Századok – 1973
Közlemények - Grickevics Anatolij: A pravoszláv egyház helyzete a Litván Nagyfejedelemségben és a nemzeti-vallási harc a magánföldesúri városokban 942/IV
A PRAVOSZLÁV EGYHÁZ HELYZETE A LITVÁN NAGYFEJEDELEMSÉGBEN 955 kodni lehet a főnemesség elleni harcban. Azonkívül a belorusz nemesség lélektanilag is bizonyos lenézéssel viszonyult az unitus egyházhoz, mert azt a parasztok és polgárok egyházának tekintette, s ebben is ezen rétegekkel szembeni felsőbbségét látta. Engels megállapítása szerint: ,, . . . Lengyelország magasabb civilizáltsági foka következtében Belorusszia és Kisoroszország nemessége erősen ellengyelesedett, a XVI. században pedig, amikor Lengyelországban elhatalmasodtak a jezsuiták, az ország pravoszláv orosz alattvalói kénytelenek voltak felvenni a római katolikus vallást."71 Belorussziaés Ukrajna lakosságáról szólva Engels rámutatott: „Ezeknek a pravoszlávoknak a jelentős része a XVI. században kénytelen volt elismerni a pápa főségót, és ezek unitusokká váltak, de közülük mindenesetre sokan megtartották hűségüket korábbi, pravoszláv hitük iránt. Ezek zömmel a jobbágyok közül kerültek ki, míg ugyanekkor csaknem mindegyik nemes uruk katolikus lett . . . "72 A XVII—XVIII. század folyamán a katolikus és unitus egyház jelentős eredményeket ért el a katolicizmus terjesztésében Belorusszia és Litvánia területén. A katolikus és vele együtt az unitus egyház — a belorusz lakosság szembenállása ellenére — Belorusszia több körzetében, különösen a nyugati és központi területeken megerősítette befolyását. Az unitus egyház tehát a katolikus egyház, a királyi hatalom, a köznemesség helyi-közigazgatási segítsége ós a katolikus köznemesség és arisztokrácia támogatása révén működött. Ennek ellenére a XVIII. század végére Belorussziában a templomok számát tekintve az unitus és nem a katolikus egyház foglalta el az első helyet. Az unitusok szervezeti megerősödésének méreteiről tanúskodik az 1790-es füstpénz-kimutatás. A Litván nagyfejedelemség belorusz körzeteiben (Belorusszia keleti részei nélkül, amelyek ekkor már Oroszországhoz tartoztak) az unitus plébániák száma elérte az 1199-t, a 284 katolikus és a 143 pravoszláv plébániával szemben.73 1 7 7 7-ben (6 évvel Kelet-Belorusszia Oroszországgal való egyesülése után) a „Mogiljev kormányzóság atlasza" c. kiadvány szerint a kormányzóságban „10 görög (azaz pravoszláv — A. G.) kolostor és 124 templom, 62 katolikus kolostor ill. templom, valamint 4 unitus kolostor és 419 templom" működött, s az „unitus templomok többsége falusi templom volt . . . "74 T. Korzon számításai szerint 1771-ben a lengyel nemesi köztársaság egész területén 11,42 millió ember élt, akik közül 550 ezer pravoszláv és 3,79 millió unitus volt.7 5 Ez azt jelentette, hogy az ország lakosainak kb. 5%-a pravoszláv, 33%-a unitus. 1791-re vonatkozóan T. Korzon megközelítőleg 8,79 millió lakost számított a lengyel állam területére, akik közül 300 ezer volt pravoszláv és 2,66 millió volt unitus.7 6 Százalékban kifejezve: az összlakosság 3,4%-a pravoszláv, 30%-a unitus. E szerint Kelet-Belorussziában, amely Lengyelország első felosztásakor Oroszországhoz került, a lengyel állam pravoszláv lakosainak kb. a fele élt. V. Velgerszkij hozzávetőleges számításai szerint 1791-ben a Litván nagyfejedelemség területén a lakosság 39%-a unitus, 38%-a katolikus, 6,5%-a pravoszláv 71 F. Engels: Vnesnjaja politika ruszszkogo carizma (Az orosz cárizmus külpolitikája). K. Marksz i F. Éngel'sz. Szocsinenija. Tom 22. Moszkva. 1962, 19. 72 Engels: F. Mi köze a munkásosztálynak Lengyelországhoz? Marx—Engels Művei. XVI. köt. Bp. 1964. 147. 73 Ja. N. Maras : Vatikan i Beloruszszija (Ocserki isztorii ékszpanszii katolicseszkoj cerkvi v Beloruszszii) (1569 — 1795). (A Vatikán és Belorusszia. A katolikus egyház expanziójának története) (1569 —1795). Avtoreferat diszszertacii na szoiszkanie ucsenoj sztepeni doktora isztoricseszkih nauk. Minszk. 1968. 35. 74 Goszudarsztvennaja Publicsnaja Bibliotéka (a továbbiakban : GPB) im. M. E. Szaltükova-Scsedrina. Otdel rukopiszej. F-IV-768; 6. (Állami M. E. Szaltükov-Scsedrin Közkönyvtár (a továbbiakban: GPB). Kézirattár. 75 Tadeusz Korzon: Wewnçtrzne dzieje Polski za Stanislawa Augusta (1764— 1794). Tom I. Kraków. 1897. 161, 174, 241. 76 Uo. 160, 241.
