Századok – 1973
Tanulmányok - Szűcs Jenő: Társadalomelmélet; politikai teória és történelemszemlélet Kézai Simon Gesta Hungarorumában - II. rész 823/IV
KÉZAI SIMON GESTA IIUNGAROTUJMA 841 a kiadásban az iratok helyes kronológiai sorrendje összekavarodott, belső kapcsolataik megszakadtak: a nápolyi udvarban alkalmazott ún. görög indictio szerint a datálás szept. 1. — aug. 31. ciklusokhoz igazodott; a római (jan. 1-vel kezdődő) ciklusok szerinti dátumfeloldás tehát az iratok nagyobbik felét hol egy évvel korábbra, hol későbbre helyezte valóságos dátumuknál. S bár e hibát már itthon is régen észrevették,23 az érdeklődés középpontjában érthetően nem a követjárások részletei álltak, hanem maga az a diplomáciai konstelláció, amelyet e követek készítettek elő, s amely az Árpád-ház és az Anjoudinasztia kettős összekapcsolása által végeredményben az Anjouk magyarországi uralmának jogforrásává vált. A kérdéskör diplomáciatörténeti hátterére vonatkozóan ma is haszonnal forgatható Patek F. alapos értekezése,24 az már azonban kevésbé ismeretes, hogy 1269 nyara és 1271 nyara közt, két év folyamán ö t magyar követség fordult meg a nápolyi udvarban, s e követségek egyikében — sőt alighanem kettőben — Kézai Simon is részt vett. Nem diplomáciatörténetet írunk, tehát az alábbiakban csak annyiban térünk ki ilyen vonatkozásokra (s természetesen a követjárások részleteire is), amennyiben témánk feltétlenül megkívánja. Bizonyos körülmények azonban, még ha a szakirodalomban ismertek is, nem kerülhetők meg. Mint ismeretes, korábbra visszanyúló tárgyalások és szerződéstervezetek (1262 —1264) eredményeként a Hohenstaufok dél-itáliai uralmával végleg leszámolni készülő IV. Orbán pápának sikerült előkészítenie, amit utódja, IV. Kelemen 1265 tavaszán tető alá hozott: hűbérúri jogcímén a szentszék a szicíliai kettős királyság (regnum Siciliae citra et ultra Farum) koronáját IX. Lajos francia király öccsére, Károlyra, Anjou és Provence grófjára ruházta át. E formális hűbérjogi szerződést természetesen fegyverrel kellett érvényesíteni II. Frigyes utódaival szemben; Károly kisebb sereggel már 1265 májusában áthajózott Marseille-ből Rómába, de nagyobb létszámú francia lovagi hadserege — formailag pápai legátus vezette „kereszteshad" — csak 1265 telén kelt át az Alpokon és nyomult előre Rómáig, ahol Károlyt öt bíboros megkoronázta (1266. jan. 6.), majd az új királlyal az élén a francia lovagok hada a döntő beneventoi ütközetben (1266. február 25 — 28.) megsemmisítette II. Frigyes törvénytelen fiának, Manfrédnak az erőit. Maga Manfréd is ott lelte halálát a harcmezőn. Az utolsó Hohenstaufen trónkövetelő, Konradin legyőzése a tagliacozzoi csatában (1268. aug. 23.), s az ifjú kivégzése már csak betetőzte Anjou Károly egész Dél-Itáliában és Szicíliában időközben konszolidálódó hatalmát. Ezzel színre lépett az akkori európai politika egyik legérdekesebb és legdinamikusabb alakja, aki az elkövetkező másfél évtizedben nemcsak az egész itáliai politikának immár a pápa számára is kényelmetlen domináns szereplője (a „guelfek ura"), hanem egy nagyszabású — bár végül is sikertelen — birodalmi gondolat képviselője. Politikájának végső célja Bizánc meghódítása volt, ahol a latin császárság bukása (1261) után a Paleolog-dinasztia jutott hatalomra: a keleti császárság egyesítése Szicília koronájával, s ezzel egyidejűleg a tengeri hegemónia megszerzése a Földközi tenger keleti felében. Uralkodása első éveiben rendkívül dinamikus diplomáciájának középpontjában egy szövetségi rendszer létrehozása állt, amelynek éle természetesen Bizánc ellen irányult, s első fázisban az Adria keleti partvidékén volt hivatva az Anjoupolitikát támogató államok láncolatát megteremteni, miközben a két nagy tengeri vetélytárs, Velence és Genova hol mint a szövetségnek megnyerendő, hol mint semlegesítendő célpont szerepel a tervekben. A magyar királyság több szálon is számításba jött 23 Sajátos módon Pauler Oy. nem, de már Fraknói V. szóvátette: A Habsburg-ház első érintkezései Magyarországgal. II. Függelék: V. István szövetsége az Anjoukkal, 1269. (Értek, a tört. tud. köréből, 24/8). Bp. 1917, 31. Hasonlóképpen Patek F. alább i. m. 451. 24 Patek F.: Az Árpádok ós Anjouk családi összeköttetése. Századok 52 (1918), 449-495.
