Századok – 1974
Elméleti és módszertani kérdések - Lázár Márta Gellériné: A magyarországi kalendárium-irodalom a kapitalizmus korában 1850–1945. Előzmények hipotézisek és módszerek a tömegkultúra egy jellegzetes termékének vizsgálatához. I. rész 1226/V-VI
A MAGYARORSZÁGI KALENDÁRIUM-IRODALOM 1227 körben elterjedt nézet szerint — nem tartják az általános, egyetemes kultúra teljesjogú részének. E szemlélet korlátozó hatására mutat rá Mandrou a történelempszichológiai megközelítésmód oldaláról, felvetve a „többség" kultúrtörténete feltárásának igényét.5 Ugyanitt adja meg a népi kultúra fogalmának egy olyan értelmezését, melybe mindazok a kulturális javak is beletartoznak, melyeket az uralkodó osztály juttatott a tömegeknek. Mandrou koncepciójában a tömegek életmódjának, kultúrájának kutatását egy kiszélesített forrásbázis alapján tételezi, melynek fontos elemei a népkönyvek és a korabeli sajtóanyagok.6 A művelődési javak leszűkített szemléletének problémájára — a művelődés-történeti kép teljessége szempontjából — többek között Vörös Károly hívta fel a figyelmet, elsősorban az aktuális hatás oldaláról. Megállapítása szerint a legmagasabb színvonalú, leghaladóbb kulturális teljesítmények nem mindig uralkodóak a tömegek szintjén. A kulturális tömeg jelenségek vizsgálata tehát azért történész-felad at, mert a belőlük kibontakozó kulturális kép segítségével megragadható annak a társadalmi tudat egészéhez való viszonya, amellyel egyben nézni lehet a tömegek egyfajta társadalom-tudati színvonalát is.7 A történeti vizsgálat megmutathatja többek között azt is, hogy milyen a tömegkultúra előállítóinak „vélt képe" a tömegek tudati állapotáról.8 Tisztázható a másik oldalról az is, hogy egy-egy korszakban mekkora a különböző tömegkommunikációs eszközök ill. maguknak a tömegkultúra szervezőinek és előállítóinak felelőssége a létrehozott tömegkultúrás produktumokban és hatásukban. Ehhez figyelembe kell venni azt a tényt, hogy ez mindenkor döntő mértékben az adott társadalmi rendszer kereteitől, ideológiai előfeltételeitől, „állapotától" és nem kis részben hagyományaitól is függ.9 2. A közműveltség jelen állapotát elemző-bíráló és abból sokszor művelődéspolitikai konzekvenciákat is levonó vélemények kevesebb figyelmet szentelnek a kulturális örökség néhány látszólag mellékes mozzanatának. Pedig ezek a kulturális jelenségek ke vésbé látványos módon mint pl. a népoktatás, de — éppen tömeges előfordulásuk é^ 5 Robert Mandrou: La France aux XVIIe eet XVIIIe siècle. Paris, 1967. 139. Id. Földes Éva: Művelődéstörténeti és történelempszichológiai problémák Robert Mandrou munkásságában. — Századok, 1968/6 — 6. sz. 1032. 6 E — lényegében ma is élő — források felbecsülhetetlen értékűek, mutatva a néptömegek ideológiai alávetettségének mértékét. Ld. Földes E., 1034. Példa az ilyen típusú feldolgozásokra: Robert Mandrou: La Bibliothèque bleue, la littérature populaire en France du XVIIe siècle. Paris, 1961. P. Borchon: Le livre de colportage en France depuis le XVIe siècle. Paris, 1954. Gl. Bollème: Les Almanachs populaires aux XVIIe et XVIIIe siècle, essai d'histoire sociale. Paris, 1970. J. P. Sequin: Nouvelles à sensations et canards du XIXe siècle. Paris, 1959 .Charles N isard : Histoire des livres populaires ou de la littérature de colportage. Vol. 1 — 2. Paris, 1864. 7 „Egy adott korszak leghaladóbb, legmagasabb színvonalú kulturális teljesítményei ezen ágazatok szakkutatásának (s nyomukban a korszak művelődéstörténetét író történész érdeklődésének is) mindeddig csaknem kizárólagos tárgyai — a tömegek szintén már korántsem uralkodóak, ami ott magas szintű kulturális teljesítmény. Ez (s a legújabb korban egyre többször) már inkább csak funkcionálisan nevezhető kultúrának... E sajátlagosan kulturális tömegjelenségek sokkalta nagyobb arányban segítenek kitölteni (erős kölcsönhatásban a társadalmi magatartást oly jelentősen alakító társadalmi pszichével) az űrt, mint eddig hittük... A tömegek számára a világ különböző jelenségei e kulturális ágazatok által — gyakran igen rosszhiszeműen manipulálva — váltak érthetővé, világosakká. Nem Bartók vagy Móricz, hanem Harsányi Zsolt, Farkas Imre vagy Kálmán Imre műveinek valóságképe élt a tömegekben, és mint történetileg döntő pillanatokban végül kiderült: hatott is. Ld. Vita a művelődéstörténetről (1969) — Századok, 1970/1. sz. Vörös Károly felszólalása. 162. 8 Kloskowska, 79., 86. 9 Löwenthal, 70. Kiegészítve azzal, hogy amit az előállítók elképzelnek, az hoszszantartóan befolyásolja, mintegy „megdolgozza' a tömegeket.
