Századok – 1973
Tanulmányok - Bellér Béla: Az ellenforradalmi rendszer nemzetiségi politikájának kiépülése (1923–1929) 644/III
680 BELLÉIl BÉLA A szlovák nemzetiségi mozgalom első — nagyrészt még öntudatlan — mozdulataira a magyar hatóságok túl élesen, detektívek nyomozásával, rendőri megfigyelésekkel, útlevélmegvonásokkal reagáltak. Ezzel természetesen ahelyett hogy csitították volna, még jobban élesztették a mozgalmat. Ennek aztán az lett a következménye, hogy Békésben a nemzetiségi feszültség fokozódott, s a szlovákságnak a magyar közigazgatási és rendőri hatóságok elleni jogos gyűlölete jogtalanul az ugyancsak elnyomott és kizsákmányolt magyar népre is átcsapott. Egy kereskedelmi utazó, Regelucz Bertalan 1928 nyarán ezt írja a budapesti főkapitánysághoz intézett levelében: ,, ... itt a környéken minden falut bejártam, fájdalommal tapasztaltam, hogy az itteni tót nép, nemcsak a paraszt, de magyar hivatalokba levő urak mennyire magyargyűlölők, és mennyire cseh- és románbarátok, és a magyar nemzetet gyalázó beszédek napirenden vannak . . ."137 Ha lehet is túlzás ebben a hangulatelemzésben, főleg a magyargyűlölet és a nemzetgyalázás értelmezésében, az kétségtelennek látszik, hogy az 1920-as évek vége felé a magyar—szlovák viszony eddig felhőtlennek látszó egén is megjelentek az első gomolyfelhők. A szlovák nemzetiségi mozgalom bizonyos előjeleivel találkozunk a húszas évek vége felé a második legjelentősebb magyarországi szlovák települési területen, Pest megyében is. A jelenségre ezúttal a Honvédelmi Minisztérium hívta fel a Miniszterelnökség figyelmét azzal, hogy Kistarcsán ,, . . . a tótok egy idő óta nagyon önérzetesen, csaknem kihívóan viselkednek", és hogy egy Greskó Mihály nevű ember a szellemi vezérük. Greskó egy 20 holdas, egyébként rosszul gazdálkodó s emiatt sokat nélkülöző szlovák gazda volt, akinek egész „szellemi vezérkedése" a Novy Svet c. lap propagálásában merült ki. Ennek ellenére bizalmas megfigyelés alá helyezték. Az eset azonban, minthogy „a magyar fővárost övező nemzetiségi gyűrű összekovácsolását" látták benne, annyira nyugtalanította a Miniszterelnökséget, hogy 1929 tavaszán a helyszínre küldte a szlovák kormánybiztost, Pechány Adolfot. A kormánybiztos jelentése aztán némileg megnyugtatta az uralkodó köröket. Kiderült, hogy Kistarcsa a legjobb úton halad az — elmagyarosodás felé. Az eredeti szlovák parasztközség mellé ugyanis nyugdíjas katonatisztekből, tisztviselőkből, azonkívül iparosokból egy új magyar község épült, amely természetes úton, úgy látszik, előbb-utóbb asszimilálni fogja a szlovák községet. A kistarcsai szlovákság, habár a mindennapi érintkezésben előszeretettel használja anyanyelvét, szívesen beszél magyarul, s gyermekeit is a római katolikus elemi iskolában magyar nyelven taníttatja A plébános által alapított és vezetett gazdakörben, az iparos körben, a levente-, cserkész-, tűzoltó-egyletben is a magyar szó járja. „Szóval — fejezi be jelentését a kormánybiztos — Kistarcsa község jó úton halad a nemzeti közművelődés terén."138 Békés és Pest megye kivételével a szlovák nemzetiségi mozgalom csíráival máshol nem találkozunk. A tények ismeretében feltétlenül túlzottnak tűnik az a figyelem és elővigyázatosság, amellyel a magyar hatóságok ezt az ügyet kezelték. A hazai szlovák kérdés súlyát azonban elsősorban nem belpolitikai, hanem főleg külpolitikai jelentősége, az a szerep szabta meg, amelyet a magyar irredenta elsőszámú célkitűzésének, Szlovákia visszaszerzésének előkészítésében betöltött. Amikor a magyar kormány 1923—1929 közt továbbra is mindent elkövetett az időközben teljesen magyar ügynökséggé züllött Jehlicska—Unger-137 OL BM VII. res. 1928-7—3381 (8541). 138 OL BM VII. res. 1929—7-3167 (6022).
