Századok – 1973
Tanulmányok - Bellér Béla: Az ellenforradalmi rendszer nemzetiségi politikájának kiépülése (1923–1929) 644/III
681 BELLÉR BÉLA: AZ ELLENFORRADALMI RENDSZER NEMZETISÉGI POLITIKÁJA féle lengyelországi—ausztriai szlovák emigráció13 9 felhasználásával Csehszlovákia felbomlasztására és Szlovákia visszaszerzésére, nagyon fontos volt számára, hogy nagyratörő szlovákiai terveit a magyarországi szlovákok bármiféle elégedetlenségének kiszivárgása alá ne mossa. Fokozott óvatosságra intette a magyar politikai köröket az a körülmény, hogy a nemzetiségi kérdésnek a Párizs környéki békeszerződésekkel kapcsolatban megindult nemzetközivé tétele14 0 az 1920-as évek második felében népszövetségi szervezetek nemzetisépolitikai állásfoglalásaival,14 1 sőt 1925 októberétől egy nemzetközi kisebbségi szervezet, az Európai Államok Szervezett Nemzeti Csoportjainak megalakulásával folytatódott. Az új szervezet a Népszövetség égisze alatt nyarankint tartotta kongresszusait, amelyekre az európai államok szervezett nemzeti kisebbségeit hívták meg. A magyar kormánynak a szervezett német nemzetiség részvételét már nem, a szervezetlen szlovák (és a többi) nemzetiség részvételét azonban még sikerült megakadályozni a nemzetiségi kongresszusokon.14 2 A magyarországi szlovák nemzetiségre részben a csehszlovák ellenpropaganda, részben azonban — sajátos módon — maga a Jehlicslta-akció hívta fel külföldön a figyelmet. Jehlicska egyre féktelenebbé váló s 1928-ban, Csehszlovákia fennállásának 10. évfordulóján tetőződő agitációjának volt ugyanis egy nemvárt s a magyar kormány és a magyar nemzetiségpolitika számára sok kellemetlenséget okozó következménye: a nemzetközi érdeklődés reflektorfényébe került a magyarországi nemzetiségi, főleg a szlovák kérdés, 139 Juraj Kramer: Iredenta a separatizmus v slovenskej politike. Bratislava. 1957. 113—202. 1. Jehlicska pálfordulásainak ismeretében is meglepő, hogy miközben a magyar politikai közvéleménybe bekerült az autonómia-eszme, természetesen a revízió érdekében, a „szlovák" emigráns vezér saját szellemi szülöttét, a szlovák autonómiát is megtagadja. „Dr. Jehlicska — írja önmagáról a Magyar Külügyminisztériumnak 1927 decemberében — a háború vége óta arra a meggyőződésre jutott, hogy a tótságnak Magyarországhoz való visszacsatlakozása esetén elég volnaa67-ki (helyesen 68-i— B.B.) nemzetiségi törvény életbeléptetése" (OL Küm. res. pol. 1927—7/a iktatlan). 140 A nemzetiségi kérdésnek nem csupán eme megváltozott jellegét, de minden lényeges vonatkozását megvilágítja széles történeti ós nemzetközi jogi alapon G. A. Macartney könyve: National states and national minorities. London. 1934. Ld. különösen a 273—369. l.-okat. Vö. Csepreghy László: A nemzeti kisebbségek politikája. II. rész. Eger, 1938. 209-329. 1. 141 Állást foglalt a nemzetiségi kérdésben 1924 szeptemberében a Londonban ülésező IV. Nemzetközi Demokrata Kongresszus, amely elfogadta a párizsi magyarbarát szlovák emigráció vezetőjének, Dvorcsák Győzőnek határozati javaslatát (OL Küm. res. pol. 1925—7/a—393). 1925. március 27 — 28-án Prágában konferenciára gyűltek össze a kelet- és dél-európai német kisebbségek képviselői, a magyarországi németség képviseletében Gündisch (OL Küm. res. pol. 1925 — 7—158). 142 Az 1925 őszétől kezdve Genfben évenkint megrendezett nemzetiségi kongreszszusokra vonatkozólag értékes adalékokat nyújt a Magyar Külügyminisztérium res. pol. anyaga. Ez — Beyer kételkedésével szemben — teljes mértékben alátámasztja Harold Steinacker véleményét a balti és a magyarországi németek kongresszusi szerepének fontosságára vonatkozólag. Az általunk tárgyalt időszakban magyarországi német küldöttség (rendszerint Gündisch és Potz Antal miniszteri titkár) csupán az 1928. aug. 29—31-i TV. kongresszus munkájában nem vett részt. Viszont a magyar levéltári anyag is teljes mértékben alátámasztja Beyernek a nyugat-német levéltári adatokból forrásozó ama véleményét, hogy a kongresszusi szervezet főtitkára, dr. Ewald Ammende balti német újságíró túlságosan is bevonta a kongresszusok előkészítésébe a Magyar Külügyminisztérumot (Beyer: i. m. 311 — 314. 1.). Elég e tekintetben Ammendének Jungerth Mihály követségi tanácsos revali magyar ügyvivővel, magával Bethlennel folytatott tárgyalásaira, a Magyar Külügyminisztériumnak előterjesztett javaslataira utalnom, az anyagi támogatásról nem is szólva (OL Küm. res. pol. 1927 — 47 — 487 (503/1925), OL Küm. res. pol. 1927 — 47—487/34 (1926, 546/1926, 47/1927, 223/1927), OL Küm. res. pol. 1928-47—203, 757 stb).
