyik mód a külföldi tőkebehatolás szorgalmazása, illetve korlátlan engedélyezése, a másik a belső tőkefelhalmozás elősegítése volt.