Századok – 1973
Tanulmányok - Szűcs Jenő: Társadalomelmélet; politikai teória és történelemszemlélet Kézai Simon Gesta Hungarorumában - II. rész 823/IV
KÉZAI SIMON GESTA IIUNGAROTUJMA 845 Mi lehet a magyarázata, hogy a két követségnek volt egy közös tagja? Az esetleges tévedés, véletlen elnézés tényezőjét ki kell kapcsolnunk; a példásan pontos nápolyi adminisztráció esetében ilyesmi, egyazon napon kiállított két iratnál nem fordulhatott elő. A két követség egyszerre indult el röviddel 1269. szept. 15. után. Már Patek F. felvetette, hogy a Magyarországra rendelt követség esetleg érinthette útjában Velencét.33 Ám tudjuk, hogy a velencei követek tengeri úton, egy gályán utaztak el, s a visszatért hajó decemberben már Brindisi kikötőjében horgonyzott,34 másfelől viszont véletlenül azt is tudjuk, hogy a magyarországi követség, élén a montecassinoi apáttal, Horvátországon át, éspedig elég sok viszontagsággal ért Budára.3 5 E támpontokból nem nehéz rekonstruálni, hogy a két követség csakugyan együtt indult el, közös gályán, Apulia valamelyik kikötőjéből, hogy a követjárásokból ismert átkelőhelyen átvitorlázva a dalmát tengerpartra (a nápolyi szóhasználatban Sclavoniába), Spalatoban vagy Zárában tegye partra a Magyarországra készülőket, majd a keleti partvidéken továbbvitorlázott Velencébe. Hogy Pierre de Brule mester — mindkét követség tagja — előbb Velencébe hajózott, majd onnan utólag mehetett Budára, a két ügyet összekapcsoló diplomáciai szálak kellően indokolják. Az is természetes, noha adatunk nincs rá, hogy János prépost (talán azonos azzal a János hájszentlőrinci préposttal és esztergomi kanonokkal, aki 1270-ben Bolognában tűnik fel mint scholaris illustris)36 kíséretének, a magyar követségnek néhány tagja visszakísérte a montecassinoi apátot fontos magyarországi útjára; nem kizárt, hogy a magyar követségből valaki a nápolyiakkal továbbhajózott Velencébe, s onnan utólag tért haza. Mindenesetre állapítsuk meg, hogy az az útvonal, amelyen a hun történet 15. fejezetében Attila különös módon circa mare végighalad Spalato vidékétől Zárán át, Nona, Zengg, Pola, Parenzo, Capo d'Istria, Trieszt érintésével Aquileia felé, nem egyéb, mint a dalmát tengerpart és az isztriai félsziget fontos kikötőinek délről észak felé sorakozó láncolata, amelyek mellett az akkori idők partmenti hajózásának megfelelően a Velencébe igyekvő nápolyi követség 1269 szeptember—októberében szükségképpen elhajózott. Ez az egyetlen egybeesés természetesen önmagában még mit sem bizonyít, lehet a véletlen műve is. Ahhoz azonban már elegendő, hogy fokozott figyelemmel legyünk a követjárások további fejleményeire, még ha ez egyelőre itt-ott öncélúnak tűnik is. A montecassinoi apát és követtársai tehát 1269 késő őszén, vagy a tél elején sok úti viszontagság után megérkeztek Magyarországra, ahol — mint maga az apát beszámolt róla — a király és „az egész ország" nagy tisztelettel fogadta őket, majd sikerült mindkét szerződést megkötni, s az apát december 12-én Sárosból már küldetésének eredményes 33 Patek: i. m. 487, 489. 34 Anjou Károly egy 1269. dec. 17-i parancsában említve: „galeam cum qua idem Alardus apud Venetias pro nostris servitiis navigavit" (a Brindisiben felszerelendő hajók közt). I Begistri, VII. 281 (53. sz.). Alardus de Aunay azonos Erard d'Aunay udvari lovaggal, a szeptemberi velencei követség tagjával. 35 A montecassinoi apát 1269. dec. 12-én Sárosból, már tárgyalásai befejeztével emlékezik vissza, hogy „post multos labores et diversa maris pericula, viarum discrimina, que perlongum esset in singularibus et particulariter enarrare" érkezett meg Magyarországra. AUO VIII. 316 (tévesen 1270). — Később azonban, amikor visszaérkezett Zárába, majd 1270. április 11-én Apulia felől az átkelő hajóra várt, mégis bővebben elbeszélte. Beszámolója szerint a visszatérőknek, redeuntibus (ti. „cum omnibus sociis et familiaribus"), jóval könnyebb volt az útjuk, mint odamenet (in eundo), amikor is „Sclavonia" zord hegyei közt, nehéz utakon tévelyegtek, míg most, visszafelé a kerülő helyett egyenesebb utat és lapályosabb vidéket sikerült találni. MDEA I. 6 (6. sz.) (a kiadásban tévesen 1269). 30 „Johannes propositus sancti Laurentii, filius domini comitis Dionixii de Ungaria, canonicus Strigoniensis". Veress: i. m. (7. jz.) 15. - Más János nevű prépost ez időben oklevéltárainkban nem szerepel.
