Századok – 1974
Történeti irodalom - A Kubai Akadémia Történeti Intézetének kiadványai (Ism. Anderle Ádám) 1272/V-VI
TÖRTÉNETI IRODALOM 1273 sok 4 központban folynak: az akadémiai intézetben gazdaság- és társadalomtörténeti kutatások, a hadsereg (FAR) történészei a 40-es évektől kezdődő forradalmi mozgalmakat, s különösen az 1953 utáni időszakot vizsgálják; a párt KB mellett működik egy történészbizottság, mely munkásmozgalomtörténeti kutatásokat folytat. (Meg kell jegyezni, hogy a tartományi bizottságok mellett is vannak történész-bizottságok, a helytörténeti kutatások előmozdítására.) A negyedik centrum az egyetemek. Az akadémiai intézet kiadványaiból választottunk ki négy tanulmányt ismertetésre, mert jól reprezentálják a kutatások pozitív irányát. Két tanulmány az afrikai rabszolgák történetének egy-egy vonatkozását vizsgálja. Maga a téma klasszikus, nagy hagyománya van Kubában, de elsősorban néprajzi vonatkozású volt. A megközelítés e tanulmányokban azonban új. A kubai történészek doyenje, a 81 éves José Luciano Franco a szinte teljesen ismeretlen és eléggé nehezen megfogható illegális i abszolgakereskedelemről ír. A rabszolgákkal való illegális kereskedés a XVI— XVIII. században is igen erős, ennek folytatását jelenti a XIX. században a Kubába és Brazíliába történő rabszolga-szállítás. Ez a kereskedés a XIX. században olyan új szituációban folytatódik, amikor az európai hatalmak egymás után tiltják meg a rabszolgakereskedelmet, törlik el gyarmataikon a rabszolgaságot. A XVI—XVIII. századi illegális kereskedelem jellemzőinek összefoglalása után J. L. Franco a XIX. századi európai vitákat, az abolicionista mozgalmakat tekinti át. A kereskedelmet vizsgálva megállapítja, hogy a Bécsi Kongresszus után kap ez nagy lendületet, amikor a háborús korszak befejeződésével katonák és tengerészek ezrei foglalkozás nélkül maradva, csempész, kalandor vállalkozásokba nagy számban kapcsolódnak. Francia és portugál vállalkozók mellett főként észak-amerikaiak vannak az akciók mögött. Ezt régi, XVI—XVIII. századi tapasztalataik, s a még létező rabszolgaság intézménye egyaránt érthetővé teszik. A tanulmány bemutatja, hogyan szerzik a rabszolgákat közvetítők, fegyveres csapatok, titkos kolóniák bonyolult, hatalmas hálózatán keresztül. Nagy figyelmet szentel J. L. Franco e részben arra, hogy néhány nagy kalandor rabszolgakereskedő portréját , élesen megvilágítsa. Kubai levéltári anyag, valamint a Karib-térség országainak sajtóanyaga alapján az érkezés szituációját, az érkezők számát vázolja fel a tanulmány, s mutatja be ennek az illegális kereskedelemnek a folytonosságát a rabszolgaság teljes eltörléséig Latin-Amerikában (Kubában 1885-ben törölték el). Francisco Pacheco a néger rabszolgának a latin-amerikai gazdaság egyes szektoraiban betöltött helyét vizsgálja s azt a kizsákmányolási rendszert, amelyben a rabszolga él. Tanulmánya egy sor leegyszerűsített képzetet kérdőjelez meg, s bontja ki a problémákat. F. Pacheco szerint az afrikai rabszolgamunka felhasználását négy tényező szabja к meg: az indián lakosság sűrűsége, „kulturális szintje" (az andoki magaskultúrák és a vadság fokán élő, pl. amazonasi törzseket különíti el e szempontból), a klimatikus viszonyok, valamint a termelés lehetőségei ós követelményei (bányászatról vagy ültetvényes gazdaságról stb. van-e szó, van-e nemesfém vagy nincs stb.). E tényezők kutatását külön-külön megvizsgálja a bányászatban és a mezőgazdaságban. A bányászatban két típus van: Mexikóban, Peruban az ezüstöt indián munkával, Brazíliában és az új-granadai alkirályságban az aranyat és gyémántot néger rabszolgamunkával termelik. Ebben nem a klima tényezőjét tartja elsőrendűnek, hanem az „afrikai rabszolga relatív kulturális fejlettségét", mely lehetővé teszi, hogy a bányászatban dolgozzék. Kiemel más tényezőt is. Új-Granada példáján mutatja be, hogy kezdetben e bányák alacsony jövedelmezősége miatt nem volt lehetőség technológiai fejlesztésre és néger rabszolgák nagyobb számú felhasználására. Ezért elsősorban az indián közösségek kényszermunkájával (mita) történik a termelés. 1582-ben pl. Cerro de Baritica-ban 1500 indián és 300 néger rabszolga dolgozik. A XVII. században gazdag lelőhelyek felfedezésével az akkumuláció lehetővé teszi rabszolgák nagymértékű bevonását a munkába. Ekkor stabilizálódik a termelés e térségben. Ez annál inkább fontos volt, mert így az indiánok munkáját az élelmiszer-termelésre lehetett fordítani, ezek látták el a bányakörzeteket. A rabszolga-viszony is árnyaltan jelenik meg. Általánosnak látszik, legalábbis Kolumbia térségében, hogy a néger egyéni számlára dolgozik. Vannak bérlő-rabszolgák, akiknek hetente meghatározott mennyiségű ércet kell leadniok. Van eset, amikor az ilyen rabszolga nemcsak magát váltja ki, de aranybányát vásárol — tőkéssé lesz. Pacheco hangsúlyozza a foglalkozás és függés sokfajtaságát: példákat hoz arra, hogy a legjobb szakember-rabszolgák megítélése enyhe, még szökés, lázadás esetén is. Általánosítva állapítja meg, hogy a cukorültetvényeken a néger helyzete sokkal szigorúbb, az úr—rabszolga viszony merevebb (itt a kollektív erőfeszítésen van a hangsúly), mint a bányában, ahol a
