Századok – 1974
Folyóiratszemle - Kovalcsenko I. D.: A mezőgazdasági piac és az agrárrendszer jellege az európai Oroszországban a XIX. század végén és a XX. század elején 1006/IV
FOLYÓIRATSZEMLE 1007 munkaerőnek. A sztolipini reformokat megelőzően Oroszországban csak az ún. „magántulajdonú" földeket lehetett szabadon elidegeníteni, ezek nagyrésze pedig a nemesség tulajdonában volt. A paraszti telekföldek ki voltak zárva a birtokforgalomból. így érthető, hogy 1863 és 1910 között az összes eladóknak 64,6, a vevőknek pedig 34,8%-a nemes volt. A jobbágyreform utáni években a nem feketeföldes övezetben, a századforduló után a csernozjom területen volt nagyobb arányú a földbirtok adásvétele. À fenti alapvető áruk esetében az átlagárakhoz viszonyított ingadozás nem volt azonos mértékű. Az igásállatoknál 1883 és 1913 között 23,0— 19,3%-os ingadozás volt tapasztalható az átlagárakhoz képest. A munkaerő ára tekintetében már 36,8 — 25,4%, a földbirtoknál pedig 62,4 — 55,4% volt az ingadozás mértéke. Az egységes árupiac létrejöttének folyamata a szerző szerint abban nyilvánul meg, hogy az árutermelés fejlődése folyamán az áruk regionális értékei és árai fokozatosan egységes értékké és piaci árrá alakulnak. Egységessé nem az általános egyenlőség értelmében, hanem a forgalom kiegyenlítődésének és az árak ingadozásának szintjón. A fenti mutatók arra utalnak, hogy az igásállatpiacon és a munkaerő esetében az egységesülés már jelentősen előrehaladt , a földbirtok esetében azonban nem. Az egységes nemzeti piac természetesen fokozatosan születik meg, előbb nagyobb régiók árai egyenlítődnek ki, majd a régiók közeledésével születik meg az össznemzeti piac. Az 1880-as évekre vonatkozó vizsgálatok azt mutatják, hogy az egységes piac ekkor még nem valósult meg, de néhány nagyobb tájegység piaci árai már szoros korrelációt mutatnak. Az igásállat árak, a munkaerő ára és a földárak tekintetében egyaránt szoros kapcsolat jött létre három nagyobb tájegységben: a középső csernozjom övezethez tartozó kormányzóságokban, a volgamenti területen és a déli csernozjom övezetben. A XX. század elején az 1880-as évek piacviszonyaihoz képest jelentős változások következtek be. Szoros korreláció alakult ki mind a 49 európai kormányzóságban az állatárak között. A mezőgazdasági munkaerő tekintetében is csak hat kormányzóság helyzete tért el az általánostól, a földárak területén azonban a közeledés nem volt számottevő. Összefoglalóan azt állapítja meg a szerző, hogy a XX. század első évtizedére kialakult a fejlett egységes orosz piac a földművelés alapvető termékeire és a termelőeszközökre (igásállat) vonatkozóan, közel állt a befejeződéshez a munkaerő tekintetében. A tanulmányíró kérdésfelvetése szerint nem lehet véletlen, hogy a csaknem teljesen paraszti bázison nyugvó igásállat-piac gyors fejlődést és a kapitalista piac szintjén való egységesülést mutat, s viszonylag lassabb, de még mindig jelentős utat tesz meg a félig paraszti, félig földbirtokosi bázison nyugvó munkaerőpiac, míg a csaknem teljesen nemesi alapokon álló földbirtokpiac egészen elmarad a fenti kettőtől. A mezőgazdasági piac és az agrártársadalom struktúrája elválaszthatatlan egymástól. így vizsgálja a szerző a tanulmány második részében — most már a piacra vonatkozó kutatások fényénél — az oroszországi agrártársadalom alapvető vonásait a századfordulón. Láttuk, hogy Kovalcsenko eredményei szerint a kapitalista agrárpiac fejlettségi szintjének megfelelően Oroszországban az imperializmus korának beköszöntésekor az agrárrendszer általános jellege kétségtelenül kapitalista volt. Ugyanakkor az egységes földbirtokpiac kialakulási folyamatának jelentős lemaradása miatt a termelési ár még nem egységesült, ahogy nem jött létre az átlagprofit egységes normája sem. Ebből következően az agrárkapitalizmus fejlődése Oroszországban az imperializmus korszakában nem érte el legmagasabb fázisát. A tanulmányíró vitatkozik az ellenkező nézeteket valló szovjet történészek véleményével, mindenek előtt azzal az elképzeléssel, amely félfeudális jellegűnek tekinti az orosz agrártermelést, olyannak, amelyben győzött ugyan a tőkés fejlődési irány, de 1917-ig a kapitalista viszonyok még nem váltak uralkodóvá. Megállapítja, hogy a falusi kisárutermelésnek is tőkés vonásai voltak, nagy jelentőségűnek tartja, hogy a tőkés agrárpiac formálódásában döntő szerepet a parasztgazdaság játszott. Újszerűen veti fel az ún. porosz és amerikai út problematikáját. Szerinte, amenynyiben a tőkés piac kialakulásának alapja elsősorban a parasztgazdaság volt, annyiban a burzsoá agrárfejlődés amerikai útja Oroszországban nemcsak történeti lehetőség, hanem a fejlődés reális ós erős tendenciája volt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden államban, ahol a paraszti és földesúri gazdaság osztozott az agrártermelésen, lehetőség lett volna a kétféle fejlődésre. Oroszország sajátosságát abban látja, hogy mind a paraszti, mind a földesúri gazdaság hatalmi szerepre törekedett a tőkés agrárfejlődésben. E törekvés bázisát a parasztgazdaság számára az jelentette, hogy az ország legtöbb vidékén a mezőgazdasági termelésben és az agrotechnikában azonos szinten állott a földesúri gaz-15 Századok 1974/4
