Századok – 1974
Tanulmányok - Korom Mihály: Horthy kísérlete a háborúból való kiválásra és a szövetséges nagyhatalmak politikája (1944 október) - II. rész 1062/V
1100 KOROM MIHÁLY — mégis szükségesnek tartotta a döntés után személyesen leállítani a Malinovszkijhoz készülő tiszti küldöttséget. Utassy szerint, — aki az előkészületek során felvetette, hogy ne menjen küldöttség Szegedre, hanem rádiótávirat útján válaszoljanak a szovjeteknek —, a kormányzó ]/ 2 10 körül személyesen közölte vele, ,,hogy úgy a távirat, mint az út tárgytalan". Szentmiklóssy István őrnagynak Horthy röviden ugyanakkor csak annyit mondott „nem mész, leléphetsz !".304 Ennek a kapkodó és ellentmondó intézkedés-sorozatnak két lényeges motiválóját segít feltárni ezen ügyek két központi szereplője, akik visszaemlékezésükben megpróbáltak a tárgyalt kérdések értékelésén keresztül az egész októberi kilépési kísérletről is véleményt, oknyomozó kritikát mondani. Hennyey volt külügyminiszter idézett munkájában kifejti, hogy a sikertelen nyugati kiugrási kísérletek után „nem maradt más hátra, mint az oroszokkal bevezető tárgyalásokat kezdeni. Bár igen súlyos feltételekkel kellett számolni, a kormányzó mégis remélte, hogy tárgyalások útján sikerül szándékát keresztülvinnie. Csak ilyen kilátások mellett és időnyerés reményében írta alá a magyar küldöttség az »előzetes fegyverszüneti feltételeket«, amelyek a további tárgyalások alapját képezték volna" (kiemelés — К. M.). Ezt a tényt megismerve, a németek felkészültek és támadtak Horthy ellen is, hangzik tovább összefoglalva Hennyey véleménye. A kormányzó ennek ellenére kitartott amellett, hogy nem lép fel ellenük, sőt nem is védekezik. „Amikor pedig a szovjetoroszok 1944. október 15-én ultimátumszerűén követelték az »előzetes fegyverszünet« feltételeinek foganatosítását, beleértve a német szövetséges elleni meglepetésszerű támadást is, közölte a fegyverszüneti bizottság vezetőjével, hogy ez a követelmény magyar részről elfogadhatatlan." (Az utóbbi állítás túlzás, mert, mint láttuk, nem visszautasítás volt az, hanem »csak« kétkedés afelett, hogy teljesíthető-e a Szegedre jutás a válasszal.) „Bár a háború befejezése »kiegyezés« útján szükségessé vált, — fejezi be megdöbbentően irreális és romantikusan szűklátókörű fejtegetését a volt külügyminiszter, — az ellenséghez való átállás gondolata magyar részről azonban sohasem merült fel."305 Ez a motivum volt az állandó alapállás a horthysták körében. Hogy miért volt így, azt Utassy ezredes utólagos értékelése segít megérteni: „Véleménye szerint a baj ott kezdődött, — vallotta 1946 elején — , hogy a vezérkar a főnöktől lefelé nem működött. . . , hogy Vattay olyan feladatot vállalt magára, amihez neki a megfelelő apparátus nem állott rendelkezésére." Ezért is könnyen félre tudták vezetni ! Vagyis: „az egész átállást egy olyan garnitúrával akarták megcsinálni, amelyről nyilvánvaló volt, hogy azt szabotálni fogja".30 6 Egy kis túlzással ez nemcsak a vezérkarra, hanem a kormányra is, sőt magára Horthyra is vonatkoztatható ! Mindezeket jól tükrözi Miklós Béla vezérezredesnek is 1948-ban, röviddel halála előtt leírt összegezése: „A kormányzó által szándékolt átállás sem előkészítve, sem megszervezve nem volt, sem nem szabályozta senki az összhangot (feladatok, időpontok, előkészítés stb.) az egyes hadseregek és Budapest között."30 7 304 OL. Filmtár. 16721. Utassy vallomása, és Szentmiklóssy István őrnagy 1944. okt. 26-i kihallgatásának jegyzőkönyve. 305 Hennyey G. : Magyar erőfeszítések. 44. 306 HIL. Békeelőkészítő. III. doboz. A/II/16. Utassy Loránd felszabadulás utáni kihallgatása. 307 UMKL. II/1-a. ME. töredékes iratai. B. VIII/1. Miklós Béla birtokügye.
