Századok – 1974
Elméleti és módszertani kérdések - Lázár Márta Gellériné: A magyarországi kalendárium-irodalom a kapitalizmus korában 1850–1945. Előzmények hipotézisek és módszerek a tömegkultúra egy jellegzetes termékének vizsgálatához. I. rész 1226/V-VI
A MAGYARORSZÁGI KALENDÁRIUM-IRODALOM 1241 A XVIII. sz. kalendárium-kiadására a hivatalossá válás folyamata jellemző elsősorban, több szempontból is. A közigazgatás fokozatos fejlődésével, kiépülésével szükségessé vált, hogy a kalendáriumok néhány ehhez kapcsolódó funkciót is betöltsenek; fokozatosan egyre nagyobb jelentőséget kaptak a kiegészítő elemek, a név- és címtárak és a gazdasági élet fellendülése, a piaci kapcsolatok megélénkülése hatására pedig a vásárnaptárak. Mindezek nyomán a kalendáriumokat kiadó nyomdászok igyekeztek egy vagy több hivatalos funkciót is betöltő terméküknek monopolhelyzetet biztosítani, hogy valóban kifizetődővé, jövedelmezővé váljék az ily módon gondos szerkesztést igénylő kiadvány. A század elejétől kiadott kalendáriumprivilógiumok e törekvéseket igyekeztek segíteni. Az első ezek közül az 1705-ben Töltési Istvánnak adott, 15 évre szóló privilégium volt, mely szerint Töltésinek kizárólagos joga volt az általa Komáromban előállított, lőcsei mintára készült kalendáriumának forgalmazására egész Magyar- és Erdélyország területén.8 6 Ez — annak ellenére, hogy sem ennek, sem az ezután folyamatosan kiadott privilégiumoknak nem lehetett lényegében érvényt szerezni — új korszakot jelent a kalendárium-kiadás történetében. Ennek nyomán kezdődik — megítélésünk szerint — a kalendáriumok tartalmi, területi, később szakmák szerinti differenciálódása, — mintegy újabb indokot szolgáltatva egy újabb kiadvány megjelentetésére. Gárdonyi munkája különböző kalendárium-perekről számol be a XVIII. sz. első felében, melyek során a fő ütközőpontot a tiszti-címtár felvételének joga jelenti. E kérdésben úgy tűnik mindig a szabad királyi városokban vagy az azok közelében működő nyomdák kerekedtek felül, arra való hivatkozással, hogy e nyomdáknak áll inkább módjában a címtár pontos nyilvántartása. A fokozódó verseny nyomán a század folyamán szükségessé válik a kiadott kalendárium-privilégiumok összeírása is. Erre 1775-ben kerül sor. Itt rögzítették az előállítás és piaci forgalom helyzetét és adatait is. S miután mindeközben sikerül fellépni Bécs kalendárium-monopóliumra való törekvése ellen is, 1777-ben norma készül a kalendáriumkiadás menetéről. Ezek szerint tiszti cím táras kalendáriumot csak az Egyetemi nyomda állíthat elő. Ugyanígy nem tartalmazhatnak a szabadalmazott nyomdászok által kiadott kalendáriumok tudományos-jellegű értekezéseket sem.86 Megkívánja ugyanakkor a norma Mária Terézia 1756. évi rendelete nyomán, hogy a kalendáriumok mellőzzék a népies jellegű történeteket és hiedelmeket káros hatásuk miatt. Az igény tehát, hogy a káros tartalmakat központilag irányítva szorítsák ki, mind erősebben érvényesül a XVIII. sz. második felében. Legelőször a különböző, főleg egészségügyi babonák kiirtására vonatkoznak a cenzúra rendeletek87 (s az ilyenek súlya valóban csökken valamelyest a század végére), később a humoros, népies olvasmányok tekintélyromboló hatása ellen, a század végére pedig kifejezetten politikai megfontolások hozzák ezeket életre. A fokozódó igyekezet a kalendáriumok tartalmának ellenőrzésére — a másik oldalról — támasztják alá azokat a megállapításokat, melyek a XVIII. sz. legnépszerűbb könyvének nevezik a kalendáriumokat, s ezidőre valódi népkönyvvé válását állapítják 86 Ld., Gárdonyi, 233; Firtinger, 29 — 30. A XVIII. században a leghosszantartóbb kalendáriumkiadási privilégiumot a győri Streibig, a pozsonyi Spaiser és Landerer Anna budai nyomdája élvezte. 86 Ld. Gárdonyi, 234, 238 — 240. A Helytartótanácsi Levéltár megfelelő adatai alapján: OL HTL Mise, 58. cs. 302. sz. 87 Kifejezetten kalendáriumokra vonatkozó cenzúrarendeletek az 1777-es normán kívül: 1754 (vö. Monsberger, 11), 1795, 1821 (Vö. Sashegyi, i. m. 19). Utóbbi a kalendáriumok még szigorúbb ellen б zését kívánja meg.
