Századok – 1974
Tanulmányok - Szabó Miklós: Új vonások a századfordulói magyar konzervatív politikai gondolkodásban 3/I
10 SZABÓ MIKLÓS ezért ez a réteg is telve burzsoá ellenes resszentimenttel. Az új helyzet, a széles tömegek kiélezett tőkeellenes hangulata ugyanakkor lehetőségeket is kínál számukra. Már a nyolcvanas évek elején komoly törekvés mutatkozik a részben legalábbis, az arisztokrácia ekkori politikai képviseletének tekinthető mérsékelt ellenzéken ennek kihasználására. Ekkor merül fel először az az idea, hogy ennek a különböző elemeket egyesítő párt (a mérsékelt ellenzéket az egykorú szabadelvű sajtó közismerten „habarékpártnak" gúnyolta) helyett előnyösebb keretet biztosít az érdekképviseleti szervezkedés. Ezzel kapcsolatosan, ennek keretében merül fel először a populáris, tömegekre ható konzervatív politika gondolata Magyarországon. A gondolatot egy külföldet járt világlátott arisztokrata kör hozza a hazai politikába. Legnagyobb szerepet játssza e téren Apponyi Albert és Károlyi Sándor, ők az új mozgalom elindítói és vezérei. Apponyi neveltetésénél fogva kezdettől az öntudatos politikai katolicizmus képviselője. Külföldi tanulmányai során eleve ebben az irányban tájékozódik. Orientálódásának szempontja kifejezetten az, hogy megkeresse a katolicizmuson belül a korszerű törekvéseket, azokat, amelyek módot találnak az egyháznak minél kedvezőbb alkalmazkodására a modern élet követelményeihez. A kor liberális szellemét követve kezdetben a francia katolicizmus korai liberális áramlataihoz keresi a kapcsolatot. Iskoláztatásának fő iránya azonban nem francia, hanem német. A hetvenes években felfigyel a német katolicizmuson belüli konzervatív szociáldemagóg törekvések első jelentkezéseire. Személyesen megismerkedik Kettelerrel, Mainz hírneves szociálreformer érsekével. Figyelmét hamar felkelti a Verein für Sozialpolitik megalakulása 1872-ben, s érthetően az ott egyesült divergáló áramlatokból nem elsősorban a Lujo Brentano-féle újliberalizmus vonzza, hanem a katedraszocialisták jobboldali, a politikai romantika eszmei vonalát folytató, ahhoz csatlakozó irányzata: Roscher, Rodbertus s részben Schmoller. Ebből a körből egy a maga idejében nem jelentéktelen, de azóta feledésbe merült „szociálreformert" fedez fel maga s a magyar agrárius mozgalom számára: Rudolf Meyer német publicistát és társadalomtudóst.19 Tőle veszi át a magyar arisztokrata kör nem csupán a korszerű szociális demagógia lehetőségének gondolatát, hanem több konkrét ötletet a közvetlen nagybirtokos érdekek összekapcsolására széles néptömegek (legalábbis látszólagos) érdekeivel. Ő irányítja Apponyi és a többiek figyelmét a nagytőke által szorongatott kisipar érdekeire. Fontosabb ennél azonban az ún. home stead gondolata, melyet Meyer márl877-es emigrációja idején „fedez fel" Angliában és Amerikában: a földbirtok szabad forgalma revíziójának eszméje, a birtokforgalom kisbirtokra is kiterjesztett jogj 19 Rudolf Meyer (1839—1899) az 1870-es evekben a Berliner Revue szerkesztője. A német állam egyesítését ellenző szeparatista, partikularista ókonzervatív porosz ellenállás egyik élharcosa, az egyesítés és Bismarck ellen harcoló ultrakonzervatív Antikanzler Liga vezetője. A hatvanas évek végén a Gründerzeit, a spekuláció legélesebb hangú leleplezője. E tárgyról írt munkája, a Politische Gründer und die Korruption in Deutschland (1877), amelynek reakciója miatt még megjelenése évében kényszerült végleg elhagyni Németországot s Londonban letelepedni, a kérdés standard műve, amit Marx és Engels is használt és értékelt. A hetvenes években létrejött német antiszemita mozgalom egyik előfutára és ösztönzője volt. Tevékenysége összekötő kapcsot jelent a politikai romantika gárdája, a Christlich-Germanische Tischgesellschaft köre és a Stöckerféle antiszemita mozgalom között. Stöckerre személy szerint is hatottak Meyer nézetei. Meyer tevékenységéről Id. Peter G.J. Putzer: Die Entstehung des politischen Antisemitismus in Deutschland und Österreich 1867—1914. Gütersloh. 1966. 72—75. Meyernek Stöckerre tett hatásáról Id. még Walter Frank: Hofprediger Adolf Stoecker und die christlichsoziale Bewegung. Hamburg, 1935. 39.
