Századok – 1973
Vita - „Kelet-Európa története a XIX. század első felében.” Beszámoló Arató Endre doktori disszertációjának vitájáról (Palotás Emil) 970/IV
VITA Kelet-Európa története a XIX. század első két harmadábaa Beszámoló Arató Endre doktori disszertációjának vitájáról A Századok 1972. évi 2. száma már tudósított arról, hogy Arató Endre 1969. december 19-én védte meg doktori értekezését. A bíráló bizottság itt közölt véleménye kiemelte a munka érdemeit és a vitában felmerült elvi-módszertani, valamint történeti problémák fontosságát s a kérdésekkel való további foglalkozást történettudományunk feladatai közé sorolta. Mindezek indokolják, hogy visszatérjünk a disszertációra és vitájára. Arató Endre munkája bevezetésében foglalkozik azokkal a jelentősebb Kelet-Európa koncepciókkal, melyek az európai historiográfiában megfogalmazódtak és ismerteti a körülöttük lezajlott korábbi vitákat. A tudósok ós politikusok Kelet-Európáról, mint Európán belül megkülönböztethető területről, mára XVIII. század vége, a nemzeti mozgalmak megindulása óta beszélnek, de a probléma alapos megvitatására csak a két világháború közötti időszakban került sor. Az 1923-as brüsszeli nemzetközi történész kongresszuson 0. Halecki lengyel történész fejtette ki elképzelését, mely szerint Kelet-Európához Lengyelországon kívül a keleti szlávok és a balti államok tartoznak. Halecki kizárta Kelet-Európából Cseh- és Magyarországot, valamint a Balkánt, hogy ezzel is Lengyelország központi szerepét bizonyítsa. Tíz évvel később Bidlo prágai professzor fogalmazott meg egy új koncepciót: Kelet-Európához a görögkeleti vallású szláv és nem szláv népek tartoznak. A kelet-európai civilizáció első központjának Bizáncot tartotta, majd ennek lehanyatlása után örökségét a cári Oroszország vette át. E felfogással lengyel és német történészek szálltak vitába. Később néhány magyar elmélet is megfogalmazódott, Barát Tibor, illetve Ferdinándy Mihály tollából. Az előbbi Kelet-Európa két központúságát bizonygatta, a magyar és lengyel állam szerepét emelte ki. Utóbbi viszont nem Kelet-, hanem Közép-Európáról beszélt s elsősorban faji-kulturális egységet keresett: a keleti (törökös és szlávos) vérsóget és a nyugati (latin-keresztény-germán) kultúrát olvasztotta egybe a középeurópaiság fogalmában. Mindkét magyar elképzelésben jól kitapintható a szovjet- és németellenesség. A román polgári felfogás a saját nacionalista nézőpontjának megfelelő Délkelet-Európa fogalmat alkotott. Arató Endre ismerteti a második világháború után jelentkező újabb elméleteket. Macurek brnoi professzor és Stadtmüller müncheni egyetemi tanár felfogásának bírálata után a dolgozat összegezi az ismertetett Kelet-Európa koncepciók közös jellemző vonásait: felépítményi elemekből indulnak ki; az államot, a kulturát állítják vizsgálódásaik középpontjába, s felismerhető a nacionalista célkitűzések hatása. Arató Endre Kelet-Európán földrajzilag az Elbától és az Alpoktól keletre, az Uraiig húzódó vidéket érti, amelyet északon a Balti-tenger, a Botteni-öböl, az Északi Jegestenger, délen pedig az Adriai, a Jón, a Földközi, az Égei és a Fekete-tenger, valamint a Kaszpi-tó határol. Ezen összefüggő nagy terület legszembetűnőbb sajátossága a Nyugat-Európához képest megmutatkozó gazdasági-társadalmi elmaradás, valamint a soknemzetiségű nagy birodalmak megléte. A dolgozat első fejezete részletesen ismerteti
